2011. november 4., péntek

Valamit mélyről...

Ma egész nap a majorban voltam... levágtuk az egyik mangalicát. Ilyenkor mindig van a levegőben valami többlet, a múlt szele ilyenkor jobban megérint. Számos emlékem van gyermekkoromból az akkori disznótorokról. Ez is egy afféle alkalom volt, mikor együtt lehetett az egész család. Mivel majd mindenkinek volt disznaja, egymást érték télen a vágások, nem győztünk segíteni járni. Az emberek elosztogatták kóstolóba a maguk disznajának felét, de mivel mindenki ezt tette, mindenki éppen annyit kapott, amennyit adott. Hol van ma efféle partnerség az emberek közt? 

Másfelől ilyenkor eszünkbe jutnak azok is, akiket egykor csodáltunk, akik mesterei voltak e munkáknak, a perzselésnek, bontásnak, az asszonyok a bél mosásának, kásafőzésnek, tepertősütésnek. Sajátos hangulata volt azoknak a disznótoroknak. Sokkal többen voltunk, mint amennyi munka volt, éppen ezért minden apró műveletnek megvolt a "szakértője", aki mindig ugyanazt a munkát végezte, gondosan ügyelve arra, hogy azt olyan tökéletesen tegye, ahogyan azt más aligha tehetné...  jó volt közöttük gyereknek lenni. Melegséggel és gondtalansággal járt egy-egy ilyen nap. Biztonságot adott, hogy mindenki pontosan tudta a dolgát, hogy tudtuk hogy miből mi lett, s az meddig elég, tudtuk, hogy ha mégsem lenne elég, akkor van kihez fordulni. 

Ma kihez fordulunk ha véletlenül megszorulunk? Élelmet kérünk vagy pénzt? Tudnának-e adni élelmet? Ma pénzzel fűtünk, pénzzel főzünk és pénzt eszünk. Ha elfogy a pénz, akkor hitelbe kérünk, majd lassan pénzé teszünk mindenünket a túlélésért. Eladnánk földet, házat, régiséget, eladnánk múltunkat, csak legyen jelenünk. Nem lehet ezért senkit hibáztatni... a világ mai "rendje" ez. De mi van akkor, ha a kezünkben lesz egy zsáknyi pénz, de azt mondják, hogy elfogyott a hús, elfogyott a só, liszt, cukor... mert épp ez is annyira megeshet, minthogy a pénzünk fogy el. Akkor kitől kérünk hitelbe? 

Ez a "rend", amiről az imént szóltam, ez aligha a mi rendünk. A világ olyan, amilyennek értelmezzük. Nem a magától értetődő az egyetlen járható út... sőt, éppen az nem "magától" értetődik, amit annak tüntetnek föl,  súlyos érdekekkel a háttérben. A világ ettől sokkal egyszerűbb is lehetne... 

Az ember szeretettel végzi dolgát, termel magának és termel a közösségnek, melyben él, megosztja tőkéjét s a közösség mögé állítja erejét. Volt már ilyen és több ezer éven át működött is... úgy hívták, falu. 

Mutatnék pár képet erről a faluról...




A képeken az én családomat láthatjátok. Szegények voltak, de megvolt mindenük. Volt mit enniük és volt mivel fűteniük. Nem az ő dicsőségük ez, hanem azé a kultúráé, melyben éltek, még ha e kultúra oly kegyetlen eszközöket is ismert, melybe ma beleborzongunk. Nem a múlthoz kell visszatérnünk, elég ha jelenünket újragondoljuk múltuk fényében és ez a fény utat mutathat a jövőben is...



9 megjegyzés:

  1. Nagyon örülök hogy én irok elsőnek bejegyzést erre,,Sosem felejtem el gyermekkorom e napjait!Az igaz hogy a disznó vágást magát.fülre szoritott kézzel szenvedtem végig...de imádtam amit a felnőttek csináltak,jó finom kaják,arcok,gőz,meleg,hurkaszag..Csak azt nem tudtam mitől volt a felnőtteknek piros arcuk és orruk?Mitől vigyorogtak?..Most már tudom..ám!ha mindenkinek lenne otthon egy kis háztájija..nem kellene izgulnia a holnap miatt...

    VálaszTörlés
  2. http://www.youtube.com/watch?v=EGcUNde4pS8

    Ha van időd, nézd meg. Ők a barátaim ... nálunk meg van minden, amire rákérdeztél, hogy hol van :D

    VálaszTörlés
  3. Szerintem nagyon közel van az az idő amikor az emberek visszatérnek a földhöz, felássák a szépen gondozott füvet, és nagyobb értéke lesz a lónak, meg a tehénnek, mint a csillivilli mercinek...előkerülnek a valódi értékek, és talán még emberségesebbek leszünk valamennyien..

    Timi

    VálaszTörlés
  4. Most már büszkén gondolok vissza arra,hogy a szüleim állatokat tartottak.Én mindig szerettem volna a kertünkben tyúkokat tartani, de...nem rajtam múlt.:(

    VálaszTörlés
  5. Az a baj, hogy az általad leírt közösség is sajnos modernizálódik. Tegnap este láttam a Duna TV-egy riportfilmet. Hegyek közt, ahol pásztorok éltek hétvégi házak, táncház helyett discó. Arra kell vigyázni, hogy a közösségek megfogyva próbálják őrizni az értékeiket.

    VálaszTörlés
  6. Manapság a faluban mindenkinek pizza meg műanyagkacsát nyerhető céllövölde kell a "bucsu"ban.Még ezt a szót sem ismerik!Az a fontos, hogy minden ivarérett férfiember jól leihassa magát.a 4500 fős községben én mint városi beköltöző 16 kocsmát ismerek.Ha egy mesterembert keresek akkor biztos, hogy egy kocsmacímet kapok.Próbáltam a tájház köré helyi programokat szervezni, de már nincs kihez fordulni a forrásért, hogy a tájház régi funkciójához kapcsolódó fő turisztikai szezonon eredetileg kívül eső időben legyen vendéget vonzó esemény,így 10 év igyekvés után kénytelen voltam visszavonulni a közösből és magamnak és vendégeimnek szervezem a programot.Mariska

    VálaszTörlés
  7. Anka, megnéztem a filmet. Nagyon jó érzés volt látni, hogy vannak még olyan emberek, akik felismerik a természetközeli ember értékeit a mai világban és ezek mentén próbálnak élni. Kár, hogy egyenlőre ily kevesen vannak, de mind több és több hasonló közösség él hasonló elvek mentén és ez becsülendő. Köszönöm, hogy megosztottad velünk!

    VálaszTörlés
  8. Holdgyöngy, ezt én is tudom, sőt "kutatom"... ez a szakmám. Úgy vélem nekünk nem feladatunk vigyázni ezekre a még élő közösségekre... mert ha ezek valódi közösségek, akkor "kívülről" mi ha akarnánk se tudnánk beleszólni a változásba. A mi dolgunk, hogy saját életünkben, életterünkben próbáljunk úgy élni, hogy azzal példát mutathassunk... mert a jó példa is ragadós.

    VálaszTörlés
  9. Mariska ezt a helyzetet is testközelből tapasztaltam, ismerem. A mai falu nem a lokális/helyi érdekeket szerint él... de amit Timi, Márta s a többiek hozzászólása is mutat, vannak akik máshogyan gondolják... egyre többen vannak.

    VálaszTörlés