Kerttervezéshez, még időben...

Találtam egy nagyszerű cikket a kerti haszonnövényeink optimális társításáról. Talán elég volna a linket megjelenítenem, de szeretném ha egy tudástár képződne itt, mely bizton elérhető lehet bármikor, így hát bemásolom a szöveg I. részét. A teljes cikk három részletben kerül megosztásra, ám egyben olvasható itt.

Növénytársítással könnyebb a kertművelés!

A növények – az ismert beltartalmi anyagokon, vitaminokon kívül – olyan sajátos anyagokat is tartalmaznak, amelyek meghatározott hatást fejtenek ki. A különböző növényeket olyan társításban kell elrendezni, hogy mindegyik pozitív hatással lehessen a szomszédjára.

Egyes növények lehetnek:
- kedvező hatású és védelmező társnövények,
- a szomszéd növények kártevőit riasztó, ill.
- kórokozóit elhárító fajok.

Nem azon kell tehát gondolkodni, hogy milyen növényvédő szert használjon az egyik vagy a másik betegség vagy kártevő ellen, hanem azon, hogy milyen növényt vessünk vagy ültessünk egy adott faj szomszédságába. Kevés olyan növény van, amelyik azért nem társítható, mert káros hatással van a másikra.

A különböző növényfajok céltudatos társítása végett a szokásos monokultúrás ágyások rendszeréről a soronkénti elrendezésre térünk át oly módon, hogy a társított növények a legcélszerűbb sortávolságra kerüljenek egymás mellé.

Az egyes növények föld feletti részeinek (pl. az illatanyaguk révén) a másik növényre gyakorolt közismert hatásán kívül a gyökérzónában érvényesülő hatások sem kevésbé fontosak. Az egyes növények különbözőképpen hasznosítják a talaj tápanyagkészletét, más-más talajbaktériummal működnek közre, tehát a fajok soronkénti váltakozása elősegíti a talajélet egészséges egyensúlyát is.

A különféle gyökérmaradványok hasznosulását a talajban úgy segíthetjük elő, hogy a kertet egész éven át műveljük, nem hagyunk növénymentes területeket.Ebből az alapelvből következik, hogy olyan széles sorközöket kell hagynunk, amelyekben lehetővé válik az egész évi talajtakarás, ill. a felületi komposztálás. A kertből kikerülő minden alkalmas növényi anyagot talajtakarásra használunk fel, és így komposztáljuk, ezzel lehetővé tesszük a növények folyamatos tápanyagellátását és a „trágyázás” már csak a növénytársításos műveléssel kialakuló humusztalaj kellő gondozását és fenntartását jelenti, jelentős munkamegtakarítással egybekötve. Így mind a növényvédelemről, mind a trágyázásról maga a kert gondoskodik.

Minden sorban más növényfaj

A növény minden életfunkcióját, egészségi állapotát és termőképességét a talaj humusztartalma és az egészséges talajélet határozza meg. A talajállapot javításának első lépését a folyamatos művelés, vagyis a megszakítás nélküli növényborítás jelenti. Ez nem csupán a talajfelszín védelme miatt fontos, hanem azért is, hogy a gyökérzet állandóan behálózza a talajt, és a növényi gyökerekben levő különböző hatóanyagok mielőbb és folyamatosan a talajba kerüljenek. A növények után a talajban maradó gyökérrészek és egyéb maradványok hozzájárulnak a talajlakó szervezetek táplálékellátásához, a következő termesztett növénynek pedig szüksége van a visszahagyott, fajra jellemző sajátos baktériumtársulásra.

Tapasztalatok szerint a talajborítás legcélszerűbb módja az, hogy a 40-50 cm széles sorközöket parajjal vetjük be. Ennek igen jó a csírázási erélye, olcsó a vetőmagja, levélzete jól árnyékol, védelmet nyújt számos kártevő ellen, s nem utolsó szempont, hogy mélyen a talajba hatoló, de lágy állományú és szaponint tartalmazó gyökérzete van.

