A jövő farmja - a jövő... 1. rész

Régóta terveztem e bejegyzés megírását. Nehéz hozzáfogni. Nézzétek meg előbb e filmet -bizonyára már sokan láttátok -, nekem is segít (a kezdésben) és nektek is fog:

Faluhelyen - a blog címe. Ki vagyok én? Egy gondolat a világmindenségben, aki éppen egy Faluhely nevű völgyben vált anyaggá, akinek minden rezgése a társadalmat és "a kultúrát"  figyeli, kutatja. Az utamon éppen most jött el az idő, hogy hozzálássak elmondani, amit rövid életem alatt láttam és tapasztaltam. 

Mi mindannyian egy olyan korban lettünk emberré, amikor az ember végleg belefúrta arcát egy olyan kultúrába, melyet önnön hiúságával hímzett és nagyravágyásával töltött meg. Mit jelent ez? Azt, hogy különösen szerencsések vagyunk. Több ezer év óta most újra szabadok lehetünk, ha akarunk. Ez most valóban a mi döntésünk... senki észre nem fogja venni. De hogyan lehetünk szabadok? 

Nézzetek körül! Tetszik, amit láttok? Részei vagytok a milliónyi kultúra valamelyikének? Ha nem tetszik és nem érzitek egyiket sem magatokénak, akkor keressétek meg azt, amelyet annak éreztek. Választhattok és ez az igazi szabadság.

Magyarok vagyunk. Miért e hányattatott sorsú nemzet tagjává lettünk? Mert itt van dolgunk. Mert a múlt értünk szenvedett, a pillanatot várta, hogy egyszer átadhassa örökségét a jelennek, ahol feladatunk van. 

Mit láttatok a filmben? Én egy sötét szobát láttam emberekkel, akik között akad egy, aki ráébred, hogy kialudt a fény. Észreveszi ezt a többi is és elkezdenek tapogatózni, de mintha álomban lennének, nem tudják hol vannak, s azt sem, hogyan kerültek oda, de a hely egyre szűkebb s levegő egyre kevesebb... fény kellene, hogy megtalálják a kiutat. Bizony a múlt, melyre emlékeznek, kevés a szikrához. A kapitalista nyugati világ immár több száz éves, hiába nyúlnak atyai örökségükhöz, a keresett tudás már odavan. Hol van az a kultúra, amely mintát adhatna? Mi is a blogom címében az első szó?

A filmben látott útkeresés csupa olyan gondolatból eredő megoldást próbál megismerni, melyek évszázadokkal ezelőtt már léteztek itthon, a magyar faluhelyen, a magyar kultúrában. Abban a kultúrában, amely sosem "fejlődött" úgy, mint a nyugati kultúrák, amelynek gazdasága "haldoklik", amelynek "adóssága megfojtja az embereket". Igen, ebben a kultúrában. S tényleg ilyen szörnyű a helyzet? Ez csak rajtatok múlik. Ha jól választotok, akkor nem kell sokáig a sötétben bolyongani.

A jövő farmjában nem csak módszereket kell választanunk. Ha csak ennyit teszünk, nem jutunk tovább a jelennél. A módszerek adottak több ezer éve... Gondolkodásmódot kell választanunk és vele értékrendet. Ebben pedig utat tud mutatni az egykori falusi kultúra. Hogyan?

Ami a tulajdonotok, az - bármennyire is kötődtök hozzá -, még nem a tiétek. Lehet az tárgy, föld, ház, állat, bármi létező anyag. Jöhet bárki és bármi, és egy szemvillanás alatt elveszi tőletek. A szegény ember megtanulta ezt. Sokunk dédszülei két háborút éltek meg. Elvesztették volna mindenüket? Nem. Ne az anyagot birtokold, hanem a tudást mely létrehozza azt, a képességet, hogy bármikor, bárhol újraalkothasd. Ez a paraszti világ legfontosabb üzenete.

Ennek a tudásnak és képességnek a magja pedig nem más, mint a közösség. Az ember hegyeket mozgathat meg a hitével és lelkével, de az emberi kapcsolatokban rejlő energiákat kihasználva nincs erre szükség. Egy "másfajta" kultúrában a társadalmi világ működésének alapja ez, a pénz csak egy szimbolikus csereeszköz , nem több egy darab kavicsnál. 

Ma már nem lehet így élni... - gondolhatjátok sokan. De hiszen még nem is mondtam semmit arról, hogy hogyan. Semmi másról nem írok, csak arról, amit én valóságnak élek meg. Rövid életem során szerzett tapasztalataimról, arról amit átéltem, ami mentén saját életemet is építem. Mégis megállok itt, s kérdem, folytassam-e, szeretnétek-e hallani tovább?

Aligha írható le egy blogbejegyzésben egy múltból eredeztethető életfelfogás minden aspektusa... ne várjatok csodát tőlem, amit apránként leírhatok nem több egy út kezdeténél...