Kemencében parázs izzik...

A kemenceépítéshez szív kell, nagy akarat és kitartás, ahogy erről korábban írtam. Egy kemence születése és élete (ha az ember magának építi) olyan, akár egy gyermek. Már köztünk van, imádjuk, rajongunk érte, de ez még csak egy hosszú út kezdete, amely egy folyamatos tanulás mindkettőnk számára. A kemence minden begyújtással jobban és jobban működik, mi pedig egyre többet tudunk róla, egyre ügyesebben használjuk. Ezt bizony magunknak kell kitapasztalnunk, hiszen akár egy gyermek, minden kemence más. Tudni kell, milyen ételhez mivel tüzeljünk, mennyire fűtsük fel a kemencét, mennyi parazsat hagyjunk, mennyi ideig süssük... és még ezernyi másra is figyelni kell. De csak egy ideig. Idővel mindez ösztönössé válik és már észre sem vesszük, hogy szinte magától megy minden. 

Az alábbi képek még e tanulási folyamat első időszakában készültek. Bár a kürtőskalács kicsit megpörkölődött, az íze fantasztikus volt, az élmény pedig megismételhetetlen. Bármit is készít magának az ember a kemencéjében, arra az érzésre, azokra az illatokra, ízekre, örökké emlékezni fog és szinte függővé válik. Ezért is fontos számomra, hogy csak természetes anyagból épüljön a kemence, sárral legyen tapasztva... a kemence meleg fala, a feltüzesedett sár illata keveredik a szalma-, fafüsttel, majd a tűz leégtével a kürtőskalács illata átjárja  a testet-lelket...

Saját fotók... tudjátok. 

...közben kortyolgathatunk valamelyik kiváló magyar borból... Higgyétek meg, sehol nem lehet olyan jókat beszélgetni, mulatni, mint egy meleg kemence mellett. De egyedül lenni sem lehet úgy sehol máshol... csak úgy, nekivetve hatunkat a kemencefalnak, s merengeni. Olyan erővel és hittel töltődik föl a lélek, amilyet csak a természet és annak gyermeke, a saját kemencénk adhat. Kívánom nektek, hogy éljétek át ezt az élményt!