2014. március 28., péntek

Teremtő tanítások III. - Következmények

Ha előző két bejegyzésem tételei igazak, akkor ebből következnie kell egy harmadik gondolatsornak... ami elég meglepő lehet. 

Induljunk hát Gyümölcsoltó Boldogasszonytól, a "világ fogantatásának" pillanatától. A tavaszi napéjegyenlőség után pár nappal kezdődik minden. Minden. Vagyis még fény és sötétség sincs e pillanatban, csak ez a pillanat van. Később, pont egy évre rá, erre a pillanatra esik majd a fény felülemelkedése a sötétségen. Ám ez a nap nem pontosan a tavaszi napéjegyenlőség napja, hanem pár nappal utána. Minden esetben utána. Vagyis van itt egy kevés időbeli "csúsztatás". Mégis innen, ettől a naptól indul a "spirál" - maradván e szemléletes de nem pontos fogalomnál - fordulása. Első körén a téli napforduló után pár nappal, karácsonykor születik meg a fény. Nem a téli napfordulón - vagyis azon a napon ami egy év múlva a napforduló ideje lesz - hanem pár nappal utána! Ismét némi csúsztatás. A fény növekedni kezd, ám még nem és aztán mielőtt eljutna az első kör végéhez, kiegyenlítődik. Először tehát a tavaszi napéjegyenlőség jön létre. Aztán a kezdőponton átlépve indít egy újabb kört, azaz a spirál újra csavarodni kezd, de ez a csavarodás, már "magától" tehát első fénymag életadó képességétől indul el, ám e fénymag halad tovább saját útján. Mint embernek gyermeke, új élet nyílik, ám a szülő éli tovább sajátját. Saját útján pedig itt, hol "gyermeke született" az ő testi létezésének ideje "leáldozóban van", az áldozathozatal ideje jön el, a "húsvét". Ez a saját út a kis videóban a szívalak többszöri kirajzolódása. Nézzétek csak mégegyszer:



 A fénytest eztán önként (!) adja magát halálba, majd húsvétkor  - három nap eltelte után (!) - feltámad és új szívet nyit. Az új szívből pedig új élet lesz, de már "mennyei színtéren". Ez az új élet születik meg húsvét hétfőn, s e két élet egyesül pünkösdkor. Közben az új fényfonál csavarja a "spriált" tovább ugyanezen az úton. Ez volna hát az élet rendje. Ezt éljük mi magunk is! Ezt élik a növények és az állatok is. De! Mik ezek az időbeli csúsztatások? Hiszen itt majdnem fizikai törvényszerűségek működnek, mégis hol ide tolódik egy-egy kulcsmomentum, hol oda? Hogyan lehetséges ez?!

Ha ez igaz, akkor a DNS szerkezetnek is követnie kellene ezt a változást. Sőt, a térnek és időnek "hajlíthatónak" kell lennie. Az is, még a mai világkép téridő rendszerében is:


Ebben a rendszerben az anyag változtatja meg a téridő geometriáját, a görbült téridőt éljük meg gravitációnak. De mi van a DNS-el? Talán mégsem tudunk mindent még róla? Vagy csak nem nyilvános e tudás? Hiszen ha az élet így működik, a téridő rendszer is így működik, akkor ennek is így kellene!

Emlékeztek, pár hete írtam a babültetésről. Megmutatom az eredményt: 



Erre nincs sem biológiai, sem fizikai vagy kémiai magyarázat a jelenkori paradigmáink között... ez eredmény nem értelmezhető. De attól még VAN! A bab DNS-e szerint mind a 6 hat szem egyenlő eséllyel indult. Mégis csak 3 szem hajtott ki azonos körülmények között. Ahová a legnagyobb szeretetem küldtem, ott mindkettő kihajtott (jobb oldali pohár), öt nappal később a másik cserépből kihajtott egy (bal o.), ahol csak úgy a földbe dugtuk, s végül amire haragomat próbáltam küldeni, megbocsátott ugyan, de... elpusztult. Akkor hogy is van ez a genetikus törvényszerűség?

Mik hát ezek a csúsztatások időben, térben, anyagban?

Hívhatjuk "reménynek". Itt lép közbe a teremtő. Itt jön el Jézus "ítélni élőket és holtakat". Itt kapunk feloldozást, itt kapunk kegyelmet. Itt a legerősebb a szeretet törvénye. Itt dől el az élethez és a teremtéshez való viszonyunk, s a továbbiakban e szerint halad tovább életünk egésze. Ami itt történik, az felülemelkedik a mai "klasszikus" tudományok törvényein.

Hogy mit kezdetek ezzel a tudással, rátok bízom. Ha felismertétek ennek jelentőségét életetekben és a benne rejlő VALÓS lehetőségeket, akkor kb.150 év múlva írjatok és megbeszéljük a tapasztalatokat. :-)

Ui.: Miért mondjuk, hogy ennyi vagy annyi "szem" mag? Így számoljuk a magokat nem? Vagyis mindent, ami az életet hordja magában. A kavicsot pl. már nem. De miért is? Mi a videón a pünkösd jelképe? Hol válik teljessé az élet?  

Kép forrása itt.



2014. március 23., vasárnap

Teremtő tanítások II. - Az aranyszál ha körbeér

Előző bejegyzésemben szó volt a földi élet alapvető mintázatáról, azaz a DNS-csavar szerű téridő rendszerről. Ugyanebben a témában maradunk most is, de egy konkrét példával - egy nagyon is időszerű példával - tesszük ezt szemléletessé. Induljunk ismét a "spiráltól". Ne feledjük, hogy amikor a DNS csavart spirálnak látjuk, akkor a 2 dimenziós ábrázolás miatti torzulást látjuk. A csavar minden fordulata ugyanakkora, s a térben sem tágul, mint a spirál. 

A világ keletkezésére vonatkozó elméletek egyike szerint, a teremtés első napján egy (2 dimenzióban nézve) spirál forma lépett mozgásba. Fordulni kezdett, s megtette első körét. 

Bővebben itt olvashattok erről
A képen a belső fénymagból induló csavart látjátok, körülötte az általa kirajzolt kék körrel, illetve a kör kezdő/végpontjánál a középpontba visszaható "szikrát". Azaz a mélység nélküli végtelen formát.  A magyar rovásírásban a spirál az "ó" szónak (mert nem csak betűről van szó) felel meg. Ó, vagyis valami előtti. A kör, benne a fénymaggal az "ly" betű, vagyis mindaz, ami a képen van, összeolvasva "jó". 

