Csodavárás

 Csodavárás 

1. rész

Advent felé

Békésen aluszik a táj, fehér dértakarója alatt,

Szépen párázik az akol, rá az ég takarója ragadt.

A nyáj nyugalomban piheg a puha szalmán,

áldott terhükkel… ó az a sok puha bárány!

 

Sarokban a tűz utolsó parazsa álmosan izzik,

körötte szuszognak a pásztorok, alattuk csak ízik.

Subájuk akár az égbolt, óvón terült rájuk,

valóságos templom az… Jóistennel közös házuk.

 

Alatta az oltár, ahogy kell, rendben, szépen,

borral, kenyérrel áldozott pásztorok szívében.

Elmulatták az este az elmúltat, úgy, ahogy kellett,

Krisztus király trónja alatt, egy év újra eltellett.

 

Az idő az éj sötétje alatt a múltba dermedt,

nehezen jár… mikor születik már az égi gyermek!?

Ahogy a jég hajnalra a pocsolyában kivirágzig,

úgy tör Ő utat a sötét fagyba… ó be hiányzik!

 

De vajon most, e kétségekkel terhes év után,

eljön hozzánk azon a fénytől áldott éjszakán?

Lehet-e még, lehet-e vele újra megszületnünk,

vagy a most nincs tovább, örökre elvesztünk?

 

Ki dönti el, hogy Nap felkel-e majd holnap,

ki öli meg és támasztja fel mindig a Holdat?

Ki gyújtja fel Isten idejében a fényes csillagot,

ki kér kegyelmet attól, kit mindenki elhagyott??

 

 

Gyertek körém, kérezkedjünk vissza az akolba,

hideg palotánál jobb ott benn a meleg porban!

Meglátjátok a régi világ öröktől való, hisz’ égi,

eljön újra az Úr Jézus, helyet ad annak aki kéri!

Földi Ádám

2020.11.22.

Saját fotók...