2011. október 22., szombat

Messzi évtizedek között


Nehéz megkezdenem mondandómat... sokféle érzés kavarog bennem. Olyan falvakban jártunk, ahol szárnyalt lelkünk, s ahol megszakadt a szívünk. Vannak, akik szerint a vidéki stílus elképzelhető a vidék szeretete nélkül. De lehet-e szeretni mondjuk a "lóságot" lovak nélkül?? Én nem csak a vidéki életet szeretem... hanem az embert, úgy ahogyan teremtetett, a földdel, növényekkel, állatokkal. Sokat tanultam az elmúlt napokban a világról. Nem filozófusoktól, nem az egyetem falai között, hanem roskadozó házak között, apró szobákban, egyszerű emberektől.  




Hogy miért mentem messzire otthonomtól? Azért, hogy megtudjam, lehet-e a mai világban szabadnak maradni, eképpen élni. Szabad-e az, akinek nincs szüksége boltra, hogy megterítse asztalát, kinek nincs szüksége üzletre, hogy ruházza családját, akinek nincs szüksége órára, hogy tudja mikor mit kell tennie, telefonra, hogy tudassa másokkal közlendőjét.

Szabadság... mennyien haltak e szóért s mennyien hiszik, hogy élnek vele. Milyen furcsa a világ, hogy azok hiszik leginkább, akik legkevésbé szabadok. De nem akarok itt róluk beszélni, vannak, akikről jóval kevesebb szó esik, noha sokkal többet tudnak az életről mint azok, akiknek szavát nap-nap után halljuk. Mit tudnak? Tudják, hogy milyen a szabad ember, ismernek nem is egyet, hanem éppen annyit, ahány fejfa van a temetőben... mert "míg az ember test s lélek együttesen, addig aligha szabad". Nem akarnak ők előbb szabadok lenni, mint ahogyan az meg vagyon írva... Jól tudják, nem a szabadságot kell keresni, hanem a boldogulást.




Az embert körülveszi "embersége", mindaz, amit maga köré teremtett, a kultúrája, melyhez ezer és ezer szállal kötődik. Ez a kultúra formálja az embert, s közben maga is annak képére formálódik. Azok az öregek, kikkel a napokban időmet töltöttem, egy olyan kultúrában nevelkedtek fől, mely megtanította őket arra, hogyan éljenek együtt a természettel s egymással. Nem szabadok ők, a kultúrájuk rabjai. Az jelöli ki számukra, hogy mit szabad és mit nem, hogy mi valós s mi nem az, hogy mennyi az elég, s mennyi a sok. De ez a rabság keretet nyújt, s biztonságot... mert ha e szabályok szerint cselekszenek, bizton megélhetnek, s ha úgy akarják boldogan, jólétben. Nem a szabadságukért élnek, hanem az "emberségükért". 




S mi szabadok vagyunk-e? S ha elfogadnánk hogy nem, mihez kötődünk leginkább? Mit kezdenénk ha elvennék tőlünk a telefont, internetet vagy a vásárolt élelmet, ruhát? Belegondolni is szörnyű... pedig ezek egyike sem létszükségletünk. Minek a rabjai vagyunk hát? Igen... a kultúránknak. Annak a kultúrának, mely körülvesz bármerre megyünk,  mely elszakadt helytől és időtől, melybe észrevétlenül beleépült ezernyi piaci érdek, s melyben elveszett megannyi érték.

Egy dolgot azonban jó tudnunk: nem létezik "a kultúra", hanem kultúrák vannak, melyek száma végtelen. Ezek után mégis azt mondom, igen, szabadok vagyunk. Szabadon választhatunk, hogy kikkel, s mivel vesszük körül magunkat... milyen kultúrát teremtünk magunk köré, mit adunk a közösségnek és mit kapunk tőle. Lehet a vidéki stílusról beszélni "cukormáz nélkül" vidékiség nélkül... de a stílus önmagában nem érték, az ember teszi azzá. A kultúrában csak az maradhat fenn, ami szép, ami jó és ami igaz is. Lehet egy ház formája szép, lehet anyaga jó, de ha lakói nem szívvel-lélekkel szeretik, ha kötődésük nem igaz, akkor azt a házat el fogja sodorni az idő árja, s olyan sem lesz, aki megemlékezzék róla, s megemlékezzék lakóiról.    

Saját fotók, hivatkozzatok a blogra, ha használjátok!

Több portát is be fogok mutatni az elkövetkezőkben, megemlékezünk róluk, s lakóikról. S ti, akik végigolvastátok e bejegyzést, tudni fogjátok mi veszett el e házakból, s érezni azt, amiért a mi szívünk is meghasadt...





5 megjegyzés:

  1. Én is vidéken élek.Nagyszüleim tanyájában, amely még mindig olyan,mint ahogyan ők megépítették.A külső NEM változhat!Ezt az örökséget meg kell őrizni.Bolgog vagyok, hogy ilyen helyen lakom.

    VálaszTörlés
  2. De szép szavak, de szép képek!
    Köszönöm! Megosztottam más helyen, mert érdemes rá!

    VálaszTörlés
  3. Én csak egy nagyon egyszerü dolgot mondok!..soha nem éltem faluban,városban születtem és éltem...de azok a napok ..amiket fennt a havasokban töltünk...kincset érnek:pedig :TV =nincs,telefon=nincs,víz bevezetve=nincs...áram(levágták)...óra=nincs..DE akkor mi az ami van?...van egy sóvárgásunk az egyszerü ,tartalmas élet után,az egyszerüség és funkcionalitás után,van egy kemencénk,amiben finomakat főzünk,van egy padlásunk,ahol órákat elaszunk,annyira hangszigetelt,egy fenyőillatú házunk,madárcsicsergős kertünk..és patakcsobogásos LÉTÜNK...Nem akarjuk modernizálni,változtatni..most már NEM!És lehet egy ilyen helyen boldognak lenni..hogy szivfájditó amikor elmenésünkkor csikorog a zár,a zsalugáterek,...és ez csak egy SEMMI ..de nekünk a MINDENÜNK!...és gondolom ezt érzik azok az emberek is akikről írtál..felemelő érzések,gondolatok Köszönöm!..

    VálaszTörlés
  4. Én azt hiszem azok az emberek, akikkel találkoztál még EMBEREK. Mert ősi alap értékeket őriznek a szívükben és gakorolják azokat nap, mint nap. Minden más "csak" körítés,ami persze nem elhanyagolható...Nekem bizonyosan azt kellett megtanulnom, hogy belássak a körítés mögé...hogy nem az a fontos, hogy vidéki stílusú legyen a házam, a konyhám...az majd jön, ha a szívem és a lelkem lesz "vidéki"-ha beengedem és gyakorlom azokat az értékeket, amiket ezek az emberek képviselnek. Hála és köszönet, hogy megmutatod ezt Nekünk...mert Tőled nem "csak" képeket kapunk!

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm soraitokat... megerősítetek, hogy jó úton járok, mert olyan emberek vesznek körül, akikkel jó együtt lenni, akik értik szavam s akiknek szavát én is várom nap-nap után. Így épül, alakul, formálódik a MI kultúránk... a mi vidéki stílusunk... mert az, ahogyan Fróni írta, s ahogyan az Mártából sugárzik, "belülről jön"
    .

    VálaszTörlés