Történetek a majorból

Mióta a szálláshelyünk megnyitott a majorban, elképesztő "véletleneknek" voltam tanúi. Olyan egybecsengéseknek, amiknek a megvalósulási esélye szinte a nullával egyenlő. Az első években még csak megmosolyogtam őket, mára már hitem és életfelfogásom alapelemévé vált az a rendezőelv, amely a világunkat alakítja. Mert ilyen véletlenek nincsenek. Manapság különös kíváncsisággal figyelem, hogy vajon kiket miért rendezhet egymás mellé az élet a négy szobánkba. Persze ez nem azt jelenti, hogy mindig mindenki pont olyan szomszédokat fog kapni, mint ő maga, de nagyon sokszor igen. 

Hasonló habitusú, karakterű vendégek nagyon gyakran egyszerre érkeznek hozzánk. Sokszor csak egy bizonyos aspektusból hasonlítanak, de az az egy dolog korábban soha nem merült föl. Például, mikor megkérdezem érkezéskor a vacsora kapcsán, hogy mit nem fogyasztanak szívesen és egymástól függetlenül válaszolja azt négy pár valamelyik tagja, hogy májat és spenótot, anélkül, hogy tudnának egymás válaszairól. Aztán mikor megkérdem, hogy mit terveznek mára, akkor nagyjából ugyanazt a választ kapom mindenkitől, pl. hogy pihengetni szeretnének a domboldalban, holott általában kirándulni indulnak valamerre a vendégeink.   

Sokszor, ha beszélgetésbe elegyednek egymással a vendégeink, akkor kiderül valamiféle korábbi közös pont, helyszín, ismeretség. Valaki éppen ott nőtt fel, ahol most a másik lakik, oda járt iskolába vagy a szüleik egyébként szomszédok voltak. Elképesztő, hogy mennyire kicsi a világ, de még inkább, hogy mennyire tökéletesen komponált játék a mi életünk. 

Fotó: Petrók György

Pár éve történt, hogy egy hétvégén négy pár foglalt egymástól függetlenül a négy szobába. Aztán egy nappal az érkezés előtt mindegyikük hívott, hogy baj van. Volt, akik szakítottak, másoknál közbejött egyiküknek valami... de végül mind a négy szobába eljött a pár egyik fele, vagy egyedül, vagy baráttal, illetve volt, aki az anyukájával. Egy nagyon kellemes hétvégét töltöttünk el, noha senki nem így tervezte. Mondjátok meg, mennyi esély van erre?

Volt, amikor egy délután befutott egy nagy fekete terepjáró és kiszállt belőle egy nagytermetű  majdnem kopasz férfi és egy kis, csinos hölgy, akiknek szemmel láthatóan nem a major volt a világuk. Majd 5 perc múlva mégegy, tíz perc múltán egy harmadik. Elképedtem, hogy három teljesen egyforma pár foglalt hozzánk, akiknek abszolút nem ez a világuk, ám együtt átröhögték az egész délutánt, mígnem este befutott a negyedik autó és kiszállt belőle egy nagytermetű majdnem kopasz férfi és egy kis csinos hölgy. Ezen a ponton már én is hagosan nevettem.

Tele van emlékezetem ilyen találkozásokkal, gyermekkori barátokkal, akik évek óta nem tudnak egymásról semmit és teljesen "véletlenül" egyszerre foglaltak szobát nálunk.

Amit szintén elképesztőnek tartok, azok az arcok, a tekintetek, akikben biztos vagyok, hogy már találkoztam korábban, ismerjük egymást és aztán kiderül, hogy soha nem volt alkalmunk találkozni, mégis az első perctől olyan közvetlen és bensőséges a viszonyunk, mintha régi jó barátok volnánk. 

Hát nem csodálatos ez? Így működik a Faluhely völgye és így működik az élet. Nektek is van helyetek benne, érezni fogjátok, ha eljön az ideje.