„Ha a maguk asztala mi asztalunk volna, Szent oltár volna...”

Népünk ezeréves hagyományaiban, a regösök énekében őrződött meg az alábbi sor: „ha a maguk asztala mi asztalunk volna, Szent oltár volna”. A legrégebbi asztalok bizony gyakorta nem fából voltak, hanem kőből, vagy valamilyen agyagból, vályogból készültek, és sokkal inkább hasonlítottak az oltárasztalra, mint a mai asztalokra. Egykor ugyanis az evés áldozás volt, nem kevesebb.

Valaminek az életét átalakítottuk étellé, és ezzel mi visszük tovább azt a valamit. A készételek világában talán bele sem gondolunk, mit jelent ez. Egy gazda azonban, aki szeretettel nevelte állatát, növényét, tudja, hogy mit jelent az áldozat és igyekszik méltó módon tovább vinni az életet, önmaga által. Manapság persze sokszor rohanva eszünk, néha le sem ülünk hozzá. Ezzel nem csak az evés lelki oldala vész el, de még fizikai síkon is kitolunk önmagunkkal. Régen, ha vendég érkezett a házhoz, az asztalhoz ültették és egy áldomás után pár falatot mindenképp ennie kellett. Ha már megtisztelte jelenlétével a házat, ez a legkevesebb volt… áldozás.

De az asztal az is, ami összetartja a családot. A gyerekek ugyanis az asztalnál tanulják meg a legfontosabb dolgokat a világról. Itt fejlődnek ki az alapvető kommunikációs készségek és itt ragad rájuk az a látásmód, ahogyan szüleik látják a világot és az életet. Az asztal összehozza a családot jó esetben minden nap, ünnepekkor pedig az egész nagycsaládot. Megtanítják ezek az együttlétek a gyerekeket kapcsolódni a többiekhez, beszélgetni, és ami a legjobb, együtt nevetni.

Régen az asztalnál mindenkinek meg volt a saját helye. Az asztalfőn ült az öreg gazda, ma mondhatnánk úgy, hogy a nagypapa. Jó, ha van egy fő hely az asztalnál, de akinek az a helye, annak úgy is kell viselkednie: méltón irányítani az étkezést. Ő szeli meg a kenyeret, mondja az áldást, szedi elsőnek az ételt és így tovább.

Jó érzés az, ha a dolgoknak rendje van az életünkben, ehhez pedig jó, ha éltetjük az asztalnak eredeti szerepét, családunknak pedig emberi méltóságát.

(A teljes írás megtalálható az Egy.hu oldalán)