A politikáról és a jelen kérdéseiről

Egy különleges levelet kaptam minap egyikőtöktől, ez késztetett az alábbi sorok megírására. Ezúton is köszönöm a levélírónak tartalmas gondolatait és fontos kérdéseit.

Jó ideje nem foglalkoztam írásos formában a jelen társadalmi, gazdasági és politikai „aktualitásaival”. Ennek az az egyszerű oka, hogy kizártam a valóságomból mindazokat az információs csatornákat, melyek naponta csepegtetik a lakosság 90%-ának fülébe azokat a manipulatív információkat, melyekkel tömegeket képesek vezetni, félrevezetni. A valóságot a saját ítélőképességemre bíztam s ebben élek. Azonban nem dugtam homokba a fejem, ellenkezőleg, pár éve kihúztam belőle.  Hogy mit látok innen? Ezt próbálom most szavakba önteni.

Hadd szóljak most a politikáról, végtére is politikai elemző volna az egyik „tisztességes foglalkozásom”... amivel évek óta nem foglalkozom. Miért? Mert egy nem tisztességes világot nem lehet tisztességesen elemezni sem. Emberek milliói nézik esténként a hírekben a különféle politikai nyilatkozatokat, olvassák az ezeket összegző, értelmező elemzéseket. Fontos problémákról szólnak a hírek, mindannyiunk háztartását, sőt hazánkat, társadalmunk egészét érintő problémákról. Egyetlen baj van csupán vele... az, hogy a hozzánk jutó hírek és az azokból kirajzolódó világ pusztán illúzió.

A politika (szubjektív értelmezésemben) nem más, mint egy színház, ahol érdekfeszítő előadások zajlanak a színpadon, ám a színdarabokat nem a színészek írják. A háttérben írja őket a valóság, érdekhálózatok kusza szövevénye, s a szereposztást mindig egy-egy érdekcsoport határozza meg. Elvileg róluk döntünk mi négyévente. A jobb színészek látszólag improvizálnak, a kevésbé tehetségesek sokat gyakorolt szerepeiket is csak közepes színvonalon képesek eljátszani. Még csak azt sem mondhatnánk, hogy idehaza 3-4 társulat verseng a nemzeti színházba kerülésért, ugyanis nincsenek társulatok. Érdekcsoportok formálják azokat is, s amiért a civil lakosság négy évente ölre megy, az puszta formalitás. Egy „bal oldali” színészből bármikor lehet „jobb oldali” és fordítva. Ami a színpadon éles vitának látszik, az a függöny mögött akár épp annak az ellentéte is lehet. Egy dologgal muszáj tisztában lennünk: nem „lehet más a politika.” Lehet a legjobb szándékú is egy közösség által választott vezető, a politika nem lesz más általa. Hatása legjobb esetben is csak ereje fogytáig tart, de utána a politika visszatér régi medrébe, és áldozata az enyészeté lesz.

Hogy a valóság ott lenne a színfalak mögött? Nem, nem hiszem. A mai civil társadalom nagy része ott ül a nézőtéren és három fő attitűdöt mutat viselkedése. Vagy átszellemülten nézi a darabot, s interaktív módon bekiabál, fűtött érzelmekkel hisz a darab számára kedvező(nek látszó) végkimenetelében, vagy unottan, mondhatni közömbösen figyeli a történéseket, s nyugtázza, hogy úgysem tehet semmit, „lopnak, csalnak, hazudnak”. A harmadik attitűddel egyre többen rendelkeznek, ők azok, akik mindenáron be akarnak látni a színfalak mögé, akik le akarják leplezni a valóságot, akik meg akarják érteni, hogy mi történik a látható cselekmények mögött. Sokuk világmegváltó gondolatokat őrizget magában, s jó pár terve van arra, hogyan kellene változnia a világnak. (Nem neki, hanem a világnak.)

Van egy negyedik attitűd is, amivel alig néhányak rendelkeznek. Ezek az emberek egyszer csak fölállnak a székükből és kiballagnak a színházból. Meglepő, de a kutya nem kérdezi meg tőlük, hogy te hová mész, vagy miért mész el.  Legtöbbjük a természetbe megy, kiszellőztetni a fejét, kicsit egyedül lenni. Minél több időt tölt itt, annál inkább rájön, hogy itt is lehet élni és a színház már csak akkor jut eszébe, mikor egy-egy kiszűrődő hang látszólag keresztülhúzza szabad(nak tűnő) életét. Ám ez általában nem tart sokáig, és hamar helyreáll az egyensúly.

