2014. június 14., szombat

"Lehet, hogy eltört, Lehet, hogy valahol elszakadt. De van néhány olyan sérülés, Amit nem kell megragassz ..." Magna Cum-Laude

Nehezen veszem rá magam e bejegyzés megírására. Félek tőle. Félek, azt hiszitek majd, hogy az irigység beszél belőlem, vagy, hogy jó magyar módra "osztom az észt", de higgyétek el, nem... az életemet teszem rá, hogy változtassak azon, amiről az alábbi sorok szólni fognak.

Hogy szemléltessem a problémakört egy konkrét helyről írok, ez a sokak kedvenc T. tanyája. Írhatnék a tihanyi S-ről és még számtalan más helyről is, a tartalom számít és minden kijelentésemért vállalom a felelősséget.

Ez a hely népi hagyományunk, kultúránk védőbástyája, mármint amennyire egy vendéglátóhely ezt a feladatot magára vállalhatja. Olyan hely, ahol jól tudja érezni magát az ember, ha rendelkezik némi nosztalgikus, romantikus múltbavágyódással. Ha nem rendelkezik ilyennel, és a múltról a szegénységben megnyomorodott emberéletek jutnak eszébe, akkor ócska giccsnek fogja titulálni e helyet. Pedig nem az. Valami más. Egy tükörkép arról, amit ma szeretnénk gondolni a régi világról. Az egyszerűsítő gondolkodás gyönyörű példája, teleaggatva egy vágyott életmód cimkéivel: természetes, házi, kézműves, szabadon tartott, kemencében sült, hagyományos = igazi, egészséges, egyszerű, biztonságos. A hagyomány értékes, a hagyományt őrizni kell. Tudjátok mit őriznek ezeken a helyeken abból a hagyományból, ami valóban sajátunk? Ló... semmit. Ezek a helyek azt tették meg hagyománynak, amit egyszerű, szépen csomagolható és könnyen eladható: népies épületek, régiségekkel teleaggatott falak, ostorpattogtatás, cifraszűr, mindenhonnan előbújó pálinkásüveg, pár simogatni való állat, kemencés ételek, népies bolondozás és csárdás. 

Tudjátok mi köze van ennek a mi hagyományainkhoz? Semmi. De így ahogy mondom. Rajongunk érte mégis? Igen, mert azokat az érzéseket kapjuk, amikre vágyunk, amit szeretnénk érezni, ha a múltra gondolunk: egyszerűség, természetesség, vidámság. Igen, mert itt látunk formákat, tárgyakat, amik elvisznek a múltba, és ezek már önmagukban képesek arra, hogy hitelesítsék mindazt a marhaságot, amit ott hagyomány címén kapunk.


Hogyan jöhet létre egy efféle "vadhajtás"? Van pl. egy a kultúránkért rajongó egyén, aki egy vállalkozást kíván felépíteni a hagyományőrzésre. Tiszta szívvel, jó szándékkal. Keres szakembereket, vagy legalábbis szakirodalmat. Fölkeresi azokat a helyeket, ahol szakszerűen mutatják be kultúránkat: pl. skanzenek, néprajzi gyűjtemények, múzeumok. Mit talál itt? Felboncolt hullákat. Igen, az élő hagyományt, darabjaira vágva, minden darabot felcímkézve és mellé rajzolva, hogy honnan lett kivágva. Az élő hagyomány nem fér be múzeumokba, nem fér vitrinekbe, túl bonyolult, túl összetett, túl sok jelentésrétege van, melynek megannyi olvasata... egyszerűen muszáj megölni, hogy rendszerezhető, világos és tiszta legyen. Ezek után pedig minden kisimul, egy-értelművé válik. Mindezek ellenére, így hatalmas formakincs és gyűjtemény áll a lelkes kutató ember számára, aki hazaviszi a mintáit és beépíti saját ízlése szerint vállalkozásába. Felépít valamit, ám hamar rájön, hogy ez még így önmagában nem élő, valami még hiányzik. Ekkor érkezik pár állat mutatóba, de ez még mindig kevés. Keresni kell legalább egy néptáncos párt, muzsikusokat, esetleg egy ügyes csikós-lovászt. Így már alakul. Talán nem is maradt más hátra, minthogy el kell kezdeni hirdetni a lehető leghangosabban, hogy mekkora érték a hagyomány, hogy "csak így érdemes élni" és hogy nagyon fontos ennek ápolása. Olyan ez, mint a biogazda, aki szerényen, szépen elmondja, hogy mennyire egyszerű de nagyszerű a paraszti gondolkodásmód, miközben több száz parasztgazdaság méretével felérő üzemet működtet, százmilliós nagyságrendű éves költségvetéssel. Feloldhatatlan ellentét van aközött amiről beszélnek, és amit létrehoztak, s működtetnek. 

