2012. augusztus 13., hétfő

Út a teremtett világba

Világokról írtam nemrég, melyet itt elolvashattok. A napokban olyan hatások értek, melyek arra ösztönöznek, hogy folytassam gondolataimat, mielőtt elhalad fölöttünk az idő, a változás ideje és végképp félresiklanak a "világmegváltó" törekvések. Mind több és több helyen látok, hallok párbeszédeket a változásról. Egyik szemem sír, másik nevet. Örülök, hogy szó esik róla, de szomorú vagyok, mert akik nap-nap után erről beszélnek, azok valószínűleg csak beszélnek... tenni ugyanis aligha marad idő. Már korábban is írtam, hogy nem tudni kell a "megoldást", hanem tenni. Kérdeztétek tőlem, hogy miként lehet közelebb kerülnünk a vágyott világunkhoz, mikét lehet kiszakadni a minket ezer lánccal fogva tartó jelen valóságából. A válaszom ez: nem tudhatom. Nem tudhatom helyetted és nem tehetem helyetted. Mindenkinek a saját útját kell megtalálnia, s ha lassan is, de halad ezen az úton, akkor megtalálja mit keresett, megtalálja mit a világ kíván tőle. Már korábban is írtam, hogy ne azon gondolkozzunk, miként döntjük romba a kamatozó hitelpénzrendszert, hanem azon, hogyan tudjunk örülni mindenkor, mindennek, mit a teremtett világ küld elénk, hogyan éljünk a lehetőséggel a megfelelő pillanatban. 

"A teremtett világot belül kell keresni, s kívül megtalálni." - írtam múltkor. Mit jelent ez? Hogyan találhatjátok meg saját utatokat? Talán ebben adhatok tanácsot, melyet érzéseiteknek megfelelően szabadon alkalmazhattok.

Balogh Zoltán fotója
A ma embere fél egyedül lenni a teremtett világban, de még az építettben is. Pedig a magány lesz az első, amire szüksége lehet annak, aki része akar lenni a változásnak. Vajon mertek emberként viselkedni, le tudjátok győzni félelmeiteket? Lakjatok a világnak bármely pontján is, biztos vagyok benne, hogy van a környezetetekben olyan hely, amely vár benneteket. Várja, hogy odaérjetek, hogy átadhassa nektek azt, melyre szükségetek van az elinduláshoz. Menjetek ki otthonotok elé, és induljatok el a természetbe, csak úgy cél nélkül. Engedjétek, hogy "vigyen a lábatok", ne akarjatok valahová jutni, csak menni akarjatok. Akarjátok elhagyni ezt a valóságot, melyet "ismertek". Fontos, hogy egyedül legyetek, azaz telefon, zene és minden egyéb mesterséges társadalompótlék nélkül. Ahogyan lépdeltek, próbáljátok elhagyni az épített világotokat, ne engedjétek, hogy gondolataitok otthon maradjanak, hanem mutassátok meg neki, azaz önmagatoknak a pillanatot, melyben éppen léteztek. Figyeljétek a környezeteteket és ha leragadnátok egy-egy régi gondolatnál, hessegessétek el, mutassatok számára újabb valóságelemet.  Ha már elég messze érzitek magatokat mind testileg, mind lelkileg az épített világtól, akkor próbáljatok meg befelé figyelni. Ez bizony már a próba része, ahol igenis meg kell küzdenetek félelmeitekkel. Csak akkor tudtok befelé figyelni, ha nem próbáljátok hátrahagyott nyomvonalatok emlékét görcsösen őrizni, ha nem rettegtek az eltévedés rémétől, ha nem féltek a teremtett világ élőlényeitől és erőitől. Higgyétek meg nekem, ezek egyikétől sem kell félni, hinni kell benne, hogy lesz elég erőtök elengedni minden "tanult" emberi szorongást. A természet minden pillanatban, mindenhol hat az emberre. Ha képesek vagytok befelé figyelni, érezni fogjátok, hogy mely helyek vannak rátok nagyobb hatással a többinél. Válasszatok ki egy ilyen helyet és üljetek le. Nézzétek némán a környezetet, figyeljétek meg minden apró részletét. Figyeljétek addig, míg már csukott szemmel is képesek lesztek látni e helyet. Próbáljátok így csukott szemmel megfesteni e helyet, de immár úgy, hogy önmagatokat is látjátok benne, éppen úgy, ahogyan ültök. Eltávolodtatok már az épített világtól? Van még bennetek szorongás? Mindjárt megmutatom, hogy van... 


