Örök fa alatt

 Csodavárás 4. rész

Örök fa alatt

Lombtalan vén tölgy karcolja a sötét eget,
Görcsösen fogódzik, nem engedi a hegyet.
Embernyi odva már több százéves rejtek,
feledett titkára ma csak a szarkák lelnek.

Lassan beforrja kérge a rézbalta fokát,
mely emberöltőkön őrizte fényes nyomát,
annak a zúzmarás, csípős Katalin napnak,
mikor alatta pirosarcú betyárok mulattak.

Okuk rá, csendben gyepelt a völgyben,
ezüst szőre elveszett a sűrű ködben.
Rézbéklyóból szabadították a paripát,
de paripát…a Jóisten se lelt abban hibát!

A két legény egymás tarkóját szorítva,
fogadta testvérnek mását… és fordítva.
Egyikük fokosa szorult örökre a fába,
úgy, ahogy a hevület forrón belevágta.

A göcsörtös tölgy majd’ kettéhasadt,
hogy elbírja e megpecsételt fogadalmat.
Akárcsak fehér csillagmása az öreg égen,
annak ága is kettéhasadt már régen.

Épp így az idő, ezen az éjjelen meghasad,
itt lesz múlt a volt, a van a jövőre marad.
Katalinkor válik ketté az idő évről-évre…
még ha a múltat be is forrja felejtés kérge.

Földi Ádám
2020.11.25.
(A képen ükapám, Földi János látható)