Lehet népszerű mindez, de nem igaz és nem hiteles. Hogy miért nem zavarja ez az embereket? Talán mert nincs jobb. Ma már van (kell legyen!) egy nem is szűk réteg, aki elsajátította újra a szerves műveltség alapjait. Ám ennek a rétegnek nagy része életmódja révén passzív tudással bír, ugyanis ez a kultúra a napi megélésből táplálkozik, ehhez pedig egy életet szolgáló, termelő életmódra van szükség. Városi közegben - és e réteg döntően ebben él - ez a tudás csak jeles alkalmakkor és közösségi programok által kerül be a hétköznapok szintjére, nem napi varázs. Száz szónak is egy a vége, nincs, aki valós tudással bírna, s tudását a hétköznapi valóságba volna képes emelni... és tenné mindezt úgy, hogy betekintést enged ebbéli életébe azok számára, akik a valós hagyományainkat kívánják megismerni és megélni. 

Mi a megoldás? Nem tudom. Leírom azt, amit én követek, s amiben én hiszek. Az első és legfőbb feladat önmagunk nevelése. Folyamatosan tanulmányozni a teremtett világot a szokásaink és hagyományaink tükrében, felismerni, megérteni az összefüggéseket, a jelképeket, a jelentésrétegeket... és mindezt alkalmazni a hétköznapokban és főként ünnepeinken. Működtetni kell a mindenséget önmagunk részeként. Ismernünk kell a teremtett világ nyelvét és kapcsolatunknak folyamatosnak kell lennie. Meg kell találnunk általa a kaput a belső önvalónk felé. Ha ez megvan, akkor innen kell indítani a teremtést, ebből kiáradóan kell létrehozni azt a valóságot, amely befogadhatja azt, akinek épp erre van szüksége. Nem műtárgyraktárra van szüksége a múlt értékei felé húzó embernek, hanem egy olyan helyre, ahol először belül fedezi fel a csendet, s csak aztán kezd el figyelni a külső ingerekre... s elkezdi felépíteni magát. Ezt a fajta tudást mindenki maga veszi föl, akkor, amikor megérett rá. Nem a hagyományt kell őrizni, hanem a jelent ezzel megélni. Ha így tesztek és nem dőltök be a fentihez hasonló üres szemfényvesztésnek, akkor valós csodák várnak rátok! 





4 megjegyzés:

  1. Értem és megértem.
    Csak egy mondat- Tihany a maga giccsparádéjával egyszerűen émelyítő.

    VálaszTörlés
  2. Barátom! Soraidban az a szép, hogy nem csupán feltárod a "problémát", hanem a megoldást is felkínálod! Kérdés viszont, hogy akarunk-e változtatni, vagy csupán jól szeretnénk érezni magunkat? Aki csendben tud maradni és képes befelé figyelni, az elindul az úton. Ezek az emberek a jövő zálogai, tanítói, megmentői. Aki érti ezt, az nem azzal törődik, hogy mit szól hozzá a nagyérdemű, vagy mennyi pénze lesz belőle(számomra ez a pénzszerzés legundorítóbb formája, amikor "eredetit" adnak drága pénzért...) Pénzt, elismerést, rangot bárki tud szerezni, ez csupán talpraesettség kérdése.
    Mindenki más szinten mozog, ha komolyabban nézzük, akkor mindenki más miatt van most itt..lehet ezt bírálni és megítélni, de előrébb nem visz. Az tény, hogy hatalmas méreteket öltött azon vállalkozások száma, melyek "hagyományőrzéssel" foglalkoznak. Teszik ezt a legfelháborítóbb módtól a gondolatébresztő és útnakindító változatig millió formában. Talán azért "jó" ez így, mert mindenki megtalálhatja az éppen aktuális tudatszintjének és állapotának megfelelő pontot. Ami valóban hiányzik az, amiről Te is írsz..olyan hely, helyek, emberek és csoportok, akik a bensőjükből fakadó igaz érzéseket teremtik meg, teszik láthatóvá, kézzel foghatóvá. Talán lerágott csont...de egy valóban önellátó közösségnek nincs szüksége bevételre, bohóckodásra és arra, hogy piaci rést keressen, vagy egyedi látványosságot adjon. Az csupán VAN! A jelenben és nem a múlt egy darabkájáról áhitozik, cenzurázott, kifényesített formában...Mer mi a hagyomány? Senki megmondani nem tudja. 150 éve rend volt? vagy 1500 éve? Mihez képest? Rend most is van! Csupán rajtunk múlik és belőlünk fakad! Annyira van rend belül, mint ami kívül megmutatkozik! Ha kifelé olyat akarsz mutatni ami másoknak tetszik, akkor belül sem vagy igaz, nem vagy önmagad.
    Csupán a kérdést kell feltenni önmagunknak: Azért vagyok itt, hogy sodródjak, vagy tegyek is valamit, ami igazán én vagyok? Nehéz nem mondom....
    Áldással, Mihályfia

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De jó gondolatsor, visszazökkent a kerékvágásba, melyből egy pillanatra kiestem... ennek eredménye ez az írás. Köszönöm.

      Törlés
  3. Csillagosi.nagyon rég nem olvastalak,bevallom,megvallom,bűnbánó is vagyok..de igérem ..ezentul naponta itt leszek..:) Kiváncsi vagyok hol lehet ez a hely..:)..amiről irtál?..Majd rájövök..

    VálaszTörlés