2012. február 9., csütörtök

Tükör előtt...

"Olyan a tartásod mint nagyapádé volt!" - mondták már ezt nektek? Ha keresgéltek az emlékeitekben, akkor hogyan emlékeztek vissza a "régi" öregekre? Nem, nem a nyolcvan, kilencven éves meggörbült anyókákra - mi csak szeretnénk azt a kort megélni -, hanem a hatvan, hetven éves öregekre? Olyan sudárak voltak, akár a nyárfa! Egyenesek voltak, akár a cövek! Tartásuk volt. Talán nem dolgoztak eleget? Vagy talán a sok wellnessnek köszönhették, kozmetikumoknak, mágnesszalagoknak, gyógykezeléseknek, fitnessnek, diétának? Mitől voltak olyan egyenesek ezek az emberek? Mi adta tartásukat? 



Mi adta ezt? A belső nyugalom. Ők el tudtak számolni életükkel. Kinek kellett elszámoljanak? Istennek és önmaguknak. Ha kettejük viszonya rendben volt, az hitet adott, biztonságot, olyan erőt, mely sugárzott belőlük... s még mi is láthattuk, emlékezhetünk rá. A napjuk számvetéssel kezdődött s ugyanazzal zárult. Nem telt el értelmetlenül egyetlen óra sem, hiszen akkor hogyan lehetett volna rendben kettejük dolga?! Minden reggel sorba szedték, mit kell elvégezniük s az Eget hívták segítségül... minden este tükörbe néztek, s számot adtak önmaguknak s az Égnek napjukról. Szembe álltak önmagukkal, elszámoltak.


Szabó István, Kossuth díjas szobrász faragása: Kanász
Kértek-e segítséget minden nap, hogy elvégezhessétek dolgotokat? Tudjátok-e mi a dolgotok? S ha elvégzitek, boldogok vagytok-e? Szembe tudtok-e este nézni a tükör előtt önmagatokkal? Azt látjátok, amit látni szeretnétek? Egy boldog, elégedett embert láttok? Érzitek-e az Ég, a Föld a világ segítségét vagy egyedül vagytok? Talán érdemes ezen elgondolkozni, s ha úgy érzitek kell, változtatni. Merre? Majd az Ég megmutatja az utat, csak akarjátok észrevenni, s merjetek elindulni... míg tudtok. 

5 megjegyzés:

  1. Mennyire igaz....nem is tudok többet szólni..csak egyetérteni!.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Koromnál fogva érintett vagyok, és igen igyekszem gyakorolni az általad leírt gondolatokat, ettől lesz az embernek TARTÁSA! Te a korodhoz képest meglepő bölcsességgel látod a világot, és ez nagyon jó, bár sokkal több fiatal ember gondolkodna így, mindjárt jobban működnének a dolgok :)! Kati

      Törlés
    2. Köszönöm a kedves sorokat. Igyekszem meghallani és meglátni amit ad az Ég, csak ennyit tudok megosztani veletek... de nagyon jó érzés, hogy így fogadjátok! Köszönöm.

      Törlés
  2. Apámnak is nagyon ment ez a dolog, a tartása 89 évesen is délceg volt. Ő biztos nem felejtette el reggelente kérni az égiek segítségét, nem úgy mint én! De már gyakorlom :) és "érdekes", az a napom mindig olyan kerek, egész... :))
    Köszönöm a gondolataidat, hálás vagyok értük! :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ide is azt írnám, mint előbb, én köszönöm, hogy itt vagytok!

      Törlés