Félelem

Szép fa volt. Mikor felfűrészelték sem szólt. Némán hallgatott. Mikor szurokba mártották gerendái lábát, csöndben volt. Mikor szeget ütöttek belé, nem jajgatott. Csűr lett, és csak némán állott. Mennyi... Istenem mennyi mindent kiállott. Ölében megannyi élet született, mennyi bégető, párás lehelet. Ragyogott csendben, meleget rejtve téli hidegben. Mikor testét golyók szaggatták, még akkor is állott, falán  a lecsorgó vér örök nyomot vágott. Falához ártatlanok szorultak, húzódott ő, de... e sebek nem múlnak. Tartott gerendáin lógó embert, ki hitte túléli a rendszert. Látott ő már mindent.  Sokszor félt míg érettünk szenvedett, de tudta, mindig szükség van rá, s ő adott, mit lehetett. Elmúlt a háború, béke van már és ő áll most is némán, nézi a sok üres tekintetű embert... Csak egy félelme van már: mi lesz ha majd nem kell?