A paraj köztes vetésével egy időben a többi zöldségfélét is elvethetjük, ültethetjük (a hagymát, borsót, a burgonyát, a salátát, a retket, a kerti zsázsát, vagyis a korai növényeket).

Fordítsunk kellő gondot a növényi sorrenddel védő szomszédságok kialakítására:

1. példa
1. és 2. parajsor között – sárgarépa;
2. és 3. parajsor között – hagyma;
3. és 4. parajsor között – sárgarépa; ez az elrendezés kölcsönös védelmet nyújt a sárgarépa- és a hagymalégy ellen;
4. és 5. parajsor között – a területet fenntartjuk a paradicsompalántázásra;
5. és 6. parajsor között – sárgarépa;ez a kultúra a paradicsomot védő szomszédság.

2. példa
1. és 2. parajsor között – zeller és karfiol későbbi palántázására tartjuk fenn; az egyik szomszéd védelmet nyújt a zellerrozsda ellen, a másik a káposztalégy hernyóit hárítja el;
2. és 3. parajsor között – fejes saláta és hónapos retek vegyesen;
a saláta biztos védelmet nyújt a bolhafertőzés ellen;
3. és 4. parajsor között – a területet az uborkának tartjuk fenn, de közben célszerű tépősalátát termeszteni (pár centiméteres kötésben) ugyancsak retekkel keverve; A tépősaláta helyett semmiképp ne iktassunk be kerti zsázsát!
4. és 5. parajsor között – fejes saláta (II. ültetés) és korai retek;
amikorra az uborka indáinak szüksége lesz a területre, addigra mindkét salátavetés lekerül onnan;
5. és 6. parajsor között – a karfiol vagy esetleg a korai fejes káposzta és a zeller együttes kultúrájának tartjuk fenn; A zeller védő hatása értelemszerűen az összes káposztafélére érvényes.

A 2. példa abból indul ki, hogy a korai káposztaféléket idejekorán lehet betakarítani, s így a zeller a számára szabaddá vált tenyészterületen erőteljesen fejlődhet tovább, és megfelelő nagyságú gumót képezhet.

Mindkét példa világosan szemlélteti a növénytársítás lényegét, vagyis az olyan célú soros elrendezést, amelyikben mind tér- és tenyészidőigény, mind a kellő időpontban való betakaríthatóság szempontjából valamennyi növény a neki megfelelő szomszédságba kerül. A társítás igen fontos szempontja továbbá, hogy az egyes növényfajok védelmet nyújtsanak a szomszédos növénykultúrának.

A saláta az egyik, bármikor felhasználható társítási partner. Megfigyelések szerint a retektől távol tartja a földibolhát, emellett a kellő tőtávolságra kiegyelt saláta jól benövi az ültetési hiba vagy egyéb károsodás következtében keletkező hiányhelyeket, gyorsan fejlődik, nagy és kemény fejet fejleszt. A helybevetett salátán nem tapasztalható tetvesedés vagy lisztharmat.

Az – egyébként igen hidegtűrő – korai paraj helyett mustár is vethető, azonban a jól árnyékoló, dús levélzetű parajról kár lenne lemondani. Árnyékában kitűnően fejlődik minden zöldség, lekerüléskor pedig jó alapot ad a későbbi síkkomposztáláshoz. Ez viszont a következő évi zöldségkultúrák tenyészterületéül szolgáló talaj jó egészségi állapotát, tápanyag-ellátottságát, vízgazdálkodását segíti elő. A mustár, mint takarónövény ugyanabban az időben vethető a parajsorok előre még szabad sorközeibe, mint a már említett többi korai növény. A talajjavító takarónövénnyel szemben támasztott igényeknek egyébként a mustár minden szempontból megfelel: korán vethető, jó elővetemény, gyökerei dúsan behálózzák a talajt, megőrzi a talajnedvességet, elriasztja a csigát és más kártevőt is, ezen kívül könnyen letakarítható, ha a területet valamilyen zöldségkultúrával kívánjuk bevetni vagy beültetni. Az igen gyorsan csírázó mustármagot kellően sűrűre vetjük, néhány nap múltán már nagyszerű zöld takaró borítja a talajfelszínt. Az egy arasznyira nőtt mustárt ne engedjük tovább nőni. Addigra betöltötte a szerepét, előkészítette a talajt. A sorok gyommentesek, a talaj laza és nyirkos, bármilyen kultúra befogadására alkalmas. A mustár minden esetben talajregeneráló „másodvetésnek” számít.

