2012. augusztus 21., kedd

Elindultak hát...

Emlékeztek még a legelső képekre gyermekkorotokból? Ha legmélyebben keresgélek emlékképeim közt, csupán néhány foszlány villan föl. Dédmamám és a sámli, melyen üldögélt, botok, kövek és egy maréknyi sár a tenyeremben, dédi meleg tejbe áztatott kenyerének illata és egy hatalmas, fehéres madár, mely a szomszéd póznán hallatja hangját... kelepel. Ahogy a későbbi emlékekre tekintek, már tisztán látom dédit, gesztusait, szerető nézését és látom, hallom a gólyánkat is. Igen, ő a mi gólyánk volt. Minden nap újongva fogadtam érkeztét, vártam, hogy leszálljon valamelyik kéményre vagy oszlopra és kelepelni kezdjen. Mikor később az utcabéli gyerekekkel magunk játszhattunk, kiderült, hogy ők is úgy érezték, hogy az a gólyamadár, bizony az ő madaruk... s onnantól együtt vártuk minden tavasszal érkeztét, lestük a fiókákat, vártuk hogy kirepüljenek s ilyen időtájt minden nap félve mentünk a fészek alá, talán már elment, talán már nem láthatjuk ez évben... s ezért minden nap elbúcsúztunk tőle. 

Minden falunak, s a legtöbb kisvárosnak is van gólyája. Egy madár, mely mindenkié, melynek majd mindenki egyformán örülhet, s ha a nagyszülők mást már nem is adnak át unokáiknak, a gólyát még megmutatják. Minden faluban van pár ember, aki különösen odafigyel e féltett madárra. Sok faluban ennyi maradt a régi világból. Abból a világból, ahol mindenhez, ismétlem mindenhez úgy álltak, mint a gólyához... mely egyenként és ami még fontosabb, együtt is... mindenkié, melyet egy közösség szeretete táplál. Egy falu szeretete olyan többlet, mely életet és különleges hatalmat ad a gólyának, mely őrzi a falu békéjét, vigyázza nyugalmát. Sok történetet hallottam arról, hogy volt az elmúlt száz esztendőben két év, mikor hiába várták haza a gólyát... a gólya helyett a háború érkezett. 

A napokban kelnek útra falvainkból e varázslatos madarak, hogy elvigyék jelenünket messzi földre, s zarándok útjukról egy tiszta kezdethez térhessenek vissza, új esélyt adva nekünk az eljövő tavasszal egy szebb életre. 

Az idén először műholdas jeladót kapott néhány nógrádi fehér gólya. Az egyik közülük szinte azonnal útnak eredt és már Egyiptom fölött jár. Mivel Patak községben bújt ki a tojásból, a Patak nevet kapta, egyébként Ludányhalászi határában lett szabadon engedve. Útvonala nyomon követhető az alábbi oldalon, mely óránként frissül: http://satellitetracking.eu/inds/showmap/?check_54=54

Ő is, mint minden magyar gólya, a Boszporusz, s nem a Földközi-tenger fölött repült át, minthogy  a nagytestű madarainknak szükségük van a szárazföldi felszálló meleg légáramlatokra, hogy a magasba emelkedhessenek. Az alábbi rövid videón a világ egyik legnagyobb csodája látható... a Boszporusz felett keringő gólyák seregeiről. Nézzétek úgy e filmet, hogy közben ott érzitek a ti gólyátokat is, ahogyan a Kárpát-medence minden falujának gólyáját... együtt, egységben, egész-ségben. A gólyák nem felejtették ezt el. Most elmennek, de jövőre visszajönnek, hogy adhassanak nekünk is egy új esélyt...

Hálás köszönet Drexler Szilárdnak ezért a videóért és... mindenért. 

7 megjegyzés:

  1. Szeretnék egy ilyen faluban élni, gólyákat hazavárni...
    Nagyon tetszett az írás, köszönöm!

    VálaszTörlés
  2. Ilyen szépet fehérgólyákról, mint a filmecske itt fönt, még életemben nemláttam!
    Köszönöm szépen ezt az élvezetet!♥
    Béke Katalin Offenburgból (NémetHon)

    VálaszTörlés
  3. Mikor az utcavégi fészek mellett mentem, akkor örömmel néztem én is, de "félve" léptem alatta. Előző tavasszal papám kivitt a rétre és megmutatta, hogyan gázol és fogja a békát a kicsiknek. Persze addig nem indultunk hazáig, amíg meg nem mutatta azt, ami kering a gólya után a levegőben, mikor könnyíti a röptét. No ez volt az oka az óvatos léptemnek. Nehogy nyakon kapjon :O

    VálaszTörlés
  4. csodálatos köszönjük!!

    VálaszTörlés