Örökségünk méltó helyre kerüljön

Örömhírt mondok, osztozzatok velünk benne! Az elmúlt hétvégén rendezték meg az  Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítást és Vásárt (OMÉK), melynek évszázados hagyományai vannak. A rendezvényen magyar óriás nyulakkal és juhainkkal vettünk részt. A nyulak az őshonos udvarban, a magyar fajták rangját emelték, míg a juhok, a rájuk vonatkozó bírálati rendszerben mérettetek meg. Itt esett meg az, amire az elmúlt 132 évben nem volt példa és amely mutathatja az eljövendő jobbat, történetesen, hogy három őshonos juhcsoportunkkal (fekete és fehér magyart racka és gyimesi racka) kategóriájuk összes díját megnyertük. Öcsém nyájából került ki a kiállítás legszebb anyajuha, mely állatot az összes résztvevő juh közül választják ki.  Édesapám ezen eredménnyel elnyerte az OMÉK juhtenyésztési nagydíjat.

Miért mondtam, hogy mutatja az eljövendő jobbat? Mert magyar földön eddig őshonos fajta soha nem nyert ilyen rangos díjat. Tudatosan vagy sem, de a külföldi fajták mindig uralták a kiállításokat, illetve ami ennél sokkal hangsúlyosabb, a tenyésztők körében is jóval népszerűbbek voltak. Évtizedek alatt megtanulta a magyar nép lenézni saját hagyományait, fajtáit, örökségét. Már két éve is jó eredményeket értek el juhaink, látszott, hogy vezet ki út, ebből a szomorú és mély helyzetből. Mostanra már egyértelműen látszik, hogy bizony kiértünk ebből a gödörből. És lehet hogy vannak, akik divatból tartanak őshonos állatot, de náluk ez úgysem tart tovább pár évnél, aztán jön az újabb divat. Lehet, hogy vannak, akik csak a magasabb támogatási összegért tartják ezen állatokat, de a legtöbben hosszú évek óta foglalkoznak vele, mert érzik örökségünk erejét.  Egy biztos: ezek az állatok, ha hozzájuk a megfelelő emberi tudás társul, képesek a csúcsra érni minden tekintetben. Erre volt bizonyosság az idei kiállítás és erre lehet bizonyosság az a szemlélet, melyet nálunk megélhettek.

A magyarság kincse, melynek részei ezek a fajták is, nem attól ragyogna, mert „beléjük beszéljük” a ragyogást. Nem féltve őrzött – megmentésre váró – titkos kincsek ők, akik fölött hányatott sorsunk és jelenkori keserves küzdelmeink ódái kell, hogy zengjenek. Nem, ők köszönik jól vannak, békében egymással és az emberekkel. S ha ez ember nem vetíti rájuk nemzettörténetének minden búját-baját, ha nem magyarságszimbólumként tekint rájuk, akkor csodákra képesek. De ehhez szerepet kell cserélni végre, nem az ember kell középen álljon, s állataival példázza küzdelmes életét… nem, az ember fordítsa minden figyelmét, szeretetét az állataira és akkor nem kellenek szavak, akkor majd az állatok megmutatják, hogy jó-e az a pásztor. Ezt teszik, s ezért mi nagyon hálásak vagyunk nekik…

A kiállítás legszebb anyajuha

Fekete magyar racka csoport

Fehér magyar racka csoport

Gyimesi racka csoport