„És látta Isten, hogy minden, amit alkotott, igen jó.”

Miért fontos ez? Mert ez az élet maga. Magja. A három aranyalma közül - miről előző bejegyzésemben írtam - most érünk a középsőhöz, húsvét közeleg. Előtte azonban, pár nap múlva, március 25-én lesz egyik legfontosabb ünnepünk: Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe. E két ünnep úgy tartozik egymáshoz, mint a képen látható "szikra". Egymástól el nem választható, mégsem így kezeljük, éljük meg őket. Nem akármiről van itt szó! Ez nem vallási kérdés, hanem az élet alapvető értelmezése!

Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe a szeplőtlen fogantatás ünnepe. Gábriel arkangyal - kinek névünnepe egy nappal hamarébb, március 24-én van - elhozza az "evangéliumot" a "jó hírt" Máriának. 

"Üdvözlégy, Mária, kegyelemmel teljes! Az Úr van teveled.
 Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse, Jézus."

És a fogantatás megtörtént. A tavaszi napéjegyenlőség idején, mikor a fény a sötétség felé emelkedik, megfogan a Megváltó. Gábriel az erőbe emelkedő Nap fényének hírét hozza és a fogantatás maga ez a "hír". Kell e ettől magasztosabb kezdet? Gyümölcsoltó Boldogasszonykor a fénycsavar elindul, s időtől függetlenül mozgásba lendül. Ettől fogva e mozgás örök és végtelen, ahogy a Krisztusi szeretet is. 


A fény-"spirál" első köre nem más, mint Jézus életútja. Az első kör Krisztus nagypénteki halálával zárult be ám ez nem a véget jelenti, hiszen "harmadnapra feltámadott a halottak közül"! Vagyis megjelent a "szikra", ami végtelenítette e folyamatot, amikor a születő élet, a kezdet és a vég újra egyesült. A szikra egy szívet alkotott, így vált Isten részévé az ige, Krisztus teremtő szeretete:


"Kezdetben vala az Ige és az Ige vala az Istennél és Isten vala az Ige." 


Ám húsvéttal, a feltámadással létrejött egy másik "szint" mely már nem része a földi "téridő csavarnak", ám éppolyan szerkezetű, csaképp ellenkező irányú: "fölment a mennybe..."



A húsvét utáni 50 nap, a pünkösdi idő lelkiségében ezt a másik "szférát" ünnepli. Pünkösddel pedig kirajzolódik és az élet örök törvényévé válik Krisztus jelképe, a mandorla. A két kör metszéspontjai közti mag, mely az Égen-Földön uralkodó krisztusi szeretet örök jelképe.



A Földön minden élő (minden!) ezt az utat járja be. Persze mindannyian számtalan kört futunk, meghalunk, újjászületünk, megint meghalunk, és tesszük ezt mindaddig, míg a szikra ki nem pattan, s "meg nem világosodunk", azaz fel nem ismerjük és meg nem éljük a bennünk élő végtelent. Akkor lépünk rá a mennybéli útra... s jövünk majd el (meg)ítélni élőket és holtakat.

Szép út ugye? És mi ezt az utat kellene ünnepeljük most és mindörökké az évnek ezen szakában. Kívánom, hogy éljétek meg ezt a szent időt krisztusi szeretetben és adjátok át szeretteiteknek ennek az ünnepnek a mondandóját... hiszen az élet nem több és nem kevesebb ennél!

 Isten  áldjon mindőtöket!






2014. március 20., csütörtök

Teremtő tanítások I. - Három aranyalma

A következő 3 bejegyzés utólag kapta a Teremtő tanítások címet. Ezeket a tanításokat nem én adom, hanem én "kaptam" föntről, csak megosztom. Nem kinyilatkoztatások. Ha az első rezdülő fűszál arra késztet vizsgáljam fölül, én megteszem azonnal, s tudom így lesz számtalanszor. Kezeljétek ti is efféle rugalmassággal, hiszen minden törvény csak a jelenvaló most-ban igaz vagy hamis. 


„Kerek Isten fája, szép tizenkét ága,
 Szép tizenkét ágán 52 virága,
 52 virágán három aranyalma,
 aki kitalálja, hull az áldás arra.”

Kerek ám a Teremtett világ, de nem is akárhogyan kerek! Isten saját képére teremté az embert. Minden, ami élő anyag, bír egy DNS lánccal, mely az a fizikai lét minden kódját rejti. Íme:


De mutathatnám így is:


És így is:


A teremtett világ embere az időt és a teret egészen másként értelmezte, mint az épített világ embere. Itt a Földön, az anyagi világban az idő e DNS egyik szára, s a tér a másik, s a kettő megannyi szállal kapcsolódik egymáshoz. Ezen egész világkép 3 dimenzióban él, ám a ma embere csupán két dimenzióban használja, ott is rosszul. Mert nem egy 12 cikkelyre osztott körről  van szó, mely tovább osztható, 52 és kb. 365 részekre. (Ez a logika a kör kerületének kiszámíthatatlansága végett nem is vezetett pontos felosztáshoz, ezért vannak ma  a szökőévek.) Ha 2 dimenzióban akarnánk látni fizikai valóságunk kereteit, akkor a 2. kép félbevágott káposztája a legtökéletesebb modell... noha ez nem adja vissza az élő egészet, mint a lepréselt levél sem olyan mint az élő levél, csupán hasonló. 

A teremtett világban élő ember képének megértéséhez az első képhez kell visszamenjünk. Egyik szálon fut az idő, másik szálon a tér.  Minden évben csavarodik egyet az idő fonala, s  vele a tér is. Minden fordulat új életet hoz, mindig ugyanaz történik, mégis mindig másképpen. Nincs soha két egyforma tavasz, még csak pillanat sem. Az idő és a tér nem független egymástól, hanem megannyi szállal kapcsolódik. A néphagyomány úgy hívja ezeket a kapcsolatokat: ünnepek és jeles napok. Amit az ember a térben a megfelelő időpillanatban tesz, az hat a jövő téridejére is.  Így lesz kerek "Isten fája". Ezen a fán ott az a három aranyalma, amely segítségével valódi, azaz a térben a jelen időben megvalósuló áldásban részesül, aki megtalálja. 