Az új kultúra bevetése előtt a levágott mustárt a tarlón hagyjuk. Ez nem zavarja sem a barázdahúzást, sem az ültetőlyukak előkészítését. A palánták gyökerei ebben az élő talajban egyenletesen és gyorsan szétterülnek, s ez már önmagában is biztosíték a kedvező kezdeti fejlődésükre, ami a későbbi gyors növekedés és egészséges fejlődés feltétele.

Ezekben a hetekben a mustárhoz hasonlóan a parajt is levágjuk, és a talaj felszínén hagyjuk. A paraj a táplálékszolgáltatáson kívül eddigre minden más feladatát teljesítette: árnyékolt, elhárította a kártevőket, gyökereivel behálózta a talajt. A parajt a szárba indulás kezdetekor kell levágni, tehát akkor, amikor még dús a levélzete. Az első takarórétegre később további anyagot hordunk fel – tovább mulcsozzuk – felhasználva valamennyi zöldségnövény levélmaradványát, szárát, a gyógy- és fűszernövények levélzetét, a csalánt és bármilyen gyomnövényt. Tekintettel arra, hogy az állati eredetű anyagok sem hiányozhatnak a jó komposztból, valamilyen állati hulladékból készített szerves anyagot, továbbá fahamut is szórunk rá. A felhordott újabb réteget takarjuk le fűvel, így a mulcsozott terület rendezettebb, ápoltabb benyomást kelt.

A gyógy- és fűszernövények kiváló társak

A jó növénytársítás legfontosabb alapelve, hogy az „igénylő” főnövények mellé mindig „szolgáltató” növények kerüljenek, továbbá figyelembe kell venni az egyes sorok tenyészidejének hosszát is. Így lehetővé válik, hogy az egy tenyészéven belül többször vetett i.. beültetett sorok célszerű, egészséges társítást adjanak.

A fűszer- és gyógynövények a társkultúrában elősegítik egymás jó egészségi állapotát és termőképességét, erőteljes fejlődését. Ezek a tulajdonságokat a kertművelésben is lehet hasznosítani, ha a növényeknek megfelelő termőhelyet és növényi szomszédságot alakítunk ki.

Fűszernövényen itt azokat a lágyszárú növényeket értjük, amelyeket a háziasszony ételízesítőként használ. Kerti termesztésre viszonylag kevés faj kerül. Számos gyógy- és fűszernövény tenyészik azonban kertünk kerítésén kívül, s ha netán bevándorolnak a kertbe, egyszerűen gyomnak tekintjük őket, pedig ezek a vadon termő növények nagyobb figyelemre méltóak, s egy részük megérdemli, hogy kertünkbe befogadjuk. Ebbe a növénycsoportba tartozik számos virágos dísznövényt is, pl. a kalendulát és a sarkantyúkát évszázadok óta gyógynövényként tartják számon.

Ezt a szemléletet érvényesítve kertünket illattal és színpompával telíthetik a különböző megjelenésű és virágú gyógynövények, mind a magunk, mint az egész kert egészségének szolgálatára.

Egyéves fűszernövények

Ne termesszük külön „füveskertben” őket! Értékes szomszédhatásaikat a többi termesztett növény javára érdemes hasznosítani.

A kapor igen jól elősegíti a kelést, főként a sárgarépáét. A kelés nem lesz hiányos, a kártevők elkerülik az állományt, később pedig a kapor nagyszerű enyhe árnyékot ad. Bármilyen rákövetkező kultúra mellett is megtartható, s így a háziasszonynak mindig rendelkezésére áll zöld kaporlevél, -virág, -szár és -mag. A kapor bármilyen társításban bevált, mint megbízható, egészségvédő szomszédnövény.

