Gyapjúba rejtett csillagok

 

Gyapjúba rejtett csillagok

 

Az öreg letette magát recsegő derékkal,

elnyűtt több subát, kökényt sok marékkal,

deres bajsza alatt mégis görbül a mosoly,

pegy’ kalapjának felét hitelre megette a moly.

 

De nem csak dércseppes bajsza hullámzik,

tekintetében csillagok, bennük világ virágzik.

Pedig oka nincs több az örömre, csupán a lét,

van, kinek a sok is kevés, neki ez épp elég.

 

Botját ölébe fekteti, akár Mária gyermekét,

göcsörtös szárán végigfuttatja fél szemét.

Hol a vége a földet éri, ott a világ közepe…

most még fényesebben ragyog fel két szeme.

 

Nem hiába csillan, gyapjúcsomót pillant.

Az öreg tekintete, mint villám, az égre villan,

majd újra a földre, gondolatai már távol,

e kép szülte világ végtelenjében… bárhol.

 

Ahogy máskor, úgy most sem szól semmit,  

világokon át jár, ott is volt mit maga sem hitt,

mert annak a gyapjúcsomónak a belsejében,

olyan világok vannak, mint odafenn az égben.  

 

Így van ez rég, ha kifelé vágyik, befelé indul,

visszatér majd, mire az ég egy felet fordul.

Az öreg juhász hát hogyne mosolyogna,

 mikor lába előtt hever a világ szélte-hossza.

Földi Ádám

2020.11.24.