Spirituális tévelygés

Ma egy spirituális vezető előadását volt szerencsém végighallgatni. Ahogyan ő fogalmazott, "az igaz tanítás élő szóban, élő emberek között, élő prófétáktól" hallható. Én nem szándékozom tanítani e szöveg olvasóit, csupán úgy érzem, hogy vannak dolgok, amiket a változást váró, remélő és azért tenni akaró emberek talán nem vesznek észre e tanító előadásai kapcsán. Nem nevezem meg, elég azt tudni, hogy egy rendkívül karizmatikus ember, egy fantasztikus előadó, remek humorérzékkel megáldva, akinek előadásait emberek ezrei (talán még többen) hallgatják szájtátva illetve nagyokat nevetve. Így volt ez ma is. Én is nevettem, aztán az előadás vége felé egyre szomorúbb lettem. Szemmel láthatóan talán én voltam az egyetlen, aki ekkor már alig-alig nevetett, mostanra pedig egyszerűen úgy érzem, muszáj elmondanom azt, amit olybá tűnik senki nem vett észre... de ehhez előbb nagyon-nagyon röviden elmondom az előadás üzenetét. 

Az előadás célja az volt, hogy ráébressze a hallgatóságot saját emberi képességünk isteni mivoltára. Arra, hogy rajtunk múlik, hogy mennyi isteni képességgel élünk. Ébresztőt fújt az előadó: Ember ébredj fel, vedd észre, hogy egy vízióban élsz és ha képes vagy felébredni, istenként térhetsz vissza a teremtőhöz. Ezt mutatta meg az emberiség számára Jézus, aki az első volt a "felébredt" emberek között. 

Ezt a célt igaznak és magasztosnak tartom. Csakhogy a logikailag szépen fölépített előadásból kiolvasható az előadó világképe, mely ugyan ki nem mondatott - hiszen nem ez volt a cél - ám az előadás üzenetét végül jelentősen eltorzította. Az előadó a bolygónkat ("a Föld nevű játszóteret" - ahogyan fogalmaz), az ember számára készített isteni játéktérnek tartja. Az isteni nevelés eszközének, ahol az ember nehézségek elé állíttatik, megmérettetik, elbukik majd újra fölkel és ez így megy egészen addig, míg rá nem ébred, hogy az ő valós helye az Isten mellett van, s míg a teremtő magához nem hívja. Az ember, ha felismeri itt a Földön isteni létezését, akkor tudja, hogy számára nincs "vég", számára csak üdvözülés lehetséges, hiszen ő maga "végtelen szabad szellem". Ilyen megvilágosult szellem volt Jézus is, akinek élete és képességei végig példaként állhatnak előttünk.  Paradox módon végső üzenetként a tékozló fiú története állt előttünk, aki visszaélt teremtője hatalmával, és a mocsokból, a disznók közül tért vissza égi apjához, aki a világ urává tette ezért. Nem számít a pusztítás mit a Földön végzett, hiszen minden élő pusztulásra van ítélve, csak az számít, hogy ráébredt gyarlóságára. Végül tehát azzal bocsátottak útra, hogy számoljunk le félelmeinkkel, hiszen csupán egy földi játszótéren vagyunk és állítson bármilyen nehézségek elé is az élet, végül üdvözülni fogunk. Persze volt szó a karmáról, a pozitív energiákról és sok másról, amik mindentől függetlenül valóban sok ember számára pozitív üzenetekként csapódhattak le. De mégis, érzitek ezek után miért voltam szomorú? Talán érzitek, kell, hogy így legyen...

Az ember valóban isteni képességekkel bírhat, ha képes levetni önmaga korlátait... azonban ezt a képességét egy játszótéren valóban csak tékozolni tudja, vagyis tudná, ha egyáltalán ezzel a világképpel valós képességgé válhatna. De nem fog azzá válni. Az ember nem önmagában Isten, hanem a mindenséggel együtt. Az élő bolygó élő sejtje és nem ura... önzetlen szolgája kellene legyen. Nem tékozolhat mondván, hogy mi él az pusztulásra ítéltetett, hanem többek közt dolga, hogy közvetítsen élet és halál között. Ezt tesszük mikor eszünk, hiszen táplálékunk ezzel teljesítette léte célját, feláldozta magát az élet továbbéléséért itt e Földön és lelke, szelleme visszatérhet teremtőjéhez. Ha pedig minden élőnek feladata az életet szolgálni, akkor az embernek miért ne lenne feladata?! Gondozni mit a teremtő reá bízott. Nem elég élvezni, nem elég gyönyörködni benne, nem elég lelkünket a világ szépségével és energiáival táplálni... viszonoznunk kell mindezt. Az ember számára a természeten keresztül érthető meg az isteni üzenet, hogy mikor, az év mely szakában mit kell tennie... nem kellene "szabadon" bolyonganunk a vaksötétben, vagy állandóan világító mesterséges fény alatt. Mindennek ideje és helye van... volna. 

Alapvető ellentmondás tehát a Jézusi utat és a tékozló fiú példáját párhuzamosnak feltételeznünk. Persze az előadó az evangéliumot idézve Jézust, részegesnek tartja, Mária Magdolnát k...nak, a szűznemzést "baromságnak". Nos, mivel keresztény kultúrában nevelkedtünk, gondolom most többen felkapjátok a fejeteket, de én nyitott szívvel meghallgatok mindenkit. Egyébként számomra meglepő módon a jelenlévők arcán semmiféle döbbenet nem látszott az előadás ezen részén. Az előadó célja az volt, hogy bebizonyítsa, Jézus ugyanolyan ember, mint Te vagy én. Azt hiszitek, most vallástörténeti kérdéseket feszegetünk, pedig nem. Az előadó saját elméletét, én pedig a magyar hagyományt, szellemi örökséget. 

Az ember számára a jézusi út a nemesedés útja. Föl kell építenünk saját emberi-isteni mivoltunkat és azt csak azokat az értékeket követve tudjuk megtenni, melyeket számunkra Jézus hozott el. Ez olvasható minden népmesénkben, mondánkban, balladánkban, népdalunkban. Az ember nem egy fizikai test, ami a társadalom által ráaggatott negatív tulajdonságok hordozója... és amire azt mondják, hogy az Egó vezérli, amit ezért le kell bontanunk, hogy visszatalálhassunk az isteni útra. Nos ennek pont az ellenkezőjét kell tennünk, ha meséinket követjük. Az egót, az emberi minőségünket föl kell építenünk. Az igaz, hogy eközben meg kell válnunk bizonyos tulajdonságoktól, de nem lefelé bontjuk emberi valónkat, hanem fölfelé építjük. Ha kerek hittel rendelkezünk, akkor a férfiak valós atyává, az asszonyok boldogasszonnyá  nemesedhetnek. 

Lehetne írni megannyi apróságról, de nem ez a célom. Azt szeretném, ha emberek ezrei, akik most abban az álomban ringatják magukat, hogy már "felébredtek" és nyugodtan élik tovább addigi életüket abban a hitben, hogy immár tudják, hogy ők örök éltű szabad szellemek, sőt istenek, szóval ha ezek az emberek valóban fölébredhetnének, hiszen a vágy ott él bennük... ott él álmaikban.