Irányjelző

Különös napokat élünk. Egy filmforgatás van a Faluhelyen, pontosabban egy valóságshow forgatása. Ez egyben azt is jelenti, hogy hetek óta nincs időm bejegyzést írni, másfelől pedig olyan érzeteket kelt bennem, melyre így a nyár múltával nagy szükségem volt. Ezeket osztom meg veletek néhány gondolatban, hátha nektek is ád valamiféle megerősítést utatokhoz, vagy elindulásra ösztökél. 

Az emberi szervezet alkalmazkodik környezetéhez. Alkalmazkodik, megszokja és él abban az épített környezetben, ahová beleneveljük. Ez azonban nem az a környezet, ahol egészségben működhet, hanem az, ahol erejét és ellenálló képességét az életben maradásért való küzdelemre fecsérli. Mi történik ezzel a szervezettel, ha kilép a teremtett világba? Azt hinnénk, hogy egy csapásra megváltozik a jó levegőn és képes befogadni e világ minden ajándékát... de nem ez történik. Szenvedni fog. Szenvedni a levegőtől, a naptól, a széltől, a növényektől, az állatoktól, de még a víztől is. Azért ez elég ijesztő, nem? Pedig még csupán a test hagyta el az épített világot, a lélek nem. Hihetetlennek tűnik, de ezek a lelkek nem képesek kilépni a saját világukból, annak a törvényeit próbálják ráhúzni a teremtett világra, háborgatva annak nyugalmát. Emlékeztek mit írtam arról, hogy két ember már képes teremteni? Két ember az egész épített világot képes újrateremteni a teremtett világ bölcsőjében is. Újrateremti és mikor fulladozik a működésképtelenségben, akkor sem veszi észre, hogy valami nem működik, hogy rossz úton jár, hanem próbálja túlharsogni saját kudarcát, elnyomni a teremtett világ győzelmét.

Öt fiatal "sztár" lakik nálunk a majorban, akiknek feladatuk, hogy részt vállaljanak a gazdaság működtetésében, hogy tanuljanak a vidéki életből. Öt kedves, rendes, tisztelettudó városi fiatal, akik próbálkoznak. Hogy mit fognak tanulni, azt nem tudhatom, hogy én mit tanulok e napokban azt annál inkább.  Közvetlen tapasztalatom eddig csak elvétve akadt a (fő)városi ember jelen állapotáról. Igazából nem is az emberről kellene szóljak, hanem a társadalomról, csakhogy ilyen nem létezik. Az ember nem mennyiségi, hanem minőségi egység. Tehát inkább emberi és egyéb környezetéről kell írnom, hogy nagyon nagy bajban van. Nem csak azért van bajban, mert egészsége látja kárát jelen életformájának, hanem azért is, mert idegenné vált a teremtett világ számára. Az eddig azért távolabbinak tűnő "amerikai" minta itt van közöttünk, itt van gyermekeink előtt, sőt már föl is nevelődött benne egy nemzedék, aki most neveli bele gyermekét. És ez bizony nagyon ijesztő. S ami még inkább az, hogy ezek jó szándékú és ártatlan emberek... akiknek jó így. Mondhatnátok, hogy ha jó nekik, akkor mit törődök én mindezzel. Elmondom mindjárt.

A Föld és a világmindenség egy élő rendszer, írtam már. Minden élő szervezetnek szüksége van minden alkotójára, minden kis sejtjére. Ha valamely szerv nem működik, az egység sérül. Ha nem képes meggyógyítani önagát, akkor akár el is pusztulhat. Vagyis ha az ember kilép ebből az életközösségből, kilép ebből a szövetségből, akkor beteggé teszi a Földet. Ezt látjuk most. Ha pedig beteg a Föld, akkor beteg lesz az ember is... ezt éljük most. Fizikálisan és lelkileg is. A Föld jelez, már nem csupán emberek milliónak betegségei révén, hanem a természeti "katasztrófák" révén is. Mit csinál a Föld? Próbál védekezni, le akarja rázni magáról az élősködővé vált embert, földrengéssel; tisztára akarja mosni magát, árvizekkel, elégetni a szemetet, vulkánkitörésekkel és így tovább. Vegyük már észre, hogy nem az amerikaiak miatt, nem is a kínaiak miatt történik mindez, hanem miattunk! Nem az elmúlt szocialista rendszer miatt és nem is a kamatozó hitelpénzrendszer miatt... csakis miattunk, akik várunk, akik tétovázunk, ahelyett, hogy leülnénk a természetben, elcsendesednénk és meghallgatnánk annak kérését, hogy mit vár tőlünk. Nincs már időnk arra várni, hogy majd a gyerekeink... az épített világ szennye már itt van és gyerekeinknek ebben kell felnőni ha nem mutatunk nekik más utat. 

A teremtett világnak segítségre van szüksége. Működtetni kell annak a maroknyi embernek, akinek kultúrájában még benne van az üzenet, hogy hogyan lehet! Igen, mi vagyunk ezek az emberek, akiknek élni kell ezzel a tudással! Nem beszélni kell róla, nem dicsekedni kell vele és nem eladni kell! Élni kell vele és az élet magától szaporodik tova. Ez a mi feladatunk, amit nem holnap kell elkezdenünk, hanem az egyetlen létező pillanatban, az örökkönvaló "most"-ban. 

A továbbiakban olyan videókat is láthattok a blogon, melyek erről szólnak, erről a megőrzött tudásról, amik útmutatók lehetnek számunkra. Íme az első, talán legfontosabb üzenet számunkra. Nagyon hosszú az előadás, de hallgassátok végig. Két és fél órát vesz életünkből, de egyszer hallanunk kell. Minél előbb, annál jobb... ugyanis élnünk is eszerint kell, s ha így élünk, nem két és fél órával lesz hosszabb életünk.