2011. július 31., vasárnap

Ló és ember... képek, érzések, gondolatok

Mostanában sokat foglalkoztat egy kérdés, mely egy tegnapelőtti megjegyzésnek köszönhetően újra előkerült... napjaink szeretethiánya, sőt, érintéshiánya. Az érintés fontosságáról már írtam, s részben az őszinte szeretetről  is.

Nem könnyű ma olyan társat találni, akivel bármikor, bármiről beszélhetünk, akit feltétel nélkül szerethetünk, akinek hűségében biztosak lehetünk, aki meghálálja ha odafigyelünk rá, aki mindig örömmel veszi, ha végigsimítjuk rajta kezünket... most mutatok ilyen társat, nem is egyet...
















Textilek és... JÁTÉK!!!

Mindig elbűvölnek a különféle külföldi fotók, fotórészletek régi csipkékről, hímzésekről, anyagokról... Készítettem én is egy rendetlen, össze-vissza, bohém sorozatot, ezeket osztom előbb meg veletek, aztán jöhet a játék az oldal alján!









És akkor a JÁTÉK...

Azzal a szándékkal látok neki minden bejegyzésemhez, hogy aki elolvassa azt, az nyerjen valamit, ismeretet, élményt, érzéseket... bármit. Azt szeretném ha minél többen lehetnénk, osztozhatnánk közösen ezeken az értékeken, élményeken. Na de megmutatom mit nyerhettek most:




3 darab hímzett diszzsebkendő...  azaz 3 nyertesünk is lesz! A feladat a következő:

1. Like-old a nyeremény fotóját a blog Facebook oldalán (az üzenőfal képei közt) és ami még fontosabb...

2. oszd meg a kedvenc bejegyzésedet ismerőseiddel (a júliusi összes bejegyzés közül)!

A nyereményeket csak Magyarországi címekre tudjuk postázni!

A játék augusztus 5-én zárul!

Kisorsoltam kislányom segítségével a 3 győztest, akik...

1. Emma Gavaldik
2. Vargáné Matolcsi Mária
3. Szabó Ilus (szülinapi szerencse:))

Gratulálok nekik, hétfőn postára adom a nyereményeket! A többieknek pedig sok szerencsét a következő játékhoz, hamarosan jön az is! ;)

2011. július 30., szombat

Régimódi történet

Néha olyan jólesik elmerengeni a régi dolgokon, milyen lehetett egykor az élet... bár bevallom, én nem szeretnék a múltban élni, szeretem a ma szabadságát, a ma lehetőségeit. Ezzel a szabadságommal élek akkor is, mikor a múlt emlékeibe merülök. Van egy tévéfilmsorozat, amely családom számára nagyon kedves, mondhatni meghatározó. Szabó Magda Régimódi történet című családregényének filmes földolgozása ez. Nem szeretnék sem a történetről, sem a filmről írni, azt sokan ismeritek. Inkább csak egy kicsit szeretném fölidézni a hangulatát... 











Képek forrása

Mit szeretek benne? Azt, ahogyan bemutatja a különbségeket az egyazon korban élő emberek értékrendjei között, ahogyan bemutatja az életet, azt a szenvedélyt, azt a tüzet, majd a csalódottságot és megkeseredettséget... csodálom azokat a ruhákat, pihentetem a szemem a kastélyokon, a birtokok parkjain, emberein, állatain... mert bizony jó látni, hogy a kastély sosem állt önmagában, amögött egy komplex gazdaság állt. Szeretem látni az élettel teli kastélyt, hogyan szerettek, hogyan ittak, hogyan mulattak, hogyan veszekedtek benne, hogyan élték meg az élet adta kihívásokat. Ez a film a miénk... egy jó palack bor mellett remek esti kikapcsolódás... egy kis távollét... egy kis múltbamerülés. 


Ha valaki szeretné a teljes sorozatot megnézni, azt itt is megteheti. 

Szeretitek az állatokat?

Ti, Kedves Olvasóim, szeretitek az állatokat? És hogy szeretitek őket?



Egyszer, még gyerekkoromban elmentünk édesapámmal egy öreg juhászhoz. Volt neki egy kis fekete puli kutyája. Ha az öreg csak ránézett a kutyára, az felugrott és tette, amire a gazdája kérte… szavak nélkül. A legelőn egymás mellett feküdtek, ugyanakkor s ugyanazt ették. Azért a kutyáért a gazdája ölre ment volna! Na szóval, mikor meglátogattuk édesapámmal, megkérdeztem, hogy meg szabad-e simogatni. Erre az öreg csak annyit felelt halkan: „Nem tudom… még sohasem próbáltam.”