A turbolya egyéves, korai vetésű, bármilyen salátaféle mellé társítható, egész éven át szedhető növény. Mellette a fejes saláta kitűnően és gyorsan fejesedik, szép zsenge marad, a csigák pedig nem károsítják. Éppen ezért célszerű a bevezetőben említett saláta-retek társítást harmadikként turbolyával kiegészíteni.

A bazsalikomot általában ládában előnevelik. Ezt azért nem tanácsos, mert a palántázott bazsalikom azonnal virágzásnak indul, s ezáltal sok zamat- és hatóanyag veszendőbe megy. Hidegre érzékeny növény, tehát csak a későbbi kultúrák – pl. az uborka, a cukkíni vagy az édeskömény – közé célszerű vetni. A bazsalikom is elősegíti a zárt kelést, a levelek (uborkáé) tovább zöldek maradnak, és javul a termés minősége.

A kömény és a koriander a konyhában nélkülözhetetlen fűszernövények: a káposztafélék, a cékla, a korai burgonya és az uborka kitűnő előveteményei, ill. szomszédnövényei. Javítják a termés – főként a burgonya – ízletességét.

A metélőzeller jó előveteménye a káposztának. A káposztapalánták korai fejlődési stádiumában védelmet nyújt a földibolha, később pedig a hernyókártétel ellen.

Az egyéves borsfű (borsika, csombord) legcélszerűbben a babbal társítható. Előveteményként vagy a babbal egy időben vethető. Megfigyelések szerint távol tartja a babtól a levéltetveket.

A borágó kiváló társnövény lehetne, mert a környékét szintén kerülik a levéltetvek, korán és jól árnyékol, élénk kék virágaival odacsalogatja a méheket, aminek végül is az egész kert hasznát látja. Sajnos igen erős versenytárs, minden szomszédos növényt elnyom. Emiatt tulajdonképpen alkalmatlan a társításra, de mivel minden más növénynél jobban lazítja a kemény, kötött talajokat, érdemes számára megkeresni a megfelelő helyet és társnövényt.

A kerti zsázsa is egyéves gyógy- és salátanövény, magját elhullatva gyepszerűen kel, erőteljesen terjed, ezét lágy szárú növényekkel nem társítható, ugyanezen okból előveteményként sem ajánlható. Legcélszerűbb gyümölcsfák tányérjába vetni.

A fehér mustár sokféle hatóanyagot tartalmaz, és az igazi gyógynövény minden pozitív tulajdonságával rendelkezik. Zsenge állapotában a zsázsához hasonlóan salátaként is fogyasztható, az utóbbitól eltérően azonban nincs csípős íze, és a szomszédos növényekre sincs káros hatással. A mustár bármilyen kultúrának jó előveteménye, választónövénye vagy felülvetése. A mustárral felülvetett dáliát vagy a mustárral elválasztott salátasorokat a csigák elkerülik, de ugyanígy védi a liliomot, a szarkalábot vagy a cinniát. Más kártevőket is elriaszt, továbbá korán ad árnyékot a társnövényeknek. Bizonyos esetekben – pl. a paradicsomhoz, a fák törzse körüli részbe stb. – ajánlatos a többszöri mustárvetés, ugyanis a mustárt nem hagyhatjuk arasznyinál magasabbra nőni. A mustár kedvező hatásában nagy szerepe van a mustárolajnak. Újabb vizsgálati eredmények azt igazolták, hogy a mustár rendkívül hatékony védelmet nyújt a fonálférgek ellen.

Évelő fűszernövények

Az évelő fűszer- és gyógynövényeket rendszerint az erre a célra kijelölt „füveságyásban” is szokták termeszteni, pedig ezek is nagyszerűen társíthatók más évelőkkel, amelyek között díszítő szerepet is betöltenek, ezen kívül ható- és illatanyagaik, olajuk és egyéb anyagaik révén más növények hasznos segítőtársai lehetnek.