Mai szóhasználatunkban általános az "évzáró" kifejezés, noha még soha, senki nem tudott lezárni egyetlen évet sem, különösen szilveszterkor nem. Az aranyalmák elsőjét akkor vehetjük magunkhoz, mikor a térben már elfogyott a fény, a legnagyobb a sötétség, vagyis karácsonykor. Aki megélte a karácsonyt, a maga valóságában, annak lelkében a téli napfordulón született újjá a fény. Ám a fénymagnak a térben nincs könnyű dolga. Előbb meg kell törnie a fagyot, mely megmerevítette az életet-halált, majd élővé kell formálni az elbomló növényi, állati, emberi áldozatokat. Majd lassan előbújnak az új élet jelei, a zöld hajtások, s lassan rügyekké,bimbókká válnak, majd virágba borul a világ. Ennél szebb, ragyogóbb, illatosabb soha nem lesz a természet ám mégsem marad így örökké, a csúcsponton a szirmok elhullanak (húsvét), az épp csak megszületett és kiteljesedett test elvész... átminősül egy másik létezési formába (pünkösd), s lassan terméssé válik. 

A három aranyalma ezt a folyamatot szakaszolja az idő fonalán. Amit most leírtam, azt elmondhattam volna másként is: "karácsony titokzatos éjszakáján" megszületik a messiás, aki elhozza a világosságot közénk. Minden sötétség ellenére kinyitja élete virágát, s illatos ragyogással tölti be a világot. Ám mikor szebb már nem lehetne, teste áldozattá lesz nagypénteken,  majd húsvéthétfőn már egy új minőségben támad fel, s aztán pünkösdkor az általa közvetített szeretet "árad ki", s válik visszafordíthatatlanul termékennyé az új világ. 

Aki a térben az idő rendje szerint teszi dolgát, az valóban Isten áldásában részesül, hiszen ahogyan a DNS csavarodó fonalai mindig ugyanakkora körben fordulnak, úgy a teremtett világban is mindig ugyanazok a folyamatok játszódnak le, s az ember minden évben képes lenne megváltani önmagát... ha hinne magában. 

"Hull az áldás arra..."  Kívánom, hogy így legyen! 




  

2014. március 18., kedd

Az Ember, aki összetörte a tükröt

Törd össze tükrödet és meglátod önmagad, csak így léphetsz be a teremtett világ élőlényei közé. Márpedig  a teremtett világban él minden, még a kövek és a talaj is. Az épített világban pedig pusztul... még az ember is. 

Mit látsz, ha tükörbe nézel? Önmagad fordítottját. Nem magad látod, hanem önmagad ellentétét. De nézz csak gyermeked szemébe, nézz egy kutya, vagy bármilyen állat szemébe. Ahogyan ő rád néz, ahogyan ő viselkedik veled, igen, az vagy te. Nézz a hullámzó víztükörbe, te nem annak képe, hanem a hullám vagy. 

Hunyd le szemed és meglátod önmagad. Tedd egy növény fölé kezed, ölelj meg egy fát és meglátod önmagad. Nem a fában, hanem abban amit érzel. Ott leszel a szélfúvásban, a madárdalban, a mennydörgésben. 

Más világban élünk, mint ahová születtünk. Nem látunk semmit környezetünkből, csupán az anyagot, a formát, és azt is mindig magunkhoz mérjük. Még csak addig sem jutunk el, hogy felismerjük, magunkat kell mérjük a mindenekhez. 

Kihasználjuk a földet, életeket veszünk el, hogy a védjük azt az életet, ami a miénket táplálja majd. Ezt látjuk a természetben is: az erősebb fennmarad, a gyengébb elveszik. Csakhogy amit látunk, azt nem értjük, mert magunkhoz mérjük. De ha fordítva tennénk, mit tanulnánk?

Minden állat egy-egy emberi állapot, egy tükörkép. Az állatokban is megvan minden, ami a teremtés forrása felé tart és ami távolodik, mint az emberben. Te - a természetben - minden pillanatban azt láthatod, amire neked épp szükséged van. Minden, amit látsz, egy neked szóló üzenet, semmi más. Minden állati viselkedés neked szól. Ott, abban a pillanatban (is) te magad vagy a teremtő ember. A te jelenléted váltja ki az állat ilyen-vagy olyan viselkedését. Ha felismered és megérted az üzenetet, változtathatsz jelen "állapotodon". A sebzett kan attól még "életveszélyes" marad, hogy te előtte állsz, de te nem "véletlenül" kerültél elébe. 

Minden növény, a teremtés forrása felé tart. Minden növény, amivel életedben találkozol, üzen számodra. Nem véletlenül jelenik meg udvarodon, nem véletlenül akad meg tekinteted bárhol rajta. Üzen, ha van füled hallásra. De ha kezedbe veszed, akár egy tükröt, és megtalálod a hetedik irányt, akkor meglátod benne önmagad gyengéjét vagy erősségét. 

Él a talaj,  élnek a kövek, él a víz... hiszen mindig változik, illata van, s legvégső formájában semmi, ami él, nem más mint kristályok végtelen összessége. Mik alkotják a kristályokat? Teremtő rezgések, hullámok, semmi egyéb. A kristályok a legtökéletesebb információszállító anyagok. Vedd kezedbe és meglátod önmagad. 

A teremtett világban hét irány van.  Négy, ahol a Nap kél, delel, nyugszik, és rejtezik. Ezen irányokban mozog minden állat, ezen a síkon mozgunk, ha az anyagot mozgatjuk. Itt futnak szét jószerével testi energiáink. Az ötödik- hatodik irányban mozognak főként a növények, ez a fent és lent. A legfőbb irány pedig, a bent. Itt van otthon a teremtett világban mindenki. A teremtett világ minden élőlénye az emberen kívül, a bent-ben él.  "A hetedik te magad légy!" A te magod a te valós tükröd, s a bent-ben vagy képes jelen lenni a teremtett világban. Ha benn vagy, a belső csendben, akkor fogsz tudni csak "beszélgetni", "párbeszédet" folytatni a teremtett világgal.

Ha így nézed, méred önmagad, amit a tükör neked eddig nem mutatott meg, az most előjön. Mert az nem mutatta meg tested belső bajait, egészséged megbomlását (az jóesetben is csak tünetmentességet mutatott), nem mutatja lelked terhét, nem mutatja érzelmeid, gondolataid terhét, nem mutatja előző létezésidből hozott terheteket, és nem mutatja meg a benned élő Krisztusi szeretetet vagy annak hiányát sem. De most nézz végre tükörbe!   

"Azzá leszel, amit eszel."

