2013. március 10., vasárnap

"Rabok legyünk, vagy szabadok?" - A nagyböjtről...


Nagyböjt ideje van. Személyes tapasztalatom, hogy emberek sokasága él abban a hitben, miszerint a böjt a húsevés tilalmáról szól. Sokak, érthető módon vallási hagyományokat rendelnek hozzá. Vannak, akik ismerik ezen időszaknak a kultúránkból fakadó szokásrendszerét, melyből a népi vallásosság és a természettel való együttélés sajátos keveredése olvasható ki. Igen, megismerhetjük ezeket, de lenne itt valami, ami sokkal izgalmasabb, sokkal aktuálisabb, szinte húsbavágó szükséglet lenne minden ember számára, életeket menthetne és mégsem, mégsem beszélünk róla!  Áldozathozatal.

Gyermekként hittem, ahogy a boszorkányok a patakban járnak, hogy lábuknak nyoma ne maradjon a porban. Hittem, hogy jó az, amivel örömet szerzek másoknak, s rossz az, amivel bánatot. Hittem, hogy az igazság az, amit belül érzek.

Majd tanultam. Megtanultam, hogy nincsenek boszorkányok. Megtanultam, hogy mit kell tennem ahhoz, hogy mások elfogadjanak, befogadjanak, szeressenek. Megtanultam, hogy az igazságért ki kell állni.

És most itt állok előttetek és azt mondom, hogy egész eddigi életemben egy téves valóságban kellett élnem és kell sokatoknak úgyszintén. Mindenről, mindenről, amit készen kaptam, mára bebizonyosodott, hogy épp az ellenkezője az igaz. Sötétségben éltem és így élünk szinte mindannyian, ártatlan bűnösökként, akik bűnüket még csak nem is sejtik… mégis a Megváltást várják.  Szavak, megint csak ezek a fránya szavak, mellyel benneteket gyötörlek. Áldozathozatal, igen erre van szükség.

Mi az áldozat? Felajánlani valamit, odaadni valamit, lemondani valamiről, elengedni valamit… aminek hiánya fáj, nagyon fáj. Mit ajánlanátok fel azért, hogy újjászülethessetek, hogy képesek legyetek ártatlan gyermekként újjászületni és emberré, ezúttal minden képességgel bíró Emberré nemesedni? Nézzetek önmagatokba - ezt teszem én is -, jó ez így? Merjétek megkérdezni: jó ez így? Nézzetek körül… jó ez így? A Megváltó… te vagy és én vagyok, és mindazok, akik meghozzák önnön áldozatukat.

Mi hát az én áldozatom, mi az, amivel megválthatok mindent, mindent ezen a Földön? Mit kell föláldoznom, mit kell fölajánlanom? Rossz hírem van, ezen áldozat nagyon fog fájni… a megszokást kell elengednünk. Tudom, most talán mosolyogtok, vagy legyintetek csupán… mi az nekünk, a megszokás. Hagyok még időt, legyenek könnyedek e percek, várok még, elgondolom következő soraimat és beleborzongok.

A megszokás nem több és nem kevesebb, mint MINDEN, ami szerint élünk. Minden benne foglaltatik, mit gyermekként hittünk és mit tanultunk, amit tapasztaltunk, amit átéltünk… a megszokás az, ahogyan a világot látjuk és ahogyan benne létezünk. A ma emberét két dolog irányítja: A VÁGYAK ÉS A FÉLELMEK. Kényelmetlen beismerni, de bizony így van… és mi ezt is megszoktuk. Vagy talán nem féltjük jelen életünket? Nem féltjük mindazt, amit idáig megszereztünk, s nem vágyunk többre, csak egy kicsivel többre? Vagy talán el mernétek engedni mindent?

