Virágos népdalaink

Egy számomra nagyon kedves történettel szeretnék nektek Áldott Ünnepeket kívánni. Arany Csaba, a Puli tartása, tenyésztés, kiképzése című könyvének bevezetőjét idézem. Azért is kedves annyira e történet, mert magam is átéltem ilyesfajta élményt és ez bizony örökre az emberbe vésődik. Fogadjátok sok szeretettel:

Egy feledhetetlen karácsony

A „Szeretet szent estéje” délutánján az egész gyermeksereg buzgón törte és héjazta a diót, darálta a mákot, segítve drága jó anyánknak a konyhában.

Hét éves voltam.

Igen jók voltunk, mert vártuk az estét és csak suttogva tárgyalgattuk nagyon igyekvő munkánk közben, hogy mi is a szívünk vágya, mit szeretnénk karácsonyra.

Kint nehéz, nagy pelyhekben hullott a hó, bent vígan pattogott a tűzhely lángja, s készültek a mákos meg diós kalácsok, s minden, mi szemnek, szájnak ingere.

Sínen futó vonatról, gőzgépekről  és az egész világon létező minden játékról ábrándozó képzeleteimet szakította félbe az „ezüst csengő” hangja. Mint a szélvész, rohantunk a szobába, s bámultuk a csillogó fényben ragyogó, gyönyörű karácsonyfát, mint egy megfoghatatlan csodát.

Majd áhítattal és örömtől ragyogó boldogsággal álltuk körül és énekeltük a „Mennyből az angyal”-t és a „Csordapásztorok”-at, miközben gyermeki kíváncsiságom félszemével már a karácsonyfa alatt fürkésztem az ajándékokat, hogy melyik is lesz az enyém.

Drága jó apám és anyám szeretettel ölelgettek magukhoz mindnyájunkat.

S álmaim vágyai teljesedtek, mert ott volt a sínen futó  vonat, a gőzgép, az autó, az ágyú meg az ólomkatona-sereg is.

De kopogás az ajtón s bejött az öreg Márton bácsi, a juhász, nagy subával a vállán.

-          Boldogság e házon és minden lakóján!

Mindnyájan boldogan futottunk hozzá, mutogatva ajándékainkat, majd ledöntöttük lábáról.

A jó öreg, szelíd mosolyával simogatott meg mindnyájunkat, majd lassú, méltóságteljes hangon rigmusába kezdett:

„Nagy járatba gyüttem, küldetésbe vagyok,

figyeljetek most rám mert igazat mondok.

Fertály óra előtt kint voltam a mezőn

Göncölszekér rúdja állott a delelőn.

A birkák aludtak, csengő volt csak ébren,

nagy fényesség támadt széltében a réten.

Angyal szállt a földre nyárfánk tetejéről,

Aranyos ruhában fény csillant fejéről.

Mi tűrés tagadás, bizony megijedtem,

kupakos pipámat a számból kiejtettem.

Össze is tört nyomban, ripity-rapityára.

Pedig jó pipám volt, - nem is lesz már párja.

„Békessgé a földön minden jó embernek”

Így mondta szelíden, mint hogy mondom nektek.

Megnyugodtam nyomban, kezet ráztunk rendjén,

kérte adjak helyet a subám szegletén.

Leült hát pihenni, fáradt volt a szentem,

az oltárképünkről rögvest ráismertem.

Mihály arkangyal volt, úgy igaz mint élek,

öreg ember vagyok, hát igazat beszélek.

Minden jó gyereknek lett karácsonyfája.

Mondta volt már itt is, ajándékot hagyva,

csak egyet felejtett el, mert sok volt a gondja.

Megkért igen szépen, segítsem ki Őtet,

hozzam ide azt, amit Ő felejtett.

Megígértem Néki, megteszem szívesen,

megköszönte szépen… s elrepült sebesen.

Az Úrfinak hoztam, angyal rendeletre,

én meg arra kérem, hogy nagyon szeresse.

Mikor ideért mondókájában, subáját széttárta és egy kis fekete, göndör szőrű pulit tett a kezembe, mint egy kincset.

Az ég kárpitja szakadt föl attól a boldogságtól és örömtől, melyet szívemben éreztem…, szinte eszemet vesztve futottam apámhoz, anyámhoz, testvéreimhez, Márton bácsihoz, ujjongva mondtam százszor is: puli… puli… puli.

-          Mi a neve? – boldogságtól remegve kérdeztem az öreget.

-          Miska – mondta nagy komolyan –, hisz Mihály angyal küldte.

Nevetve, kacagva rohantam körbe ismét mindenkihez ismételgetve: Miska… Miska… Miska…!

Nagy örömöm között láttam, drága jó apám megölelte az öreg Márton bácsit és egy tajtékpipát adott kárpótlásul eltört pipájáért.

Mit érdekelt többé vonat, a gőzgép, meg minden a világon, a kis pulim többet ért a világ kincseinél.

Boldogabb emberpalánta nem volt a földön. 

Békés, boldog karácsonyt kívánok!