Nem létezik haszonállat és haszonnövény, vagyis csak ilyen létezik. Nincs haszontalan, de a hasznot nem az ember szemszögéből kell nézni, hanem az élet egésze felől. Az állat a belső bentje, ösztönei és értelme szerint pusztítja el a növényt, fosztja ki társát, öli meg a gyengébbet. Az ember, bizonyos állapotában ugyanezt teszi. De ha csak egyszer is meglátta önnön valóságát a teremtett világ tükrében, ráébred, nem élhet tovább efféle állapotokban. 

Az embert elsősorban nem étkei táplálják, hanem EGÉSZSÉGE, így, csupa nagybetűvel. Ha széppé válsz a teremtett világ tükrében, akkor számodra energia lesz maga az élet. Nem fogsz többé ölni anélkül, hogy ne ültetnél előbb. Böjtölve veted el a magot, s a születő élet ereje fog táplálni. Nincs szükséged állati húsra, mert nagyobb örömet lelsz az állati életben. Nincs itt semmiféle tiltás, hiszen állatot áldozhatsz éppúgy, mint növényt, nem jobb vagy rosszabb egyik a másiknál. Csupán szíved nem lesz egyikhez sem, ha már új tükrödben látod önmagad ragyogni. Anyagi táplálékul a fényőrző életmagok szolgálnak, mindaz, ami nem jár halállal, amiben benne az új élet lehetősége: gabonák, olajos magvak, tojás, magvas (nem hibrid) zöldségek, gyümölcsök, az életet indító tej, víz. És ezek milliónyi változata. Ám mindezek energiabevitelednek csupán elenyésző részét teszik ki. A többit megadja neked a jelenvaló most-ban létezés, s a világ, amit ebben látsz.

E sorok írója lassan leteszi a "tollat", mert még sok dolga van. Csak nemrégen törte össze tükrét, és megijedt attól, amit az új tükörben látott. Azóta minden nappal újjászületik ő is. Hol szebb, hol csúnyább, sokszor nem sikerül kisimítania hullámait. De már látja őket, és tudja mit kell tennie. Türelem, igen az kell főként az önneveléshez, de bizonyára megéri. 

Ha úgy érzitek ideje "összetörnötök" az épített világ tükrét, akkor azt valóban tegyétek meg. Ne embertársaitok, még csak ne is szűk családotok szemével lássátok önmagatok változását. Ők még nem törték össze tükrüket. Ha a tisztulás útjára léptek (ebben segítek másik blogomon: http://atvaltozasfaluhelyen.blogspot.hu) nem változik hirtelen "jóra" életetek, sőt talán pont a családotok lesz, ki leginkább visszahúz benneteket. Ők a mi legfőbb tanítóink. Életünkben az egyik legnagyobb lecke, hogy képesek vagyunk-e úgy áldozatot hozni valakikért, hogy szemükben cselekedeteink és viselkedésünk által sosem leszünk olyan jók, mintha úgy élnénk, ahogyan ők. De eljön majd a perc számukra is, mikor kitisztul látásuk...

"Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről-színre."







 


  



2014. március 16., vasárnap

Örökségünk továbbadása - az élő hagyomány

Évek óta többen és többen ébrednek rá, hogy az épített világ rossz felé halad. Közülük is egyre többen veszik a bátorságot, és megpróbálnak kiszállni a süllyedő hajóból, és saját "bárkájukon" eveznek tovább. Az a világ, ahol a pénz istenné vált, az emberek és a teremtett világ kizsákmányolását hozta el. De szerencsére ma még választhatunk, és választhatjuk a teremtett világot életünk teréül, és élhetünk az élővilág adta lehetőségekkel. Visszatérhetünk azokhoz az értékekhez, amik a régi embernek életet adtak bármilyen mostoha körülmények közt. Ahogy szokták mondani, nem a régieket kell követnünk, hanem azt, amit ők követtek.

Saját nagyszüleink és dédszüleink még egy egészen más világban éltek. Nem a világ volt egészen más, hanem ahogyan ők megélték. Otthonunkat, ruháikat, táplálékukat maguk állították elő. Azért tudták megtenni, mert szüleiktől rájuk maradt az a tudás,melyet a közös világkép mentén maguk is tudtak működtetni és a tapasztalás által továbbfejleszteni. Ez a hagyományozódás hazánkban a II. világháború után végleg megszakadt. Nem vesztek el teljesen a "népi" praktikák, mert azokat még ma is ismerik falusi öregjeink, ám a világkép, melyben valós értelmet nyert egy-egy tudás, gyökeresen megváltozott. Ma már ismét vannak családok, akik a régi, természetközpontú világkép szerint élnek. Nagyon távolról indultak, de egyre közelednek és messzire juthatnak... mert hittel élnek a teremtett világban.  Még csak pár éves gazdálkodói tapasztalat áll mögöttük és legtöbbször maguk kárán tanulnak. Sajnos nagyon kevés hiteles forrás maradt, ahonnan valós és komplex ismeretekre tehetnének szert.

Ez igaz ma majd' minden gazdálkodóra. Többségük nem ismeri a régi magyar állatfajtákat és azt a világot, melyben azok valóban "haszonállatok" voltak. A szakkönyvek nagy része tele van hivatkozásokkal, s valós, gyakorlati tapasztalatok helyett egymástól idézett elméleteket tesznek elénk a szerzők. Mivel azok, akinek használható tudásra volna szükségük, nem találnak ebből a forrásból, kénytelenek az internetes tudástárakat használni. Ez csak az igazi csapda. Míg előbb a nevek és titulusok között veszik el a valós ismeret, addig itt a névtelenség biztonságába burkolózva kerül napvilágra végtelen mennyiségű téves vagy rosszul értelmezett információ.  

Száz szónak is egy a vége: látszik, hogy az emberek nagy része egy jelentős lépést tett a tudatos fejlődés felé. Sokuk megteremti az önellátás alapjait, de kis gazdaságának fenntartásához vagy nagyon sok tőkére van szüksége (amivel a hibás tudásokból adódó károkat kompenzálja) vagy használható, gyakorlati ismeretre. 

Mi ez utóbbiban tudunk segíteni. Magam csupán azt a világképet tudom közelebb hozni, amiben értelmezhetővé válik a "mit-miért" kérdéspár. A gazdálkodói ismereteket édesapám fogja átadni a hozzánk látogatóknak.