Bizony az ember nehezen mond le mindarról, amit szeret. Még arról sem képes lemondani, amit nem szeretet, de körülményes volna másként tennie. Pedig csupán ennyi kellene. Mik azok a dolgok, amikről le kell mondanunk?
Inkább azzal kezdem, miről nem kell. Nem kell lemondanunk másokért semmiről. Semmiről, amit belsőnk súg, de félünk megtenni, félünk attól, hogy mit gondol majd rólunk környezetünk, mit gondolnak szeretteink és mit a társadalom. Nem kell lemondanunk önmagunkról másokért. Sem gyermekeinkért, sem szüleinkért, sem másért. Talán azt hisszük ez a legnagyobb áldozat, ám ez bizony aligha az. Pont róluk kell leginkább lemondanunk.

Vágyak és félelmek irányítanak bennünket, melyek annál erősebbek, minél jobban szeretünk valakit. Annál jobban féltjük és annál jobban vágyunk az ő boldogságára… és miközben az Ő életével foglalkozunk, nem tesszük meg azt a dolgot, amiért e Földre születtünk, nem éljük a mi életünket. A mi szemünkkel – azzal a szemmel, amivel csak mi láthatjuk a világot – akarjuk valaki más világát látni és főleg irányítani. Csupán szeretetből.  Csakhogy ez a világ nem önmagában létező. Ez a világ csak neked mutatta magát olyannak, amilyen, pont azért, hogy rátalálj feladatodra és elláthasd azt. Száz szónak is egy a vége, le kell mondanunk szeretteink és mások életén való aggódásról. Ez pedig igen nagy feladat. Hiába hisszük szívünkből, hogy csupán a szeretet vezet bennünket, szeretetből ölni is lehet.

 Jelen pillanatban itt a Földön a legnagyobb áldozatot a ma gyermekei hozták. Ők azok, akik feláldozzák magukat szüleik mondvacsinált elvárásainak, akik félnek attól, hogy mit fog mondani róluk egy beteg világ. Bizony, egy beteg világ. Talán ti is ilyen gyermekek vagytok, akik maguk is beteggé válnának, csak hogy megfeleljenek… nem, ekkora áldozatra nincs szükség. A megfelelés és a megszokás mintáját kell elengedni csupán és végre Önmagunk útját járni.

„Gyermekként hittem, hogy jó az, amivel örömet szerzek másoknak, s rossz az, amivel bánatot.” Mára bizonyosságot nyertem, hogy jó és rossz csak belül létezik. Jó az, ami segít Emberré válnunk, ami épít, ami táplál, s rossz az, ami pusztít, ami betegít. Jó és rossz csak általunk létezik, irányítani is csak mi lehetünk képesek.

S az igazság… hm.. az a fránya igazság. Áldozathozatal. El mernétek engedni az igazságotokat, csak hogy megváltást nyerjetek? Minden nap, minden pillanatban a saját igazságainkba kapaszkoduk, okokat, indokokat keresünk, amivel megmagyarázhatjuk vágyaink, félelmeink jogosultságát… űzzük, hajtjuk az igazságunkat. Emberek milliárdjai haltak már meg az igazságukért… Pedig az igazság épp olyan, mint a jó és a rossz. Bennünk és általunk él. Egy olyan világ igazsága, amit mi teremtettünk magunknak. Persze vannak eszmék, vannak ideák, vannak örök törvények, de ezek akkor is lesznek, ha mi meghaltunk értük… mi viszont nem leszünk általuk azok, akikké a természet rendje szerint válnunk kellene.

Ha egyszer megtaláljátok a lemondás útját, szinte azonnal elkezd megváltozni a világ. A ti világotok. Az az űr, amit létezésetek formál. Milyen lesz? Boldog. A szabadság érzése árasztja el lelketeket, lehullanak a láncok, elszakadnak a kötelékek. Elkezdhettek élni. Nem a formális terhektől váltok meg, nem, az adók, a munkahelyek problémái maradnak… de ti már nem féltek és nem vágyakoztok ez irányba… mosolyogtok, mindig, mindenen. Nem aggódtok. Nem kapaszkodtok.

