Valamit mélyről...

Ma egész nap a majorban voltam... levágtuk az egyik mangalicát. Ilyenkor mindig van a levegőben valami többlet, a múlt szele ilyenkor jobban megérint. Számos emlékem van gyermekkoromból az akkori disznótorokról. Ez is egy afféle alkalom volt, mikor együtt lehetett az egész család. Mivel majd mindenkinek volt disznaja, egymást érték télen a vágások, nem győztünk segíteni járni. Az emberek elosztogatták kóstolóba a maguk disznajának felét, de mivel mindenki ezt tette, mindenki éppen annyit kapott, amennyit adott. Hol van ma efféle partnerség az emberek közt? 

Másfelől ilyenkor eszünkbe jutnak azok is, akiket egykor csodáltunk, akik mesterei voltak e munkáknak, a perzselésnek, bontásnak, az asszonyok a bél mosásának, kásafőzésnek, tepertősütésnek. Sajátos hangulata volt azoknak a disznótoroknak. Sokkal többen voltunk, mint amennyi munka volt, éppen ezért minden apró műveletnek megvolt a "szakértője", aki mindig ugyanazt a munkát végezte, gondosan ügyelve arra, hogy azt olyan tökéletesen tegye, ahogyan azt más aligha tehetné...  jó volt közöttük gyereknek lenni. Melegséggel és gondtalansággal járt egy-egy ilyen nap. Biztonságot adott, hogy mindenki pontosan tudta a dolgát, hogy tudtuk hogy miből mi lett, s az meddig elég, tudtuk, hogy ha mégsem lenne elég, akkor van kihez fordulni. 

Ma kihez fordulunk ha véletlenül megszorulunk? Élelmet kérünk vagy pénzt? Tudnának-e adni élelmet? Ma pénzzel fűtünk, pénzzel főzünk és pénzt eszünk. Ha elfogy a pénz, akkor hitelbe kérünk, majd lassan pénzé teszünk mindenünket a túlélésért. Eladnánk földet, házat, régiséget, eladnánk múltunkat, csak legyen jelenünk. Nem lehet ezért senkit hibáztatni... a világ mai "rendje" ez. De mi van akkor, ha a kezünkben lesz egy zsáknyi pénz, de azt mondják, hogy elfogyott a hús, elfogyott a só, liszt, cukor... mert épp ez is annyira megeshet, minthogy a pénzünk fogy el. Akkor kitől kérünk hitelbe? 

Ez a "rend", amiről az imént szóltam, ez aligha a mi rendünk. A világ olyan, amilyennek értelmezzük. Nem a magától értetődő az egyetlen járható út... sőt, éppen az nem "magától" értetődik, amit annak tüntetnek föl,  súlyos érdekekkel a háttérben. A világ ettől sokkal egyszerűbb is lehetne... 

Az ember szeretettel végzi dolgát, termel magának és termel a közösségnek, melyben él, megosztja tőkéjét s a közösség mögé állítja erejét. Volt már ilyen és több ezer éven át működött is... úgy hívták, falu. 

Mutatnék pár képet erről a faluról...

A képeken az én családomat láthatjátok. Szegények voltak, de megvolt mindenük. Volt mit enniük és volt mivel fűteniük. Nem az ő dicsőségük ez, hanem azé a kultúráé, melyben éltek, még ha e kultúra oly kegyetlen eszközöket is ismert, melybe ma beleborzongunk. Nem a múlthoz kell visszatérnünk, elég ha jelenünket újragondoljuk múltuk fényében és ez a fény utat mutathat a jövőben is...