Minden ember okkal születik e világra. Van valami, amire csak ő képes. Ha időben rátalál az útjára, akkor már gyermekkorában észreveszi a jeleket, a "véletlen" élethelyzeteket, találkozásokat, melyek "szerencsésen" végigkísérik életét. Édesapám gyermekkorában olyan beszélgetéseknek volt szem- és fültanúja, melyek meghatározták életpályáját. Öreg istállókban esténként összeverődő pásztorok praktikái, falusi nénikék kedves tanító szavai indították útjára, s ezt a tudást több évtizedes gyakorlati tapasztalatok tették teljessé. Nem kívánom magasztalni, aki ismeri, tudja hogy miről beszélek.

Az állatainkról sem tudok mást írni, aki már látta őket, tudja miről írtam az imént. Ezek azok az állatok, amik a jövőt jelentik, ha megfelelő kezekbe kerülnek. Jelenünk minden pillanatban a múltba vész, de jövőnket a múltban írtuk. Ezek a fajták és ez a tudás a jövő. Én nem aranykort látok magam előtt és körül, hanem lassan teljesen kiszolgáltatottá váló embereket, félelmet és káoszt. Talán ez az utolsó áldozat, nem tudom. Azt viszont tudom, hogy van egy világkép hagyományainkban, mely eloszlatja minden aggodalmunkat és félelmünket, és van egy tudás a jelen gyakorlatban, mely megadja családjainknak azt a táplálékot és biztonságot, ami átsegíthet bármin. Közös érdekünk, hogy minél többen bírjunk ezzel az értékrenddel és ismeretekkel, mert ahogyan a múltat, úgy a jövőt is a közösség formálja.

Ezek után nem mondhatok mást, tegyetek belátásotok szerint, s ha úgy érzitek jelentkezzetek szakmai napjainkra: http://faluhelymajor.hu/content/gazdasag-tajekoztato


2014. március 14., péntek

Talpra magyar!

Olga Ziemska teremtménye

Forradalom kell a világnak és nekünk kell kirobbantaniuk a Teremtő ember forradalmát! Egy olyan forradalmat, ami nem szól senki ellen... csupán mindenért és mindenkiért. 

Egy mozgalomba hívlak benneteket, mely nem jelenik meg sehol és mégis mindenhol ott van. A teremtő ember úgy van jelen a világban, hogy tudja, minden pillanatban jó helyen van, s legyen bárhol, ott rá szükség van. Hogy megértsétek mire gondolok, elmondom egy nem túl régi álmomat. 

Egy pályaudvaron várakoztam gyermekkori barátaimmal, s mivel várakozni senki nem szeret, hülyeségekkel traktáltuk egymást. Női neveket adtunk férfi járókelőknek stb. Mellettünk egy lánycsoport volt, akik közül egy, odalépett egy jelentéktelennek látszó kis földkupachoz, melyen valami kis növényke volt. A járdalapok repedései szélesetek meg egy sarokban, ahová a vasúti sárgás, rozsdás por, cigarettacsikkek gyűltek, s egy kis kupac föld... melyben új élet indult. Álmomban itt elhalkult saját  világom és egyszerre kifényesedett a lány, s lassúvá vált minden. Lehajolt a kis zöldes dombhoz, kezével gyengéden végigsimította a rajta növő kis növényt, majd az egészet, a földdel együtt tenyerébe vette. Ott a tenyerében bomlott csak ki igazán gyönyörűsége annak a parányi "gyomnak", leveleinek barázdái, akár egy hókristály, oly csodás volt, ragyogott... akár a lány. Fölemelkedett, s pár lépéssel arrább, egy fa tövéhez tette a kis kincset, mert immár én is annak láttam. Boldogság öntött el, mely bearanyozta éjjelem. Ez a teremtő ember jelenléte a világban! 

Mindenhol, mindenkor szüksége van rád a teremtett világnak! Minden kő, amin megakad tekinteted, minden fűszál, melyre rápillantasz, a tiéd, mert tiéd a szépsége, és tiéd mindaz, amit elindít benned. Tiéd a mosoly, tiéd a szeretet. 

Állj talpra hát, és fordulj oda, ahol minden azért van, hogy éljen, és hogy éltesd! Ebben a világban minden pillanat csoda! Minden pillanatban a te kezedben és szívedben van a lehetőség, hogy segítsd az életet... az életed.  Öregjeink faluhelyen még így éltek. Amerre jártak, ott segítettek. Így lett erdőből, mezőből virágos és gyümölcsös világ. Beoltották a vadhajtásokat, megmetszették az öreg lombokat, gondozták, ápolták, éltették az életet. 

Még a legnagyobb városban is ott az élet. Megtalálod, hogy hol segíthetsz jobbá válni a világnak. Ha vidéken élsz, járd a teremtett világot, s tedd azt, mint nagyszüleink, bárhol, mindenhol. Tanuld meg ápolni és szaporítani régi fajtáinkat, s gyarapítsd őket környezetedben. Nem csak saját földeden, hanem mindenhol. A teremtő ember a mostban él, ezért nincs szüksége tulajdonra. A tulajdon annak kell, aki a holnaptól fél, de aki a mostban él, és itt teremt, annak mitől kellene félnie? Gondolod hiábavaló volna másnak az elhagyott földjén, vagy mondjuk egy árokparton, egy erdőben elültetni egy új életet? Ilyet csak a ma embere gondolhat! Hiszen talán csak ezért születtél e Földre, hogy azt a fűzfát elültesd!? Talán pont erre a fára akad majd föl a földobott korona, mert ezen rejtezik az új Mátyás király! Vagy ennek ága szakad rá a pusztító emberre! Élet nincs fölöslegesen. Hogy nem a te javadat szolgálja? Dehogynem. Minden élet a te javadat szolgálja, még az is, mely úgy érzed "csapás" rád nézve. Minden csapás egy tanítás... Te magad vagy a teremtő és a teremtett is egyben, állj talpra hát és kezdj el végre élni!

Menj egyedül, és ne tudjon tetteidről senki! Ne várj elismerést tettedért és ne kérkedj vele. Amiről hír van, azt ma embere elpusztítja. Az élet magját védeni kell, s a teremtő ember maga is az élet magja, melynek legnagyobb védelme az alázat és a szerénység. Ez tartja kilétét védő magházban. Csupán a hálát és a szeretet hirdesd, a többit némán tedd!  

Van egy csodálatos nyelv, melyet a magyar ember különösen szépen beszél. A teremtő nyelve ez. Ezen íródtak népmeséink, dalaink, táncaink, szőtteseink, hímzéseink. Ha megtanulod e nyelvet használni, akkor minden bizonnyal meg fogod találni azt is, amiért a Földre születtél, és amiért pont most, pont ebbe a hazába... és ami vár rád, mert ezért olvasod most e sorokat. Ezt a nyelvet akkor érted meg, ha valóban teremtő emberré válsz, s elkezded tenni a dolgodat. Erre más nem taníthat meg, csak az irányt mutathatja meg. Attól, hogy magyarul beszélsz, még nem ezen a nyelven beszélsz. De ezen a nyelven magyarul beszélhetsz a legszebben. 