Tudjátok furcsa világot élünk ma. Amelyik állatot szeretjük, azért rajongunk, szinte emberként kényeztetjük, majdhogynem óvjuk az „állati léttől”, mert ő „jobbat” érdemel! A mai hobbiállat tartók nagy többsége nem állatként tekint kedvencére és furcsállja, kegyetlennek találja, ha valaki akképpen viszonyul jószágaihoz.  A hozzánk érkezők nagy többsége (gyerekek és szülök egyaránt) szeretne mindent megsimogatni, gyömöszölni, húzni, vonni… mindent egyszerre, mindent azonnal… mert ŐK szeretik az állatokat, azt pedig különös kegyetlenségnek tartják, ha elmondjuk, hogy valamely állat hamarosan levágásra kell, hogy kerüljön. Mert el kell, hogy áruljak valamit… ahhoz, hogy önellátóak lehessünk, bizony le kell vágnunk a jószágokból. Biztosra veszem, hogy e mondatnál többetek arca most szintén megváltozott. Igen, ezekből a gyönyörű állatokból, akik a képeken szerepelnek! Tudom, hogy rossz ezt olvasni… de kérlek benneteket, olvassátok tovább soraimat!

Ahogyan az öreg juhásznak, úgy nekünk s a többi gazdálkodó embernek is az életének a részét képezik az állatok. Nem a húsáért tartják, hanem mert szeretik őket, mert nem tudnának élni nélkülük! Nem fogják ölbe, nem simogatják, nem adnak rá ruhát, nem hordják táskában… mert szeretik és tudják, hogy ez nem jó az állatoknak. De hajnalban kelnek, hogy napkeltére jóllakhassanak a jószágok, s etetés közben némán, szinte észrevétlenül figyelik, ahogyan kedvenceik esznek… és képesek hosszú-hosszú perceket, órákat tölteni mellettük. Ha egy állat megszokta gazdája törődését, képes jelezni, hogy boldog vagy ha elégedetlen… és a gazda érti ezt. Olyan harmóniában, olyan szoros kapcsolatban élnek, amely mindkettejük életét beragyogja és ami csak az övék, az ő titkos bizalmi kapcsolatuk. A gazda büszke állataira, azok szépségére, ami pedig épp úgy búvik elő vagy tűnik el, mint az embereknél… a boldog ember szépsége ragyog, míg a szomorú elhalványodik.



A gazda a legszebbre törekszik, félti, óvja állatait, s tenyészti őket. Mindig a legszebbet, a legokosabbat, a legkedvesebbet őrzi meg, hogy azoknak utódai minél tovább fönnmaradhassanak. Ha vágnia kell, kiválasztja a tőle legtávolabb álló jószágot, vagy éppen azt, amelyiknek levágása egészségügyi okokból szükségszerű. Még ekkor is jószívvel gondol a szeretett jószágra, visszaemlékszik minden „közös kalandjukra”, arra, hogyan próbálta annak körülményeit javítani, hogy ő az lehessen, amelyik megmaradhat. Végül belátja, jó döntést hozott és még sokáig őrzi emlékét szeretett állatának.



Ma ezt az embert tartják durvának  és kegyetlennek azok, akik több ezres létszámmal bíró telepeken nevelt, szerves hulladékból készített tápokkal etetett, vágóhídon lemészárolt, áruházakban, vákuumfóliába csomagolt húst esznek! Mert higgyétek el, sokan tényleg azt hiszik, hogy az csak hús… azt nem előzte meg élet. Pedig bizony megelőzte... de azt az életet nem kívánom senkinek és semminek! Arra kérlek benneteket, hogy gondoljátok át ezeket a sorokat. Ha szeretitek az állatokat, akkor törekedjetek arra, hogy megismerjétek azok viselkedését, tulajdonságait, igényeit, érzéseit(!)… nem úgy kell szeretnünk az állatokat, hogy embert csinálunk belőlük… vagyunk mi elegen, hagy maradjanak legalább ők ártatlanok és azok aminek születtek, gyönyörű és boldog háziállatok!


2011. július 29., péntek

Színes és széles, szíves és képes... Erdély

Estére egy fotóválogatással készültem nektek. Nyugalmat ad a léleknek, pihenést a szemnek, örömet nekünk, magyaroknak. Erdélyi fotók következnek...



































Fotók: inneninnen és innen.