2013. december 8., vasárnap

Felhívás

Úgy érzem, eljött az idő, hogy páran valóban egymásra találjunk itt a Faluhelyen. Talán csak 2-3-an leszünk, de van egy tervem, amihez örülnék ha csatlakoznátok páran: hozzunk létre egy tanulócsoportot! Egy olyan kis közösséget, melynek tagjai többet szeretnének tudni a teremtett világról, hagyományainkról stb.

Nem önjelölt tanítókat szeretnék idevonzani, hanem olyan egyszerű embereket, akik már felismerték és bevallották maguknak, hogy keveset tudnak a teremtett világról, noha szeretnének benne élni. Olyan "tanulótársakat" várok, akik képesek tenni is önmaguk fejlődéséért. Magam sem vállalkozom tanítói szerepre, hiszen oly sokat kellene még gyarapodnom.

Munkánk abból állna, hogy egy-egy (általában gyakorlatias) témát, feldolgoznánk, különböző mesterek irományainak, előadásainak segítségével. Pl. amit legutóbb fölvetettem: Legyen testünk a mi templomunk

 - Készítek egy listát, amit kedvetek szerint bővíthettek, s ebből ki-ki választhat magának könyveket, jegyzeteket, amiket vállal, hogy tanulmányoz, majd írott formában vázlatosan bemutat, kiemelve belőle azokat a lényegi gondolatokat és gyakorlatokat, amik előrébb visznek bennünket.

- Ezután a témát részekre bontjuk és a kiemelt tudást ezekhez rendeljük, majd megállapodunk abban, hogy ki-ki mely gyakorlatokat végzi el, saját lelkiismerete szerint. Erről később fölösleges volna számot adnunk, a csoportnak mindegy, hogy valóban végzi a gyakorlatot valaki, vagy csupán az azonosulásig jut el. A tettekre az egyénnek van szüksége.

- Hogy munkánk ne legyen öncélú, a jegyzetekből létre lehet hozni egy nyilvános adatbázist. Sok könyv nehezen elérhető, illetve könyvtárban meg nem található. Ha megosztjuk a feladatokat, azzal időt, energiát és pénzt takarítunk meg. Vannak olyan előadások pl. Somlósi Lajos előadásai Budapesten, amiken a részvétel sokak számára nem lehetséges. Ha valamelyikünk részt tud venni ilyen eseményen, akkor fel tudja venni ezeket, illetve mivel ezt nem mi találjuk ki, hanem régóta bevett gyakorlat, el lehet kérni olyan hallgatóktól, akik régóta rögzítik azokat.

Azt, hogy milyen virtuális formában működjön a csoport, majd véglegesítjük akkor, ha lesznek jelentkezők. Lehet egy zárt levelezőlista vagy bármi, amit ajánlotok és működőképesnek bizonyul.

Nem kérem, hogy jelentkezzetek, azt kérem, hogy hallgassatok a szívetekre. Ha túl vagytok a felismerésen, azonosuláson, akkor ideje a tettek mezejére lépni. Ha úgy érzitek tenni szeretnétek valamit magatokért és mindannyinkért, akkor írjatok pár sort nekem a faluhelymajor@gmail.com címre. Várlak benneteket.



2013. december 7., szombat

Induláshoz

A következőkben olyan dolgokról fogok írni, melyek alapozást kívánnak, máskülönben - mai szemmel nézve - egy elmeháborodott szélsőséges csapongásainak látszanának. Alapozni viszont nem én szeretnék, túl sok szót kíván, pedig igen egyszerű volna. Csupán önvizsgálatra van szükség, őszintén végiggondolni, hogy hol hazudunk magunknak életünkben. Ajánlok ehhez egy írást, segíthet ebben:

                                           http://www.ivi.hu/blog-nincs-hatterhatalom

Nem azonosak a benne foglaltak a bennem rejlő válaszokkal, de  itt a kérdéseken van a hangsúly. Érdemes olvansi.

2013. december 4., szerda

Határkő. Lépd át, ha mered!

Tudjátok, nemrég készítettem egy anyagot, azzal a céllal, hogy talán sokak szeme nyílhat fel jelen világunkkal kapcsolatban, vagy ha ez már korábban megtörtént, akkor erősítheti az észleléseket. Sokan látták már és most is csak azt mondom, nézegessétek. Többet ér napi 20 perc azokból a filmekből, mint 100 TV Híradó, a többi műsorról nem is beszélve. Itt találjátok:

http://prezi.com/ifh6kxkjsioj/hataraink/

Most egy újabb határkőhöz értem. Nem magamtól, ismét a "sors" vezetett ide. Ajánlok nektek egy blogot: http://titanicon-nincs-panik.blog.hu/ Olvassátok végig ezt a blogot. Nekem kb. 2,5 órámba került, nem sok idő. Most arról írok, hová vezetett el.

Évek óta dolgozom azon - sokakkal egyetemben -, hogy segítsek embertársaimnak felismerni a valóságunk határait, segítsek kilépni a megszokás vezette rabszolgalétből. Úgy gondoltam, minél szélesebb tömegeket kell elérnem e cél által vezetve. Miért is ne menthetnénk meg az emberiséget, talán pont ez a mi dolgunk? Most fordult át valami bennem. Jeleket kaptam régóta, és végre megértettem... a civilizált emberiség menthetetlen. El kell pusztuljon. Nem az emberiség egészéről beszélek, hanem az anyagelvű, pénzközpontú emberiségről... arról, amit ma a fejlett és fejlődő országok társadalmának nevezünk. Na meg azokról, akik ezek közé szeretnének egyszer felérni.