"Kezdetben vala az Ige és az Ige vala az Istennél és Isten vala az Ige." 

A bezdédi tarsolylemez


A teremtő ember forradalma világforradalom lesz. Ez vala az egyetlen, mely képes megállítani a pusztulást, melybe az emberiség űzi önmagát. Ez ott van a tarsolyunkban, ideje kinyitni már! 






2014. március 6., csütörtök

A teremtő ember csak szeressen...

Ma is különös „élményekben” volt részem, amit most megosztok veletek. Kislányommal babot ültettünk cserépbe. Szeretném, ha a születő élet csodáját, most a napokban ekképpen élné meg - ha már ő nem lehet részese kistestvére születésének -, hogy érezze az új élet iránti odaadást és a fejlődés csodáját. Másfelől magam is el akartam készíteni azt a sokat látott gyakorlatot, mikor az emberi gondolat éltetni és pusztítani is képes. Nem magam miatt, hanem hogy megmutassam  azoknak, kik nem hisznek a teremtett világ törvényeiben. Három cserepet töltöttünk meg földdel, egyiket kislányom babjainak, egy másikat az én „szeretett” babjaimnak és egyet a „gyűlölt” baboknak. Bizonyára tudjátok, az ilyen kísérletek eredménye 99%-ban a gyűlölt növény pusztulásával jár, míg a másik tündöklésével. Ez volt hát a terv.

Kislányom gyermeki tisztasággal dugta fölbe babjait. Én számba vettem a szeretett babokat, akár csak a gabonát szoktam csíráztatás előtt. Nem is gondolattal, hanem lényem egész szeretetével fordultam felé, s éreztem, hogy átadtam minden jót, ami csak tőlem telt. Elültettem őket.

Majd jött a másik csoport. Az egyenlő feltételek végett őket is számba vettem és elnézést kértem tőlük, amiért efféle kísérletre áldozom őket. Aztán megpróbáltam haragudni rájuk. Megpróbáltam és képtelen voltam. Tudatommal próbáltam haragudni, gyűlölni és rájöttem, hogy erre nem vagyok képes. Nem a szellemem, a lelkem. Nem azért mert nem „akarom”, hanem mert nem tudok elpusztítani egy meg sem született szentséget. Gondoltam, annyi baj legyen, azt a szeretet így sem adtam át, mint a másik cserépnek. Hanem ahogy a földbe akartam tenni, kiestek kezemből, s egyik úgy behullott a terasz deszkázata alá, hogy ki sem tudtam venni. Véletlen? A másik kettőt földbe tettem. Akkor még nem tudtam, de most már biztosan érzem, hogy mekkorát vétettem. Senki, de senki nem pusztíthat tudatosan büntetlenül. Hogy juthat ilyen egyáltalán eszünkbe?

Nem pusztítunk eleget tudatlanságunk végett? Pusztítjuk testünket, lelkünket. Vajon megbecsüljük eléggé a teremtett világ szülötteit? És eléggé szeretjük őket? Hiszen még magunkat sem szeretjük eléggé! Hagyunk elég időt magunkra, arra, hogy boldogok és egészségesek legyünk? Á, mi ezt nem engedhetjük meg magunknak, mert akkor mi lesz „szeretteinkkel”?! Aki így gondolkodik, annak bármilyen fájó is ezt olvasni, nincsenek szerettei.

A legtöbben úgy szeretjük gyermekünket, hogy akár meg is halnánk érte. Rájuk hárítjuk „elfuserált” életünket, melyet értük „áldozunk”. Értük dolgozunk, értük gürcölünk. Míg kicsit, azt reméljük, hogy mindig ilyen ártatlanok maradnak. Őszintén kívánjuk, hogy „csak nekik legyen jobb!”  Ez volna a szeretet? Tudjátok mi ez? Gyávaság. Sokkal könnyebb rájuk hárítani mindent, mint önmagunk életébe egészséget és boldogságot varázsolni. „Ő a mi egyetlen boldogságunk.” Igen, az. De neki nem ti vagytok azok! Ő benneteket őszintén szeret, és ezért nem tőletek várja a boldogságát. Ő attól boldog, ahogy játszik, amit lát, amit hall, ő az élettől boldog!  Őszintén szeret benneteket, ahogyan az életet is, ezért egészséges. Tudjátok mit szeretne a legjobban minden gyermek? Ha anya és apa mindig boldog lenne! Ha mindig azzal a szeretettel fordulnánk a világ és az élet felé, ahogyan ő!

Ha önmagunk szeretete nem önzés és a felelősség alól való kibújás volna, akkor nem érdekelnének a társadalmi, gazdasági kötöttségek, melyek mind a valós családok pusztulását hivatottak elérni. Akkor képesek lennénk figyelni egymásra és szeretni a világon mindent, ami él, úgy mintha tulajdon gyermekeink volnának.  Még egy-két babszemet is. Mikor szembesültem vele, hogy mit tettem,a  felismerés mélyen belém hasított. Tulajdon testemet és véremet akartam tudatosan elpusztítani!


Én már feloldozást kértem, s meg is kaptam. A növény nem ember, nem sértődik meg, nem gondolkodik, csak szeret. És aki szeret, megbocsát. Az ember pedig próbáljon úgy szeretni, mint a növény, mint a gyermek és mindig csak teremtsen! Teremtsen életébe egészséget, boldogságot! Adja Isten, hogy így legyen!

2014. március 5., szerda

A jövőért

Azoknak, kik a jövőért aggódnak, s nem tudják, mit tehetnek.