A nagyböjt erről szól. Az áldozathozatal ideje ez.  Szabaddá válni. Vajon miért épp ekkor akart szabaddá lenni a nemzet '48-ban? Elgondolkodtatok már ezen? El merjük engedni megszokott rabláncainkat, vagy utolsó erőnkig húzzuk azokat…

„Ez a kérdés, válasszatok.”

7 megjegyzés:

  1. Tartok tőle, kevesen fogják érteni soraid...ne legyen igazam, mindannak ellenére, hogy azonosulok gondolataiddal és tapasztalataimat, véleményemet hamarosan billentyűkbe öltöm ;-)
    Áldás!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Várom. Sajnos aki írásba önti gondolatait, mindig ki van szolgáltatva az értelmezőnek... és csak reménykedni tudok, hogy olyan emberekhez jut el, akik nem értik nagyon félre.

      Törlés
  2. Furcsa dolog a Nagyböjtöt éppen 48-al egy fedél alá tenni, és furcsa dolog úgy írni erről, hogy nincs benne Krisztus megváltása. Persze Krisztus megváltásáról még nehezebb írni, mert annak az egyénnek semmit nem mond, aki nem szabadult fel a kötelékeiből Krisztus által. Más. "Mára bizonyosságot nyertem, hogy jó és rossz csak belül létezik. Jó az, ami segít Emberré válnunk, ami épít, ami táplál, s rossz az, ami pusztít, ami betegít. Jó és rossz csak általunk létezik, irányítani is csak mi lehetünk képesek. " Mondod, feledjük az igazságokat. Dehát pont ilyen igazságaid vannak Neked is! És mi legyen hát a kezemben, ha még saját igazságom sincsen? Én azt mondom inkább: éljünk együtt az igazságainkkal és ki-ki fordítsa a világ hasznára. Vagy éppen a magáéra, mert abban sincsen semmi rossz, az igazság ugyanis segít eligazodni a világban. Ejh, és a jó nem mindig úgy munkál, hogy Jó, értsd, nem a jóságában, hanem az élet néha teremt olyan helyzeteket és a dolgoknak vannak olyan titkos történései, amikor éppen a rossz munkál jóként - bár nem közvetlenül - s ne lásd ennyire sarkosan a világot! egyébként gondolatébresztőnek éppenjó.

    (elnézést, hogy a fészbukkra is kiírtam, mindjárt törlöm)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Visszafelé kezdem válaszom. Hogy látnám sarkosan a kereket? Ami jó egynek, rossz másnak, de ezt mindenki magában éli meg. Hogy jó-e a világnak? Milyen világnak? A világ csak velünk az, ami... arról írok, hogy a világ folyamatosan újraformálódó plasztikus élő szervezet, amit a mi jelenünk formál a "teremtés törvényei" szerint. Ennek a világképnek egyetlen sarka sincs, vagy ha mégis, a kedvedért elengedem. Ez az áldozathozatal. Nem azt mondtam, hogy nincsenek igazságok, hanem hogy azok egyéniek. Az ember a legtöbbet azért szenved, mert másokkal nem tudja elfogadtatni igazát, vagy egyszerűen csak nem értik. Erre utalok szövegemben... nem kell szenvedned, mert más szemével talán nincs is igazad. Ez történik épp kettőnk között is... és nem érvelek tovább. Az ember ír egy szöveget, teremt valamit- hiszi. Pedig a valóság az, hogy az olvasó, Te fogsz teremteni valamit a szöveg olvasása közben és az a valami akár egészen más is lehet, mint amire én gondoltam. Aztán írsz valamit, amit én formálok ismét "anyaggá" és próbálok válaszolni rá. A világképet, a világ általunk való értelmezését én nem az "igazságok" közé sorolom, te viszont erre utalsz. Ahogyan én látom a világot az egy fikció, a tiéd úgyszintén, de ezt nem írhatjuk le minden szövegünkben. Nem tartom igazságnak, amit a világról gondolok- hiszen badarság is lehet - de ez ad keretet létezésemnek, hiszek benne és élek általa... s megmutatom nektek is, talán van más is aki hasonlóképpen hisz és él. Mi legyen a kezedben? Pont ez (vagy az) a hit és bizonyosság. Nem az a fontos, hogy megértsük hogyan működik a világ, hanem az, hogy ellásuk a mi egyéni feladatunkat itt e földön. Ezt pedig csak a "belső" sugallatainkra hallgatva, "véletlen" történésekre figyelve tehetjük meg.

