2012. február 27., hétfő

Megkopott palóc pompa

Van egy ház, melyre már gyermekkoromban fölfigyeltem. Udvara mindig rendezett volt, a gyümölcsfák alatt tyúkok kapirgáltak, a fák tele voltak szebbnél-szebb gyümölcsökkel. Na ez eddig nem is annyira lett volna különös az akkori faluban, hanem maga a ház, az valamiért sokkal szebb volt, mint a többi! Talán ekkoriban szerethettem bele az efféle parasztházakba, s ez a vonzalmam ma is csak erősödik. Lefotóztam nektek ezt a házat, múlt heti, havas pompájában láthatjátok az öregségében is gyönyörű falusi portát.





No, akkor lépjünk be a kapun. Adjon Isten!




A tornác faragása egészen mesebeli. Az oromdeszka tulipánjai sajnos már letörtek, nem hiába, az 1800-as évek második felében épült a ház. A tetőt tiritarka poltári cserepek borítják, gyönyörű színes, hódfarkú cserepek ezek, amilyeneket a hollókői házak nagy részén, s úgy általában a régi palóc falvak mindegyikében fel lehet még fedezni. 








A ház végében az istálló, erre merőlegesen pedig a pajta állt  valaha. Ezt nagy szívfájdalmamra pár éve lebontották, ma már csak egyik oldalának kőalapja áll, ami egyben egy pincehelyiség is. A pajta felső padozata duplázott volt, azaz úgy volt kialakítva, hogy a gerendák közt szemesgabonát lehessen tárolni egy jó 40 centi vastagságban. 


Saját fotók

A ház s a porta a falu egyik első gazdájának otthona volt... a XX. században. Azért írom így, mert nem lehet egy efféle házról és lakóiról anélkül megemlékezni, hogy ne tennénk mellé azokat a mostoha éveket, melyeket át kellett élniük. Mit láttok a házon? Látjátok két világháború nyomát? Látjátok a gazdaság virágzását? El tudjátok-e képzelni, hogy ami egy napon még virágzott, s aki egy napon még első gazda volt, a másnapon már  másé volt... másnapon a gazda már kulák, meghurcolt és megalázott volt? Életen át gyűjteni, majd mindent elveszíteni... becsületet, rangot szerezni, majd tűrni a megaláztatást... felfoghatatlan a ma embere számára. Becsüljük meg a mát, és használjuk ki egy "normális" és boldog élet lehetőségét, mely mindünk számára adva van, s ha majd arcunkat barázdák ráncolják, mint e háznak sártapasztását, akkor is képesek leszünk majd ragyogni a hideg hó alatt, s emlékünket megőrzi az utókor. 





10 megjegyzés:

  1. Nekem vannak ilyen házaim, ha ott járok abban afaluban mindig megnézem őket, figyelem megvették-e őket, próbálok benézni a falak mögé, ahogy látom, s amit mögöttük láthatok. Ahol magas, és nagy a gazdasági rész látni, hogy módos gazdáé volt, kellett a hely a termésnek. Aztán elfacsarodik a szívem, ahogy látom őket, az öregek kihaltak, a fiatalok már távoli városokban kerestek munkát, nem jönnek vissza, a faluba már inkább a németek költöznek, esetleg egy-egy magyar család. Mostanában. S ilyenkor döbbenek rá mit is jelent a halál, egyetlen vonás, s egy élet, s annak a munkája veszendőbe jut. Mert vége, s nincs tovább. Egyre több faluban, s egyre több házban.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A magyar falvak nagy bajban vannak, így látom magam is. Ami a MINDEN ugyanaz a SEMMI is... hiszen mindent az emberek teszik azzá, ami. Ráadásul nem divat erről beszélni manapság, mármint a falu bajáról. Helyette pályázatokon nyert pénzeket lobogtatunk és "integrációs" programokról beszélünk. Pedig a megoldás sokkal egyszerűbb lenne...

