2014. március 6., csütörtök

A teremtő ember csak szeressen...

Ma is különös „élményekben” volt részem, amit most megosztok veletek. Kislányommal babot ültettünk cserépbe. Szeretném, ha a születő élet csodáját, most a napokban ekképpen élné meg - ha már ő nem lehet részese kistestvére születésének -, hogy érezze az új élet iránti odaadást és a fejlődés csodáját. Másfelől magam is el akartam készíteni azt a sokat látott gyakorlatot, mikor az emberi gondolat éltetni és pusztítani is képes. Nem magam miatt, hanem hogy megmutassam  azoknak, kik nem hisznek a teremtett világ törvényeiben. Három cserepet töltöttünk meg földdel, egyiket kislányom babjainak, egy másikat az én „szeretett” babjaimnak és egyet a „gyűlölt” baboknak. Bizonyára tudjátok, az ilyen kísérletek eredménye 99%-ban a gyűlölt növény pusztulásával jár, míg a másik tündöklésével. Ez volt hát a terv.

Kislányom gyermeki tisztasággal dugta fölbe babjait. Én számba vettem a szeretett babokat, akár csak a gabonát szoktam csíráztatás előtt. Nem is gondolattal, hanem lényem egész szeretetével fordultam felé, s éreztem, hogy átadtam minden jót, ami csak tőlem telt. Elültettem őket.

Majd jött a másik csoport. Az egyenlő feltételek végett őket is számba vettem és elnézést kértem tőlük, amiért efféle kísérletre áldozom őket. Aztán megpróbáltam haragudni rájuk. Megpróbáltam és képtelen voltam. Tudatommal próbáltam haragudni, gyűlölni és rájöttem, hogy erre nem vagyok képes. Nem a szellemem, a lelkem. Nem azért mert nem „akarom”, hanem mert nem tudok elpusztítani egy meg sem született szentséget. Gondoltam, annyi baj legyen, azt a szeretet így sem adtam át, mint a másik cserépnek. Hanem ahogy a földbe akartam tenni, kiestek kezemből, s egyik úgy behullott a terasz deszkázata alá, hogy ki sem tudtam venni. Véletlen? A másik kettőt földbe tettem. Akkor még nem tudtam, de most már biztosan érzem, hogy mekkorát vétettem. Senki, de senki nem pusztíthat tudatosan büntetlenül. Hogy juthat ilyen egyáltalán eszünkbe?

Nem pusztítunk eleget tudatlanságunk végett? Pusztítjuk testünket, lelkünket. Vajon megbecsüljük eléggé a teremtett világ szülötteit? És eléggé szeretjük őket? Hiszen még magunkat sem szeretjük eléggé! Hagyunk elég időt magunkra, arra, hogy boldogok és egészségesek legyünk? Á, mi ezt nem engedhetjük meg magunknak, mert akkor mi lesz „szeretteinkkel”?! Aki így gondolkodik, annak bármilyen fájó is ezt olvasni, nincsenek szerettei.

A legtöbben úgy szeretjük gyermekünket, hogy akár meg is halnánk érte. Rájuk hárítjuk „elfuserált” életünket, melyet értük „áldozunk”. Értük dolgozunk, értük gürcölünk. Míg kicsit, azt reméljük, hogy mindig ilyen ártatlanok maradnak. Őszintén kívánjuk, hogy „csak nekik legyen jobb!”  Ez volna a szeretet? Tudjátok mi ez? Gyávaság. Sokkal könnyebb rájuk hárítani mindent, mint önmagunk életébe egészséget és boldogságot varázsolni. „Ő a mi egyetlen boldogságunk.” Igen, az. De neki nem ti vagytok azok! Ő benneteket őszintén szeret, és ezért nem tőletek várja a boldogságát. Ő attól boldog, ahogy játszik, amit lát, amit hall, ő az élettől boldog!  Őszintén szeret benneteket, ahogyan az életet is, ezért egészséges. Tudjátok mit szeretne a legjobban minden gyermek? Ha anya és apa mindig boldog lenne! Ha mindig azzal a szeretettel fordulnánk a világ és az élet felé, ahogyan ő!

Ha önmagunk szeretete nem önzés és a felelősség alól való kibújás volna, akkor nem érdekelnének a társadalmi, gazdasági kötöttségek, melyek mind a valós családok pusztulását hivatottak elérni. Akkor képesek lennénk figyelni egymásra és szeretni a világon mindent, ami él, úgy mintha tulajdon gyermekeink volnának.  Még egy-két babszemet is. Mikor szembesültem vele, hogy mit tettem,a  felismerés mélyen belém hasított. Tulajdon testemet és véremet akartam tudatosan elpusztítani!


Én már feloldozást kértem, s meg is kaptam. A növény nem ember, nem sértődik meg, nem gondolkodik, csak szeret. És aki szeret, megbocsát. Az ember pedig próbáljon úgy szeretni, mint a növény, mint a gyermek és mindig csak teremtsen! Teremtsen életébe egészséget, boldogságot! Adja Isten, hogy így legyen!

5 megjegyzés:

  1. Ezt nagyon szépen leírtad.Egyébbként én sem tudok tudatosan rossz, vagy pusztító lenni. Nem megy.

    VálaszTörlés
  2. Szép írás, mert szép lélek van mögötte...

    VálaszTörlés
  3. Kár,hogy csak kevés ember szeretete ilyen "természetes"!!

    VálaszTörlés
  4. Szívemnek tetsző gondolatok...Köszönöm!! :)

    VálaszTörlés