2011. december 12., hétfő

Üzenet

A kicsi vályogház ablakain alig szűrődik be fény. Még szoknia kell szememnek... a sötétség túl hirtelen volt. Ahogyan telnek a pillanatok egyre-másra, úgy érzem szeretet vesz körül. A szoba belseje felől melegséget érzek. Lassan szemem újraéled és két mosolygó szempárt vél felfedezni a sötétben. Igen, már határozottan látom, a kemencepadkán két anyóka ül, s mosolyogva nézik múltban bolyongó lelkemet. Olyan valós minden, érzem a kialudóban lévő parázs illatát, érzem a mamókák kendőjének puhaságát...  pedig csak álmodom. Már akkor is tudtam mikor beléptem, de nem akartam fölébredni, be akartam menni, tudni akartam mi dolgom van ebben a házban. Kérdésemre ébredésem után kaptam választ... egy dal formájában. Egyszer, régen hallottam már e dalt, s most ébredésemkor újra megszólalt... talán akar valamit üzenni, hallgassátok ti is szeretettel.

Kép forrása

Énekszavukat itt meghalljátok: http://db.zti.hu/kallos/mp3/17818d.mp3

"Harmatozzatok,
Égi magasok!
Téged vár epedve
A halandók lelke,
Jöjj el, édes Üdvözítőnk!

Mert az emberek
Ott tévelygenek,
Hol Te égi fényed
Útján nem vezérled
Őket, édes Üdvözítőnk!"

3 megjegyzés:

  1. Minden benne van ebben az énekben....Minden bajunk forrása....Olyan szépen fogalmazol!!!!Nagyon szeretem olvasni,amiket írsz!Köszönöm!

    Más: hogy áll a fotógyűjtő játék? Sajnos mostanában ,betegség miatt nem tudtam fotózni,de azért nyitott szemmel járok továbbra is.:)

    VálaszTörlés
  2. Én is nagyon szeretem olvasni az írásaidat,szegényebb lennék nélküle.Köszönöm.

    VálaszTörlés
  3. ezt énekeltük szombaton Kassán:)

    VálaszTörlés