Ez elsősorban a levendulára vonatkozik, amelynek virága és levelei is jótékony hatásúak. A levendulát oda telepítsük, ahol gyakori a hangyakártétel és a levéltetű-fertőzés (pl. rózsaágyásba), de ültethető a liliom- , a nősziromágyások szegélynövényeként is.

Ugyanezeket mondhatjuk a zsályáról, az izsópról és a kakukkfűről, amelyek szintén távol tartják a levéltetveket és a csigákat.

Különösen értékes, minden házikertben régóta meghonosodott gyógynövény a vöröshagyma, s még inkább a fokhagyma. A megfelelő helyen kitűnő segítőtársak, pl. a szamóca szürkepenészes megbetegedése ellen védekezésben. Mindkét hagymafaj jó egér- és csigariasztó. A zöldségféléken kívül ajánlatos a rózsatövek, a liliom, a tulipán közé, ill. a fák köré is telepíteni belőlük.

A kalendulát és a sarkantyúkát vessük a rózsatövek, a liliom és a nőszirom alá, a zöldségfélék közül pedig a káposzta, az uborka, a borsó és a paradicsom alá, továbbá a fák töve köré az ún. tányérba, a szamóca- és a málnatövek közé. Riasztják a levéltetveket, a vértetveket, a hernyókat, a csigákat a hangyákat és az egereket, ezen kívül a kalendula még a fonálférgek ellen is véd. Ahol pedig sarkantyúka van, ott hamarosan kipusztul a tarack!!

Végül felmerül még a kérdés, hogy mit tegyünk ezzel a rengeteg gyógy- és fűszernövénnyel, ha már túl nagyra nőttek, ill. a tenyészidejük lezárult?

Ha minden növényfajból több növényegyedünk van, néhányat megtarthatunk a kivirágzásig, mert a virágaik – szinte kivétel nélkül – erősen vonzzák a beporzást segítő mézelő méheket, a poszméheket, a lepkéket és más rovarokat. Levágott zöldjük folyamatosan szolgáltatja a takaróanyagot, kitűnő adalék a felületi komposztáláshoz. Bár a komposztálóban is értékes adalékot képviselnek, a közvetlen talajtakaróként való alkalmazásuk hasznosabb. Például a már virágzásnak indult metélőhagyma levágott zöldtömegét a szürkepenész ellen terítsük a szamócasorok közé.

Meg kell még említenünk a kertbe „beszivárgott” vadon termő gyógynövényeket is. A felületi komposztáláshoz aligha találunk ezeknél (pl. csalán, medvetalp, stb.) értékesebb adalék anyagot. A leghatékonyabban azonban úgy hasznosíthatók a gyógynövények, ha zöldtömegüket előbb megerjesztjük. Az erjesztett komposztlé elsődleges és legértékesebb anyaga a csalán. Ehhez adhatjuk hozzá a hagymát, a zsurlót, ami éppen akad, speciális célra macskagyökeret, vagy fehér ürmöt. A gyógynövény-hígtrágya (erjesztett gyógynövénylé) igen hatékony szerves trágya, amelyet vagy a tél végén, vagy kora tavasszal, a kert „éledésekor” kell kijuttatni a szamócaágyásra, a gyümölcsfák tányérjára, a rózsatövekhez, esetleg a később beültetendő zöldségsorok talajára. Ezzel a tenyészidő folyamán minden további trágyázás szükségtelenné válik, továbbá csökken a növények fogékonysága a különböző betegségekkel szemben. Az ilyen növényi hígtrágyát kapott talaj idővel mind sötétebbé és morzsalékosabbá válik, a talajélet jelentősen fellendül és lehetővé válik a növények egészséges, erőteljes fejlődése.

A híg komposztnak nem csupán megelőző, hanem gyógyító hatását is megfigyeltük, főként a kórokozó gombák fellépésekor. Az erre a célra készenlétben tartott erjesztett komposztlé (elsősorban hagymalé) kiváló a veszélyeztetett növényállomány kezeléséhez.