Régóta itt mocorog bennem egy gondolat, de nehezen tudom megfogalmazni, s kibontani. Egyre többen és többen ébrednek fel az épített világban. Szemük felnyílik, s talán új útra is lépnek, pl. az önellátás, önfenntartás felé, de sokszor közben újraépítik a maguk (mostmár vidéki) épített világát... és nem válnak a teremtett világ éltető részévé. Ők, a jó szándékú ébredezők, és még nagyon sokan rajtuk kívül aggódnak a jövőjükért, jövőnkért. Mit kellene tennünk, hogy jobb legyen a holnap, jobb legyen gyermekeinknek? Az épített világot az összeomlás fenyegeti és ez mindig a teremtett világ pusztulásával jár együtt. Aztán mindkettő megújul, a teremtett előbb, az épített előbb-utóbb. Így vagy úgy, mi is "belepusztlunk." Íme egy cikk, mely egy efféle jövőről beszél: http://www.jovonk.com/osszeomlas

Úgy vélem, nem elég hittel építgetnünk magunk önellátó álmait. Vályogházat, házi készítésű napkollektort, stirling-motort és így tovább. Ez az alap, mely ha jó és igaz, akkor ragadós lesz példánk és az emberek egy fontos, ám számosítva jelentéktelen méretű csoportja követni fogja ezt. De ettől még az épített világ nem változik és ha a világpolitika úgy kívánja jön egy katonai hatalom, talán nem is emberi formában és a halál martalékává válik minden. Talán holnap, talán jövőre, talán 5, de lehet 25 év múlva. Nem ugyanaz? Jobban fel leszünk készülve 25 év múlva rá, mint holnap, vagy épp most mindjárt? 

Én hittel vallom, hogy nem elég az anyagelvű társadalmi feladatokat önellátóan megoldani. Nem elég a holnapra gondolni. Minden pillanatban magunkat kell fejlesztenünk és ebben csak a teremtett világhoz fordulhatunk. Ez az egyetlen módja a túlélésnek. Félre ne értsetek, nem a fizikai test túlélésének, hanem az eljövő új életnek - merthogy lesz ilyen -, kell, hogy minél könnyebb legyen újra felismernie önnön képességeit és szellemi minőségét. 

Mikor Edmund Bordeux Székely a múlt század elején lefordította az Esszénus Béke Evangéliumot, Dél-Franciaországban létrejött egy nagyszámú esszénus közösség, akik a szeretetre és a teremtett világgal való kapcsolatra építették életüket. Aztán jött a 2. Világháború és a háborúban halomra lőtték a szeretettől csillogó szemű ártatlan családokat. Hiába való volt minden gondolnánk... 

Gondolnánk, ha nem tanultuk volna már meg, hogy az élet örök. És aki a jövért akar tenni, annak az időt nem magához kell mérnie. (Ha magáért akar tenni valaki, az tegyen a jelenben, mert holnap már késő lesz boldognak és elégedettnek lenni.) Aki a jövőért akar tenni, annak magát kell minél magasabb emberi minőségbe teremteni. Ugyanis azok az emberek nem éltek hiába. Talán én is ott voltam köztük, talán te is, és egyikünk se foglalkozna most ezzel a kérdéssel, ha az ő testükben egyszer már át nem éltük volna mindezt. De nem az a lényeg, hogy valóban ott voltunk vagy sem, hanem az, hogy a Földre születtünk, azaz ismét van valaki, vannak valakik, akik a teremtett világra próbálnak hangolódni. A magot őrizzük és indítjuk csírázásnak. Ha a mi sorsunk az, hogy magunk beérjen, akkor jöhet bármilyen atomháború, az be fog érni. Ha nem, akkor elhagyjuk megint e testi formát, de ameddig előzőleg eljutottunk, azt már nem veheti el senki tőlünk. Ezért kell megtanulni önmagunkat figyelni, s folyamatosan képezni a teremtett világgal való párbeszéd által. 

Minden pillanatnak jelentősége van, minden másodperc egy lehetőség. Nincs egy fűszál, mellyel véletlenül találkoznál életedben, vagy egy madárcsicsergés, melyet véletlenül hallanál. Rá vagy hangolódva a valóságra? Érted, érzed jeleiket. Minden élővel való találkozás üzenetet hoz számodra és a másik fél számára is. Nincs fölöslegesen eltöltött idő, ha mindig az élőt figyeled. Ébernek és tudatosnak kell lenned. Éberen figyelj, és tudatosan cselekedj. Minden gondolatoddal,érzelmi állapotoddal hatással vagy az Egészre... hiszen a Teremtő a saját képére alkotott, s magad is teremtő vagy. Ha pozitív jelenvalót teremtesz, pozitív felismerésekben részesülsz, máskülönben csalatkozni fogsz. Ez a világ pedig nem lesz jobb, ha te nem vagy pozitív teremtő az örök most-ban. Nem napi öt percben, mert akkor 1435-ben mást teremtesz, mint amiben élni szeretnél. És ne mutogass másokra, mert ha megnézed a mutató ujjad, alatta három másik mutat vissza rád! Kezd el fejleszteni önmagad, de ne tanfolyamok által, ne pénzen vett beavatások által, mert ezzel csak összezavarod azt, amit előző életeidben megtanultál. Önnön erődből fejlődj. Ehhez a testnek, léleknek és a szellemnek is együtt kell működnie a teremtett világgal. Ebben szeretnék segíteni másik blogomon, hogy tudd, mikor mire kell figyelned: atvaltozasfaluhelyen.blogspot.com

Mit tehetsz még az önnevelésen túl? Felkeresed a Földanya szent helyeit és ott megkapod a választ. Imával fordulsz a teremtő felé (ennek módját is megtalálod a másik blogon), szeretettel és hálával mindenki felé. Kapocs maradsz ég és föld között. 

Föl kell ismerned, hogy a múlt emberi is mi voltunk és jövőé is mi leszünk. A Földön a víz mennyisége mindig ugyanannyi, csak mindig más halmazállapotban. Mi sem vagyunk kivétel. Azért kell fejlődünk, hogy visszatérhessenek gyermekeinkként azok a lelkek, akik tetteikkel megváltják e világot.  

