Az ártatlanság nyoma

Az ártatlanság nyoma

Kukoricaszárral bélelt az akol túlsó sarka,

a fénylő aranyfal előtt mocorog a szalma.

Ha van ölelő, meleg vacok ezen a világon,

malacok valósága az, mi nekünk csak álom.

 

Kicsiny kerekded testek eggyé kerekednek,

csíkok, fülek, kunkori farkak összekeverednek,

az ártatlan szeretet egy kövér kupaccá válik,

tekintetüktől az emberből a könny kiválik.

 

Egyben ölelni, az egészet mind magamhoz,

része lenni az egésznek, mit a jövő hoz,

beleolvadni a lecsupaszodott szeretetbe,

élve bújni át a résen… a  földi mennybe.

 

Mire lelkünk e távoli fényből visszatér,

a göndör, öreg koca ártatlan képével  ideér.

Puhán lerogy és elnyúlik a feltúrt szalmán,

mint Szűzanya, ha megkönyörül éhes almán.  

 

Port kirúgva sorakozik elébe a malacsereg,

csukott szemmel szívják magukba az édes tejet.

A szentáldozás után vidáman ugranak tova,

de a szalmában marad az ártatlanság mázsás nyoma.

Földi Ádám

2020.11.23. 

(Saját fotók itthonról, a Faluhely majorból)