      48 csak egy példa volt, a szabadságvágy tavaszi kitörésének példája. A többit a megszokás pakolja hozzá, mindaz, amit ezzel kapcsolatban érzünk.Ezt ha sikerülne elengedni, akkor az írott szó nem lenne több annál, ami. De ez igen nehéz áldozathozatal.

      A Krisztusi megváltásról magad fogalmaztad meg azt, amit én is gondolok. A megszokás eredménye, hogy a valláshoz, egyházhoz, Istenhez az emberek képzeteket rendelnek, előre ítélkeznek. Ma már nagyon nehéz általuk hatni az emberekre, túl sok negatívnak megélt "élmény" kötődik az egyházhoz. Előző bejegyzésemben utaltam a krisztusi áldozatra... annak általam való értelmezésére.

      Kívánom, hogy mindabból, amit ketten leírtunk sok olyan valóság szülessen, ami az Életet szolgálja, s nem a pusztulást.

      Törlés
  3. a cikk gondolatébresztőnek jó. és vitaindítónak is. 3 gondolattal nem értek egyet:
    1. "A Megváltó… te vagy és én vagyok, és mindazok, akik meghozzák önnön áldozatukat. Mi hát az én áldozatom, mi az, amivel megválthatok mindent, mindent ezen a Földön?" - A megváltás kb. 2000 éve már megtörtént. Egyetlen Megváltó, van, és az a Mindenható Krisztus. Viszont ő is arra bíztat a cselekedeteivel, a beszédeivel, a csodatételeivel, hogy induljunk el a keskeny úton. Példát mutat, hogy mi is áldozatokat hozzunk. Magunkat nem válthatjuk meg.
    2. "Nem kell lemondanunk önmagunkról másokért." dehogynem. pont ez Krisztus üzenete is. Ő is úgy mutatott példát, hogy a saját vágyairól lemondott. Végigment azon az úton, amit az Atya jelölt ki Neki. A Nagyböjtről írsz, és egyetlen szót sem szólsz Róla? különös...
    3."Megtanultam, hogy az igazságért ki kell állni." ... nem kell kiállni az igazságért, mert nincsen. az igazság csak illúzió. nézőpontok vannak. elvek vannak. tapasztalatok vannak. és azok alapján mondjuk ki dolgokról, hogy igazak, vagy nem. lásd az elefántos történetet: Bevezették egy éjjel az elefántot egy sötét terembe, hogy közszemlére tegyék. Az emberek seregestül özönlöttek az eseményhez. Mivel sötét volt, nem láthatták az elefántot, így a kezükkel próbálták kitapintani az alakját. S mivel az elefánt nagy állat, ki-ki csak egyik, vagy másik testrészét foghatta meg, és csak arról adhatott leírást, amit érzett. Az, aki az állat egyik lábát fogta meg, kijelentette, hogy az elefánt olyan, mint egy erős oszlop, az aki az agyarával találkozott, valami hegyes tárgyként festette le az elefántot; az pedig akinek az állat füle jutott, úgy vélekedett, hogy legyezőhöz hasonlatos. Végül a negyedik, aki az elefánt hátát simogatta végig, azon a nézeten volt, miszerint az elefánt olyan sima és lapos, akár egy kerevet.
    Nyilvánvaló, hogy mindannyian valós tapasztalatukból fogalmazták meg következtetéseiket, de az elefánt leírásához az egyéni tapasztalataik szintézisére lett volna szükség.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Visszafelé válaszolok ismét. Azt írtam, hogy "megtanultam..." - majd pedig azt, hogy: "Mindenről, mindenről, amit készen kaptam, mára bebizonyosodott, hogy épp az ellenkezője az igaz". Azaz pont azt gondolom az igazságról, mint te, ezt előző hozzászólásbéli válaszomban azt hiszem meg is fogalmaztam. Az elefánt története nagyon szemléletes, köszönöm.