Fordítsátok arcotokat a nap felé, /illetve kik készek éjjel tenni mindezt, a hold felé/ és engedjétek, hogy a fény behatoljon testetekbe. Lélegezzetek lassan, nyugodtan, lehetőleg hasi légzésre törekedve. Ne várjatok semmit, ne akarjatok semmit. Ha kellő ideig így ültök, érezni fogjátok, hogy minden légzéssel egyre telítettebbek lesztek a befogadott energia által. Már elengedtétek az épített világot-igaz? Akkor vegyétek le minden ruhátokat és üljetek így tovább! Őrültség igaz? Könnyebb ennek tekinteni, mint megtenni! Könnyebb azt gondolni, hogy én, e cikk írója beteges dolgokat ajánlok, könnyebb, mint szembenézni félelmeinkkel, gátlásainkkal. El tudod-e engedni a kis világocskádat, vagy csak beszélsz róla? Mitől félsz, nem tudni kell, hanem tenni, bizonyíts!  Képes vagy rá? Képes vagy a meztelen emberi valódat felajánlani a természetnek? Ugye milyen gyenge az ember álarca nélkül? Ezernyi furcsa gondolat kavaroghat közben az ember fejében, és nem ritka az sem, ha az így okozott feszültség, a felgyülemlett lelki teher, könnyek formájában jön a felszínre. Ha megteszitek, akkor a teremtett világ oltárán áldoztok és ezen oltár elé immár tiszta lélekkel léphettek.

Csukjátok be ismét szemeteket, és idézzétek föl újra e hely képét és lássátok önmagatokat benne, de már nem egy önálló élőlényként, hanem egy kapocsként, egy élő folyosóként, mely összeköti a földet az éggel. Ha képesek vagytok ezt látni, akkor immár a teremtett világot látjátok. Figyeljétek e képet, az ülő embert, ki világok közt közvetít. Közben mindvégig a nap felé fordítsátok orcátokat, s figyeljétek milyen színűre festik a nap sugarai ezen önmagatok számára vetített képet. Csak erre figyeljetek, ne gondoljatok semmi egyébre, próbáljatok azonosulni e képpel. Ha ezt teszitek, különleges élményekben lehet részetek, de erről nem írhatok, csak magatok vagytok képesek ezek megtapasztalására. Érezni fogjátok meddig maradjatok így, majd ruhában vagy ahogyan jólesik, feküdjetek le pár percre, és csukott szemmel csak a fizikai testetekre figyeljetek. Ne várjatok semmit, csak figyeljétek, milyen érzetek keletkeznek testetekben.

Ha képesek vagytok elengedni előítéleteiket,  és a tanult minták alapján nem hülyéztek le gondoljátok őrültségnek soraimat, akkor visszafelé már egészen másnak fogjátok látni a világot és benne önmagatokat. Látni és tudni fogjátok emberi létetek valóságát és készek lesztek elindulni az úton, elindulni egy egészséges világba. Mindez csupán egy lehetőég, számtalan más út létezik, nem ezek hiányától kell félni. Attól kell félni, hogy amikor eljön a ti pillanatotok, képesek lesztek-e élni vele?

Mi várhat rátok, ha erőt gyűjtötök és megpróbáljátok lerázni magatokról az épített világ láncát? Ne én feleljek erre a kérdésre...


"Lesznek, akik majd kinevetnek.
Ti ne hallgassatok azokra.


Olyanok ők, mint a cserepes
Urasági kastély gyermekei:
Nevetik a durvaorrú parasztot,
Mikor trágyás szekerén elindul,
Hogy kenyérré kovászolja a földet.


És lesznek, akik elszörnyülködvén
Ilyesféléket beszélnek egymásnak:
Miket össze nem fecseg ez az ember!
Hisz ez bolond, zárjuk el hamar,
Lázas hitét lehűti majd a magányosság.


Erre pedig csak azt mondhatom,
Az én akarásom nem bolondság,
Hanem tövigkalászos táblája a tibennetek
Még csak csirázó búzaszemeknek.
Az én hitem a földnek melegsége
És miként a föld szétosztja melegét
Gyenge füveknek, rengeteg erdőknek egyaránt,
Az én hitemet úgy osztom szét közöttetek.


Ti mégse hallgassatok a szörnyülködőkre
És meg ne vessétek őket:
Mindannyian és egyformán
Testvéreim vagytok."

                                                        József Attila





9 megjegyzés:

  1. Kérlek írd meg a vers címét is...

    VálaszTörlés
  2. Nem ismerlek és mégis... Írásaid sokszor csontig hatolnak, nekem szólnak. Hol felemelnek, hol elgondolkodtatnak, néha megkönnyeznek.

    VálaszTörlés
  3. Habár ritkábban vagyok itt..de ITT vagyok azért..:csillagosi..remélem tudod ezt!Mindig olvaslak!..és egyetértek..és nagyon tisztellek azért amit csinálsz!

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm hogy Része lehettem ennek a Fel emelő ""tanúságos Írásnak!! igen Baj van A mai emberek nem tudják Élvezni a teremtés szépségét!! Sok ilyen ember kéne aki felrázza az embereket!! a mély Álmukból!! Köszönöm hogy itt lehettem !!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Járj itt sokszor. Együtt többek vagyunk.

      Törlés