Még össze sem állt az az anyag, mit napi használatra szántam, és amit széles tömegekhez szerettem volna eljuttatni és máris félreteszem. Nem a tudást, hanem a célt. Nincsenek széles tömegek, kik használnák. Ha lennének is, a ma embere a könnyebb utat választja, s a felszínen vitázik, nehezen jut el dolgok mélyére. Nem arra kíváncsiak legtöbben, hogy mi a táplálkozásunk rendje, hanem, hogy mit egyen. Nem az érdekli, hogy az állatoknak mi a szerepük az ember mellett, hanem, hogy miként lehet "belőlük" megfelelő hasznot elérni környezetbarát és olcsó módon.  Egyelőre nem folytatom azokat az anyagokat, melyekkel régóta bíbelődök: az önellátásról, a táplálkozásról és az egészségről. Talán sokak számára gondolatébresztőek lennének, de magukban aligha volnának képesek valós mélységeikben átalakítani bárkinek is a világképét. Pedig a túléléshez az kell. Az új világot a régi ember - azaz a mai ember - nem érheti el. Nem lesz elég érezni, hogy valamit máshogyan kellene, hanem meg kell élni azt a másfajta valóságot.

Erre fordulok most és ezt javaslom nektek is. Keressétek a valós magaslatokat és ne kerüljétek el az igazi mélységeket. "Aki dudás akar lenni..." És menni kell. Egyénileg, mindenkinek, aki úgy érzi, dolga van még ezen a Földön tértől és időtől függetlenül. Az ember nem azért született, hogy kiszolgáljon egy másik embert, vagy ami még abszurdabb, egy arctalan céget, vállalatot. Nem "tölteléknek" jöttünk ide. Beavatás a mi ittlétünk és ezzel minden egyes ember szembesül... de sajnos sokan csak akkor, miközben épp elhagyták ezen anyagi világot.

Minden történést melyet átélünk mi idéztünk meg. Tanító lecke mind. Amikről igyekszünk tudomást sem venni, apró betegségek, fáradtság stb, mind jelzőtábla. Stop tábla. Erről sokat lehetne beszélni, de ezt felismerni a legkönnyebb tényező az utunkon. Bizonyára ti is tudjátok, vagy bevalljátok magatoknak, vagy sem. Változtatni, na az már igen! Az önnevelés lényege, hogy nem várjátok meg, míg az élet pofonokkal terelget valós utatokra, hanem magatok jártok rajta. Így is jönnek a pofonok, de legalább érteni fogjátok.  
Ezt az utat járom már egy ideje, s erre hívlak benneteket is. Nem a sokaságot, hanem Téged. Aki nem időtöltésből olvastad idáig bejegyzésem. Ne engem kövess, kövesd azt, amit én és őseink követtek.

Kezd azzal, hogy legyen tested templomod. Ne egy kórházi ágyon, csövek között döntsd el, hogy egészséges leszel. Nem, legyél most az. A tested még csak 1/3 egészségforrás, mégis ő adja számodra a fejlődés lehetőségét. Ismerd föl gyengeségeit és változtass. Hogyan? 

-Tisztítsd meg szerveidet lépésről-lépésre, türelmesen. Számtalan kúra van erre, ajánlom Somlósi Lajos előadásait, találtok róla az interneten is anyagot. Gyógyteákkal és bázikus fürdőkkel salaktalanítsd szervezeted.

- Mozogj, végez lassan, figyelmesen, nyújtó, lazító gyakorlatokat. Egy nap, egy gyakorlat. Végezd 5-10 percig, majd feküdj le pár percre és figyeld hogyan reagál rá szervezeted, figyeld, milyen érzetek keletkeznek benned. Ismételd ezt a gyakorlatot annyi napig, amíg ezek az érzetek kellemessé válnak. Célszerű e célból valamilyen egyszerű jóga gyakorlatot kiválasztani, majd pár nap/hét múltán másikat.

- Tápláld szervezted élő ételekkel, gabonákkal, zöldségekkel, gyümölcsökkel, tejtermékekkel és némi hússal. Étkezésed legyen szertartás. Energiát nem csak ebből vehetsz fől, hanem a levegőből, napfényből, vízből...

- Keresd a következő mesterek könyveit és tanulmányozd: Edmond Bordeaux Székely, Omram Michail Ajvanov, Dr. Otoman Zar Adusht Hanish. 

Ez így egyszerűnek hangzik, a valóságban igen nehéz. Mikor megiszod az első keserűsó oldatot, mikor a beöntőkészülékkel először mosod át beleidet, mikor először mosod át légzőjárataidat sós vízzel... igen, az már valami. Az már tett! Mikor először tartod meg a böjtöt. Mikor először engeded el az igazságodat mások hazugságával szemben. Nem spirituális tanfolyamokra kell járni, hiába "tudsz mindent", ha nem teszel semmit, akkor sosem fogod megélni. Ilyen egyszerű hétköznapi dolgokat kell megtenned és legyőznöd előítéleteidet, szégyenérzetedet, szorongásaidat, bevett szokásaidat. Tudod mekkora dolgok ezek? Az emberek 99%-a nem képes rá. Te az vagy. Azért mert ide születtél, közénk, a Kárpát hazába. Nem kiváltság ez, hanem szolgálat, mely igen kemény áldozatokat kíván. Az út innen indul.

Most elindulni kell. Nekem és Neked. Hagyjuk a többieket. Tedd meg az első lépéseket és ha ez a sorsunk, mehetünk együtt is tovább. Kérdezz bátran itt, vagy a faluhelymajor@gmail.com címen.