      Törlés
  2. Engem is mindig vonzottak a régi, romos házak ismeretlen történetükkel, amit hozzá képzeltem.Én bízom benne hogy egyszer megfordul a világ és élet fogja ismét megtölteni ezeket a kihalófélben lévő falvakat, sőt tanyákat is.Lehet hogy kényszerűségből de ennek meg kell történnie mert nem fognak tudni másképp megélni az emberek.S közben talán rájönnek hogy milyen jó ez és talán örülni is fognak sokan hogy így hozta a sorsuk.Ráadásul még szerencsésnek is mondhatják magukat a többiekhez képest.Addig meg reménykedjünk hogy sok fiatal ébred rá hogy falun még lehet normális életet élni és gyerekeiket ott akarják felnevelni, ahova még nem tört be a városi őrület.Állatok közt,mezőkön,csillagos ég alatt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én hiszem és tudom, hogy fordul, s errefelé fordul. Hogy meddig mehet így tovább? Már a XX. század elején sem működhetett... pusztítani kellett, hogy legyen miből újraépíteni a "hibás" rendszert. Aztán meg kellett ismételni a század közepén is. Majd lassan végleg globálissá vált minden, a háborúk is, elég megnézni az elmúlt 10 év "termését". Ezek a pusztítások kellenek, hogy elfedjék a rendszer bajait, s megteremtsék annak fenntarthatóságát. DE ez nem mehet így a végtelenségig... már nem. Fordul a világ s fordulunk mi is.

      Törlés
  3. Egy országban ahol a vetőmagot és az ásót is egy jótékonysági egyesületnek kell biztosítani és föl kell szántatni először a ház körüli "kerteket" és az állatokat azonnal megeszik,mert nem tudják mit kell csinálni velük,nagyon szomorú a helyzet.Ezt nevezzük mezőgazdasági országnak,mely 20 millió embert lenne képes eltartani?!!
    Városi ember létemre keresek a környékemen olyan gazdaságot ahonnal közvetlenül jó minőségű húst/tojást kaphatok, már összeálltunk 8 család, de nem találunk aki vállalná.Szomorú Mariska

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pedig ez lehetne a jövő első pozitív változása. Olvastam többfelé, s magam is részt vállalok hasonló rendszerek kiépítésében. A városi ember is ehet minőségi élelmiszert, sőt bármikor kimehet a termelőhöz vidékre, "ellenőrizheti" a termelést, de akár meg is pihenhetne ott, felöltődne, érezné, hogy részese az élet körforgásának. Területileg merrefelé kerestek termelőt, hátha itt a blogon akad jelentkező.. ?

      Törlés
  4. Az en gyermek koromban a tejes asszony hazhoz jott , kerekparral , ket oldalan a mindig megcsodalt tejeskantakkal ...es hozott turot , tejfelt is , ha kellett friss tojast :) Mindez regen volt , de emleke elkiser maig , pedig Debrecenben , az Egyetem mellett laktunk

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Debrecenben, feleségem szüleinek családi háza a régi legelőterületek szélére épült. Ma már lakópark veszi körbe, de a házukkal szemben volt egy tehenes gazda, aki mindig a háza elé rakta ki a friss tejet, s oda jártak átvenni a környékbeliek. Ha hiszitek, ha nem, a kutyáink a mai napig meg vannak őrölve annál a pontnál. Veszettül szaglásszák az árokpartot, a fűbe dörgölőznek... érzik a múlt illatát. :-)

      Törlés
  5. Azzal a réteggel aki most azonnal megeszi a kapott állatot,már akkor is probléma volt amikor még hajdanán virágzott a mezőgazdaság és az ország.Ez igazi kihívás: megváltoztatni és megtanítani őket.
    Sajnos már nem csak velük van probléma hanem az átlag emberrel is aki mástól várja a segítséget mindig minden bajára és természetesen a hibát is másban keresi nem magában.Elfelejtett a mai ember gondoskodni magáról.Ezalatt nem az önellátás fogalmára gondolok hanem egyfajta életfelfogásra ami szükséges ahhoz hogy a nehézségeken túljussunk.Amire a régi embereknek igen nagy szükségük volt,hiszen nem volt "szociális háló".
    Remélni tudom csak hogy a vidéki ember is rájön hogy szükség van arra a munkára amivel felhagyott és ráébred milyen kincs van a kezében és földjében.Persze tudni kell hogy ez nem egy csupa romantika,falusi idill ahogy sokan látják a vidéki életet,hanem kőkemény munka.Aki viszont ezt választja az egy életre választ.Egyébként nálunk van olyan nagyon szorgalmas parasztasszony, mellesleg polgármester is aki halad a korral és mindenkinek kiszállítja a frissen fejt tejet a házhoz.El is adja az utolsó cseppig.De tudok olyanról is aki sajtot csinál belőle és azt adja el.Valahogy így kéne csinálni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyetértek szinte minden sorral. Hiszem, hogy nem véletlen a világ mai állása... és a jövő nekünk kedvez.

      Törlés