      2. Ha figyelmesen olvasod szövegem, akkor látni fogod, hogy pont ezt írtam én is. Ha "felszabadulsz", azzal másoknak is, mindenkinek jobb lesz... ez az út, amin járni kell. De nem mások életén kell munkálkodni, hanem sajátunkon. Nem írok róla, előző hozzászólásbeli válaszomban leírtam miért.

      1. Ez sokak igazsága, s nem mondom, hogy az enyém teljesen más, de ugyanarról kicsit másképp vélekedek, azonban lemondok erről a javadra, sem érvelek mellette, s nem vitázom róla, mert látom, hogy számodra az az igaz út... a te utad és még nagyon sokak útja.

      Törlés
  4. Erős kezdésként válaszolnék kérdésedre. Igen, húzzuk amíg lehet...sajnos.
    Tökéletesen összefoglaltad mindazt, ami körülvesz minket, mindazt ami rabláncra köt. Hajlamosak vagyunk, csak a rossz dolgokat figyelembe venni, mint lánc, vagy kapocs, pedig a legszeretettebb dolgaink és a hozzájuk fűződő viszony a legerősebb kötelék.
    Nézzük saját példámat, ne legyünk álszentek..;-)
    Bármilyen furcsa is lehet, tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy miért vagyok itt, pont most! Mindennél jobban vágyom arra, hogy a szívem sugallta életet éljem, mégis...37 év kötélzete húz visszafelé, vagy tart egy helyben..Mik is ezek? Mindaz amit már Te is említettél, magyarán szeretteink. A világon Őket szereted a legjobban, mégis a hozzájuk fűződő érzelmek tartanak vissza! Legszívesebben elengednél mindent és rohannál a boldogság felé, ami mindenkinek más, de nem tudsz...
    Apró, pici lépéseket teszel, de a beteljesedés nem fog bekövetkezni! Nem, mert ragaszkodsz. Fokozatai, mélységei vannak a ragaszkodásnak, valaki, már leragad ott, hogy kozmetikus nélkül élni nem lehet, valakinek az autója, pályafutása, általában kézzelfogható vágyak. Az eszmék, vallások, ideológiák erejéről, már kevesebbet beszélünk és itt is mindegy, hogy fociszurkolóról, vagy politikusról beszélünk, a végeredmény ugyanaz...tévút.
    Rá kellett jönnöm, hogy még a történelem igazságainak kutatása, annak felismerése is, csak mellékvágány, pótcselekvés, bármennyire is fontos. Minden válasz, útmutatás bennünk van! Minden egyéb, erről vonja el a figyelmünket! Lemondásról, nekem az jut eszembe, hogy a vágyainkat kell feladni és ebben az esetben mindegy, hogy az egy sportautó, vagy egy szekér, attól még vágy, amelyet az elme irányít!
    A szíved nem súg ilyesmit figyeld meg...a szíved boldogságra, szabadságra szomjazik!
    Mégis mire való az elme, miért kaptuk mi ezt emberek? Csupán azért, hogy megvalósítsuk szívünk sugallatát!
    Sikerült több ezer év alatt teljesen alávetni magunkat a kézzelfogható dolgok és birtoklási vágy által irányított vágyak hajszolására.
    Neked, nekünk kell eldöntenünk, hogy változtatunk-e rajta!
    Sokan beszélnek Isteni kegyelemről...na, az már elmúlt.
    Hamarosan megkapjuk sz ítéletet és elgondolkodhatunk...lesz lehetőségünk másként élni, kérdés, hogy akarunk-e?

    Szeretettel és Áldással!

    Mihályfia

    VálaszTörlés