Még emlékük él, ők is élnek...
Gyerekkoromban sokat láttam őket hazafelé jönni a hegyről. Hárman - négyen de néha egyedül is jöttek, hátukon hatalmas köteg gallyal, aminek roppant súlya csak kissé előredőlve volt viselhető. Nagymamámék szomszédjában lakott egyikük, egy hegyoldalba vájt kis házban. A hegy felől egy hosszú, keskeny kőlépcső vezetett a házhoz. A szénakazal tetejéről pont be lehetett látni az udvarukra, így gyakorta végignéztem, ahogyan "Mari ángyo" leereszkedik a roppant teherrel, s a fészer alatt engedi leomlani hátáról azt. Szinte megkönnyebbülés volt végignézni, jólesett volna egy nagyot nyújtózni... ám ő nem nyújtózott. Még csak ki sem egyenesedett. Nyolcvan egynéhány év terhét nem vethette le egyetlen mozdulattal.
És mégis, még ennyi idősen is kijárt az erdőre hetente kétszer, hogy legyen tüzelője. Férje már régen egyedül hagyta a földi létben, gyermekei, unokái régen városban élnek. Pénzt már régen nem használ, kevéske nyugdíját az unokákra hagyja. Erdőjáró társai is elmentek lassan-lassan, terhüket letéve... fölegyenesedtek. Látja a mai világot de megérteni nem akarja, eljön majd annak is az ideje, ha végre az övéivel lehet Odafenn. És még így is, elvágyódásában is megy, járja a fagyos téli erdőt, azt teszi, amit tennie kell, ösztönei éltetik. Pénz nélkül is "tudja" mit kell tennie, arca ráncos de még így is képes mosollyal fogadni minden ismerőst és ismeretlent.
Felidézve arcát eltűnődök... ő, aki már régen elhagyta volna e világot, még ennyi idősen is képes mosolyogni, még ennyi idősen is képes boldogan megélni. De nézzetek szét a mai világban, hányan vannak, akik erejük teljében, megkeseredve, "kilátástalan" helyzetben tengődnek, vagy akik "segélyért" küzdenek. Valami elveszett ebből a világból... öreg anyókák hátán eltűnt a sűrű hóesésben.
Csodaszépen fűzöd a gondolatokat!!!!!!
VálaszTörlésMilyen érdekes azelőtt tényleg sokszor láttam mamókákat rőzsét gyűjteni, no de tegnap rengeteg embert láttam akik az útmenti árokból gyűjtötték a kivágott vagy elkorhadt fákat, hátha valami mégis elindult.
VálaszTörlésGyönyörű gondolatok egy hajlott hátú néne kapcsán.
VálaszTörlésDe nagyon jó a hangulata a honlapodnak.
Gratulálok Csillagosi!
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésSzép, régi, kedves-szomorú történet....gyerekkoromban én is láttam ilyen nénikéket a Dereszla oldalán....
VálaszTörlésGigike miért törölted el a hozzászólásodat? Sok igazság volt benne. Nagyon sok. Ez a világ már nem az a világ. És ez a tevékenység bizony ma fa lopásnak számít. Nem könnyű másként élni, szinte lehetetlen... de mégsem az. Ami a legfontosabb, hogy ne harcoljon az ember valami ellen, hanem éljen boldogan és láthassa a világot egy "másabb" szemüvegen át is.
VálaszTörlésDe köszönöm a többitek hozzászólásait is! Nehezen jutok ide válaszolni, de nagyon örülök ha írtok nekem! Köszönöm.
VálaszTörlésMit szólna ahhoz, ha én is kerek perec venném a témát Öntöl?
VálaszTörlésBuba, mindenhol vádolsz valamivel, amiről azt sem tudom, hogy mi. Mindenhol leírom, hogy kérlek mutasd meg miről beszélsz, de sosem válaszolsz. Ha ennyire sem vagy képes, akkor arra kérlek, ne vádaskodj.
TörlésA mamóka, kiről ez írás szól, a múlt héten ment el, egyenes gerinccel... s már föntről szemléli az idei hóesést. Isten nyugosztalja!
VálaszTörlésa rőzsehordó nő
VálaszTörlésNagyon ismerős ez a kép. Gyerekkoromban a nagymamámmal jártunk
VálaszTörlésaz erdőre gallyat gyüjteni, hogy legyen mivel fűteni. Az élet sohasem volt könnyű, mindíg küzdeni kellett a megélhetésért. Az öreg anyóka tudta,
számára természetes, hogy amig él, egy pillanatra sem lehet abbahagyni.
A baj ott kezdődött, hogy az igények és lehetőségek köszönő viszonyban
sincsenek egymással, Meg kell ujra tanulni azokat a praktikákat, amelyek segítenek egy-egy krízis helyzetet megoldani. Amióta világ a világ, az emberek soha nem voltak egyenlőek, és nem is lesznek. Ebből kifólyag a lehetőségek sem egyformák. Tudomásul kell venni, hogy hova születtünk, és azon belül kell megteremtenünk az életünk feltételeit.
Ekkora nyálas közhelyekkel teli marhaságot.... Nagymamám - 1906-ban született - . Mikor kirepültek a gyerekei -köztük apám is - mindig kijárt a régi temetőbe gallyakért tüzelőért.... pont így nézett ki,mint a a képen a néni... pontosan így hordta haza... a kertjében már valóságos máglyarakás volt összehordva... Apám szégyelte ( a munkatársai zrikálták ) s egy napon vitetett neki egy hatalmas fuvar összevágott fát... ez úgy a nyolcvanas évek elején lehetett.... Nagyanyám megköszönte... (imádtuk nagyanyámat ő is minket... elhalmoztuk szeretettel, de tényleg )... Pár nap múlva újra látták a temetőben, és szinte haláláig hordta haza a tüzelőt.... szóval így van ez... olyan volt Neki szerintem, mint ma nekünk az internet... unatkozott, nem tudott mit csinálni, kijárt az erdőre fáért.... 90 évesen halt meg.... mi már nem fogjuk ezeket a korokat megérni....
VálaszTörlés