Szeretném ha szeretnétek...

Jómagam imádom a levendulát és örülök rendkívüli népszerűségének.  A múltkor viszont láttam egy gyönyörű fotót egy hazai tarlóról, hatalmas körbálákkal a háttérben. Gyönyörű volt… Fölidézte gyerekkorom nyarainak emlékét és benne egy virágot. Számtalanszor szedtem csokrot belőle édesanyámnak és nagymamámnak, de akárhogy szaladtam porfelhővel a hátam mögött, mindig elhervadt mire hazaértem.  

Van nekünk egy virágunk, amit egyre kevésbé szeretünk, s amit – hála a vegyszeres gyomirtásnak – egyre kevésbé látunk ott, ahol ősidőktől fogva virágzik… úgy hívják, mezei pipacs (Papaver rhoeas).

Nektek mi jut róla eszetekbe?

Képek innen, innen és innen.

Nekem emlékek sokasága jut eszembe  és még valami… az, hogy évezredek óta itt él velünk ez a törékeny virág és mégsem rajongunk érte, mégsem akarjuk, hogy ismerje meg az egész világ a szépségét itthon, a magyar földben, közöttünk. Az egyik fotó szerzője viszont egy érdekes információt osztott meg velünk:

„Egy élelmes Magyar vállalkozó, ennek a nagyon dekoratív gyomnövénynek a termesztésével foglalkozik, a magját Francia autópályák mentén fogják elvetni, hogy változatos legyen a táj. Hatalmas ötlet, és hatalmas tábla, percekig mentem a tábla mellet, míg úgy döntöttem, hogy megmutatom!”

Szeretnénk megvárni míg Provence-ből köszön vissza ránk és árasztja el a világot szépségével?  Én szeretnék tenni valamit a mezei pipacsért, valamit a gyerekkori emlékeimért, valamit értünk magyarokért. Ha ti is, kérlek osszátok meg ezt a bejegyzést másokkal is!