(Fotó: Vlad Dumitrescu)



2014. március 4., kedd

Átváltozás éjszakáján

"Amikor egy reggel Gregor Samsa nyugtalan álmából felébredt, szörnyű féreggé változva találta magát ágyában." (Franz Kafka)

Gregor Samsa álmában Ember volt. Nem tudta hol jár, az első kép egy vakító fénysugár volt, mely elárasztotta szemét, s könnyet csalt arcára. Kínjában felsóhajtott, ám ez nagyobbra sikerült, mintha csak először tenné, nyelt volna, de csak valami szilárdnak tűnő fájdalom csúszott le torkán, s szorítani kezdte mellkasát. Aztán lassan kitisztult minden. Szeme előtt egy fának tetsző forma kezdett kirajzolódni a fénykoronán át. Vonalai egyre élesebbek lettek, szinte karcolta szemét a sok összefutó görbe vonal, mely mind egy törzsben gyűlt össze. A csontos fa derekán állt meg tekintete. A hatalmasnak tetsző testről óvatosan húzta le pillantását, egészen a földig. Szinte félve csúsztatta szemét a fénylő levélszőnyegen át saját lábáig. Mikor odaért, jelentéktelen, hitvány kis csökevénynek látta azt az iménti fatörzs után.  Gyorsan visszafuttatta volna szemét a földön egész a fa lábáig, ám mikor tekintete a törzsbe ütközött, váratlanul megnyílt a föld, és tekintete a sötét mélybe zuhant. Zúgva robogott lelke a fa gyökerei mentén, ám egy tompa puffanással hirtelen több ezer darabra vált, s így zuhant tovább, egyre vékonyabb csatornákon, míg el nem érte a gyökérszálak hegyét és onnan az illatos, sötét földbe nem markolhatott. Csak elsőre tűnt e világ sötétnek, mihelyt szeme megszokta, milliónyi apró kristályt látott maga körül, melyek úgy csillantak meg tekintete fényében, akár a csillagok. Jóleső érzés fogta el, mintha hazaért volna. Ha nem tudná, hogy most fenn áll valahol a talaj felett, azt gondolná, hogy ez az ő világa, s akár egész életét leélné itt, a csillagos eget bámulva. Könnyen leragad az ember a jóleső melegségben. Mielőtt azonban egészen belefeledkezett volna ez új valóságba, egy furcsa csúszós folyam mászott át új világának egén. Gyűrűs testét lassan, szelvényenként vonszolta maga után. Teste áttetsző volt, s nem látszott más benne, csak a salak, mely összekötötte a fekete, bomló talajjal. Ilyen teremtménye a Földnek nincs is tán, kinek teste olyan, mint egy nyálas cső, melyet a földbe ástak, s amelyen hosszában átfut az elmálló talaj, miközben bélsárrá változik. Aki felzabálja a földet, mely új életet adhatna a világnak, teljesen felemészti és nem hagy maga után mást, mint saját ürülékét. Milyen lelketlen és mennyire alantas ez az egész, s hirtelen érezte, ahogy a hideg végigfut a hátán. E borzadással érkezett vissza a föld alól, s bebújt nadrágja szárán, libabőrössé változtatva lábszárát, inát, s fenekének vonalán át felszaladt gerincének lépcsőjén egészen a tarkójáig, s onnan a feje búbjáig. Megrázkódott. Teste egészen kihűlt. A fényt  óhajtotta, a meleg fényt, újra a fára nézett hát, s a vén fatörzs úgy rántotta fölfelé tekintetét, hogy szemei követni sem bírták. Majd kiesett a két szem, hirtelen lezárult szemhéján át. Mit kiesett, mintha mágnes húzta volna, úgy feszítette a vékony, erezett bőrdarabot. Most hangtalan oszlott ezer meg ezer apró részre, jutott egyre feljebb a fény felé, s vált ágak hegyeinek lángcsóvájává. Feje búbján egyszercsak megjelent a melegség. Míg ő egyre csak osztódott és osztódott az ágak közt rohanva, e melegség szép lassan végigcsúszott homlokán, le a torkán át a szívéhez, itt megkavarodott, s maga is szétáradt az egész testben. Tekintete már messze túl volt az ég kékjén, egyre szürkébb, egyre színtelenebb lett minden, de csak robogott tovább, fölfelé. Hirtelen ritkulni kezdett a levegő, úgy érezte szédül, s ijedten kapdosott, hogy némi lélegzethez jusson. Úgy érezte elájul, forgott vele a világ s egy pillanatban megszűnt lélegezni. Talán meghalt. Aztán mégsem, levegő nélkül, a sötétségben folytatta útját. Önmaga csodálójává vált. Mintha köldökén át kapná a levegőt, de a beszáradt csonk, nem adott magyarázatot arra, mi történik. Aztán fehér fény gyúlt, majd vörös, aztán zöld, aztán már figyelni sem bírta úgy száguldott el csillagfényes úton. Egyre melegebb és melegebb lett szívében, nem volt levegő, nem volt semmi, ami az élethez elengedhetetlen, és mégis úgy érezte, még soha nem élt igazán, hiszen ez csak az igazi élet. Szinte el is felejtette a Földön hagyott testét, mint egy ledobott, ócska göncöt, húzta szíve, repítette egy beteljesülő hatalmas kielégülés felé. E rohanó vágyat egy hirtelen csattanás és egy tompa fájdalom megjelenése a halántékán szakította meg. Riadtan nyitotta ki szemét, s zavarodottan vette tudomásul, hogy teste a földön elterült, szinte görcsöt kötve önmagára. A nyírfa, mely halántékát oldalról találta, egy hatalmas agancsú szarvasbikában ér véget, ki koronáját fényesítette a fehér viaszos törzsön. Most már a bika is látta őt. Szemében hirtelen megjelent a félelem, de tekintete egyre fenyegetőbbé változott. Ezzel egy időben Gregor Samsa tekintete is egyre riadtabbá vált. Élet és halál kettőse vándorolt egyik szempárból a másikba. Mielőtt végleg egymásnak feszült volna a halálfélelem és a túlélési vágy, Gregor Samsa szívéből furcsa zsibbadás indult útra felfelé, egészen a homloka közepéig. Egyszercsak hátravetette fejét, mint akinek görcs rántotta izmait, a kimeredt nyaka felől a szarvas agancsai közé nézett. A bika égre emelte fejét és koronáját szivárványszínű lángcsóvák borították el. Minden ágat vastagan bevontak a színes lángnyelvek, s ahol sűrűbb volt, ott egyesült egy-egy csóva. Gregor Samsa szinte megsemmisült a látottaktól. A szarvasbika elfordította tekintetét, s lassan elindult. Testét már nem látta a moccanatlanul fekvő ember szeme, de a fölfelé emelkedő fénycsóvákat még igen, magasan az égbe emelkedtek.

Gregor Samsa sírni kezdett. Könnyei fojtogatták, szégyellte magát, mérhetetlenül szégyellte. Már tudta, hogy álmodik, s tudta, hogy fel fog ébredni. Görcsösen kapaszkodott álmába, de fejében már csak hűtőszekrényének nyíló ajtaja járt, a szőrmebundák, melyek a pénzt, az életet jelentik. És ő fel fog ébredni a mocskos kis városi szobában, egyedül.

"Amikor egy reggel Gregor Samsa nyugtalan álmából felébredt, szörnyű féreggé változva találta magát ágyában."