Vidéki romantika... (a csudákat)

Tudjátok milyen a csend? Mikor hallottátok utoljára? Én napok óta hallgatom és azt vettem észre, hogy számos fajtája és minősége van. 

Talán nevezhetem csendnek azt, amikor nem hallani az ember által keltett zajokat, gépeket, munkaeszközöket. Amikor csak a természetet zajait hallani... mert valamit mindig hallani. Az állatok hangját, növények susogását. Még a vihar előtti csend sem teljes, talán csak 1-2 másodpercig. Ugyan elhallgatnak a madarak, a tücsök sem ciripel, de a növények rezdüléseinek, a szél érkezésének hangja van. 

Hol van hát az a csend, melyre néha annyira vágyunk? Keressük-keressük, de csak percekre találjuk. Lehet, hogy rosszul keressük? Pedig csak egyszer kell megfigyelni a mikéntjét, másodjára már a járt úton lépdelhetünk. Leírom saját utamat, melyen a napokban jártam, hátha segítség lesz valakinek. 

Még este elhatároztam, hogy félreteszek minden emberi elvárást, melynek a hétköznapok során meg akarok felelni. Csupán ennyit tudatosítottam magamban mielőtt lekapcsoltam a lámpát, aztán némán figyeltem. Nem vártam semmit, nem akartam semmit. Csak hagytam, hagy cikázzanak gondolataim, de nem ragadtam meg egyiket sem. Hagytam őket, mindüket. Inkább hallgattam a külső csendet. A kisházunk tóparton van, vagy inkább egy békatenger partján. Ha az ember csak pár másodpercig odakintre, a természetre fordítja figyelmét, a külső hatások lassan visszaveszik az irányítást... és megkapja az ember is azt az energiát, melyre annyira vágyik. Szóval a természet esti hangjaiból - esetemben milliónyi békahangból - összeáll valami egységes rezgéssé, mely egy olyan frekvencián mozog, melyen az emberi agy képes elengedni mindent, mi emberi. Pár másodperc alatt rá tudunk hangolódni s perceken belül elengedhetjük szorongásainkat, vágyainkat, félelmeinket, mindazt, mely hatással - általában negatív hatással - van szervezetünkre. Ilyen egyszerű az egész. Egy dologra érdemes figyelnünk, hogy ne teremtsünk magunk köré se melegebbet, se hidegebbet, mint ami testünknek jólesik, mert különben újra és újra ingerek hada éri elménket. 

Csönd az is, mikor reggel az ember - még félig álomban - kakashangot hall. Föl sem ébred, de egy olyan rezgést fogad be, melyet a természet küld felé. Egy jelzés, mely visszahozza valónkat a létező földi világba. A kakast csupán ösztöne vezeti, ahogyan az időre ébredő embert is, aki nap-nap után pontosan 1 perccel az ébresztőóra jelzése előtt ébred fel. Bevallom én most nem ébredtem, nem akartam ébredni. Fáradt volt a testem és az elmém is. A következő hanghatásokat azonban már erős jóindulattal sem nevezném csendnek. A természet jelzett... egyre harsányabb hangokon. Előbb dalos madárcsicsergés, melybe egyre erősebb hápogás, bégetés, visítás keveredett, jelezvén, ideje felkelni.

Az ember, ekkor húzza magára a világot - általában azt a világot, melyet ő hoz létre. Miért írom, hogy ő hozza létre? Mert az ember szelektál. Nem érezhet mindent. Amiket érez, amikről gondolkodik, amik "történnek körülötte" mind hat arra, hogyan lát, hogyan észlelni a világot. A csöndből egy érzetekkel teli világba lép(ne) ha engedném. De nem engedem, tudatosan nem. Nem hallgatok, olvasok reggeli híreket, hiszem abban a pillanatban azonosulnék azzal a világgal, melyet mások akarnak megmutatni, melyben mások szeretnék hogy éljek. Éltem benne éppen eleget és nem tetszett, köszönöm, elég volt... vár az "újvilág". 

Mi a biztos? Biztos a múlt, biztos a jövő? Csak a most a biztos, melyben éppen létezem. Éppen ezért jó ideje a mostot figyelem, ennek örülök. Most tudom, hogy vannak tyúkjaink, kacsáink, állataink, beültetett kiskertünk... most nincs válság, nincs szegénység, most bőség van. Azt is tudom, hogy minden elveszhet bármikor... de még én nem veszek el, addig birtoklom és folyamatosan gyarapítom a tudást, hogy bármikor visszahozzam mindezt. Gyarapítom míg van kitől, míg élnek azok az öregek, akik hasonlóan feküdtek és keltek mint én teszem most. Az embertől elvehetnek mindent, de ami belül van azt mi irányítjuk... ha tudatosak vagyunk. Márpedig miért ne lehetnénk? De vissza a csöndhöz.

Szóval ha a mostot figyelem, és közben teszem a dolgom - mert tudom mi a dolgom -, akkor sokkal kevesebb negatív ingert engedek be... és figyelmemet a való világ felé fordítom. Nem az a dolgom, amit elvárnak tőlem, hanem az a dolgom, ami elvezet célomhoz. Mi a célom? Boldog, egészséges, szenvedésmentes élet. Hol vagyok boldog? Néha a teremtett, néha az épített világban... mindenhol, ahol képes vagyok csöndben lenni.  Békében önmagammal. Nem kell ehhez eldugott hegyi barlangban élni, éppen így élek akkor is, mikor a városban élek, s éppen "pénzt keresek", hiszen tudom miért teszem és tudom, hogy az én világom mindig megteremti a csöndnek a lehetőségét. 

Saját fotók