Hogy mit gondolok a gazdasági, társadalmi problémákról? Azt, hogy csakis én oldhatom meg őket és csakis Te. Azt gondolom, hogy azzal, hogy a mai világba születtünk, még nem váltunk Emberré. Az ember az életet kell szolgálja. Hogyan? Először is meg kell tanulnia élni. Nem úgy, ahogyan mutatták, mert akár szüleink, akár társaink, akár a minket nevelő intézmények formálták eddigi szokásainkat, azok nagy valószínűséggel mind a színház üzeneteit hordozzák magukkal és láthatatlan érdekeket elégítenek ki. A feladat tehát minden ember előtt adva van, Emberré kell válni. Meg kell tanulnunk irányított emberből teremtő emberré válni és ez nagy feladat. Ha sikerül is, nem állhatunk meg itt.

Egyre többen jönnek ki a színházból. Már közösségeket is alkotnak a természetben, s lassan megengesztelik azt a többiek vakságáért is. Ez azonban még mindig nem elég. Nem elég, mert előbb-utóbb létezésük veszélyessé kezd válni a színházat működtető érdekhálózatok számára (akik a színház közelébe sem mennek, luxusba borított valóságban élik rejtőzködő életüket). Mit lehet ilyenkor tenni? Mit tesz a háttérből irányító érdekhálózat, amikor a nézőtéren egyre nagyobb a morajlás, mert észrevették az ablakon át, hogy egyre többen élnek boldogan a természetben? Tudják, hogy fel kell tüzelni a morajló tömeget, hogy nekik is jár egy jobb élet, élére kell állni az „alulról szerveződő mozgalomnak”, s akkor a vágyakkal teli tömeg maga szakítja fel a színház ajtaját és eszeveszetten rohan a természetben élő emberek felé, eltaposva és elpusztítva mindent, mit addig a Teremtő ember alkotott. Az ilyesmit hívják háborúnak, forradalomnak, kirajzásnak, de bárminek is nevezzük, a háttérben ugyan az az érdekhálózat marad fenn, aki annak előtte volt, s a sebeit nyalogató, összezavarodott társadalom, ki észreveszi, hogy a fákon és bokrokon kívül semmit sem talált, tanácstalanul várja majd az új főszereplőket, akiknek vezetésével el lehet kezdeni felépíteni egy „új világot”... a jövő színházát. S a szomorú jelen visszatér önmagába. Hányszor tettük ezt meg az elmúlt 3000 évben? Számtalanszor. Meg fogjuk újra tenni? Na ez már rajtunk múlik.

A természetbe vonult ember élete nem lehet öncélú, s erről sokan megfeledkeznek. Nem lehet csupán az önfenntartás a cél, hiszen az életet nem lehet csupán önmagunkért szolgálni. Minden egyes háború után okosabbak és tapasztaltabbak lettünk. Minden újjászülető generáció, mely elhagyja a színházat, egyre több eszközzel és ismerettel rendelkezik az érdekhálózatok működési logikájáról. Meg fog születni az EMBER fia, lánya, aki meg fogja állítani ezt az őrült rendszert. Hogy a mi életünkben? Ezt nem tudhatom. A mi dolgunk mielőbb Emberré válni és gyermekeinkből is embereket nevelni. Nem dughatjuk fejünket a homokba, ki kell végre húzni onnan. Tudnunk kell, hogy a legtöbben nem akarják ezt megtenni, s őket nem rángathatjuk erőszakkal magunkkal. Az ő idejük még nem jött el.

Most talán azt hiszitek, hogy valamiféle vallási megalapozottságú megváltót várok. Nem, szó nincs vallásról. Én azt hiszem, hogy a megváltó Te magad leszel. Mindenkinek feladata van ezen a bolygón, egyedi és különleges, amit senki más nem végezhet el. Hogyan indulj el? Hiszen már elindultál... Egyetlen ember sincs, aki véletlenül olvasná el ezt az üzenetet, oka van mindennek. Ha kész vagy egy kicsit befelé is figyelni, távol a színháztól, távol mindentől, akkor tudni fogod, hogy mit kell tenned.