Élet zengett és átjárta lelkem

Csodás élményben volt ma részem. Egy ukrán tánccsoport előadásába volt szerencsém belepillantani, kozák táncokat adtak elő. Szépek voltak, s jól táncoltak, eddig nem ért különösebb meglepetés. Egy tánc végeztével a legények különváltak, s hozzákészültek valaminek. Most jön valami "legényes" féle, gondoltam. Hát az jött. De nem a mozgásból - bár az is szép volt, ám kifejezett nőies,  lágy elhajlással, látványos, íves mozdulatokkal - hanem a torkukból. Vagyis a szívük mélyéről. Úgy énekelt 6 legény, minta 36 lett volna, úgy zengett, s olyan mélyről jött, szinte szemével látta az ember a szívükből szálló hangokat, szinte beleremegett, ahogy átjárta testét. Lelkükből szólt az a nóta, s a mi lelkünkbe szállt. Ők a hazájukért énekeltek, hiszen ott, abban a pár percben számunkra ők jelentették azt a nemzetet, s ezt ők érezték és éreztették. Bizsergető érzés volt, melynek még most is hatása alatt vagyok. Idehaza páratlan néptáncosaink vannak, magasan fölülmúlják bármely nemzet fiait, lányait, sokszor megdobogtatták már szívemet, de ilyen bizsergést még nem okoztak. Ennyi energia előttem színpadon még fel nem szabadult.

Érezni azt, ha az ember lélekből szól. Egy este feleségemnek mondtam valamit a malacokról, többször is szóltam róluk. Egyszer az akkor épp 2 éves kislányom nem tudta tovább megállni és rám szólt: "Apa ne mondd már olyan csúnyán, hogy malac - pedig én nem éreztem semmilyennek, ahogy mondtam -, hanem mondjad szépen: malac. Ahogy ő ejtette ki, abban benne volt minden. Lelke volt a szónak, életre kelt és átjárt bennünket. Egy szívből szóló sóhajtás volt az ő szava. Ma már figyelem magam s figyelem őt is. Minden élőlényről így szól, telve szeretettel és kötődéssel. Ó bárcsak én tudnám a világot így szeretni!

Bizonyára hallottatok már jó, ízes magyar beszédet. Sajnos hazánkon belül egyre kevesebbet hallani, de a Kárpát hazában még találkozni vele. Ahol úgy kívánnak jó napot az embernek, olyan mélyről olyan igazan, hogy zavarában azt feleli: "Köszönöm szépen!"  Mitől oly gyönyörű bármelyik tájszólás? Attól, hogy szívből jön, érzelemmel, lélekkel teli. Minden szó egy hangos sóhajtás, minden mondat egy élő ige, varázslat! Ezt vették el tőlünk szüleink jót akarva, ezt vette el "civilizációnk". Kiüresedtek szavaink. Telis-tele van nyelvünk varázsszavakkal, melyek a világot magyarázzák, mindent, de mindent megérthetünk világunk működéséről nyelvünk által, de ha nem járja át a lélek, akkor üres hiábavalóság a legszentebb beszéd is.

Figyeljetek oda az öregekre, szívjátok magatokba azt a beszédmódot, amit még lehet, mert több van abban, mint elsőre gondolánk. Nem kell mindig "gondolni", érezni azt. Lélekkel lélekhez lehet szólni, s át lehet adni mindent, mindent mi csak átadható.