2012. december 29., szombat

Esőcsepp

Nem álmodtam, ébren voltam, nyitott szemmel álmodoztam.
Leveleken surranó vízcsepp voltam, hegyoldalról leomoltam. 
Előbb csak én voltam, mikor a levélről elindultam, de mikor megtorpantam,
hátulról egy másik csepp belém rohant, s odébb lökött onnan. 
 Majd újabb csepp jött és így haladtunk sorban, kígyóztunk a bomló avarban. 
Minden csepp részem lett nyomban, s én az egész része voltam.

Ím már kis patak voltam, követ, fát nyaldostam, a könnyű erdei földet lassan föloldtam. 
Hanem egyre több ér kúszott már nyomomban, s én csak robogtam, ropogtam. 
Már kisebb köveket is hordtam, ágakat, gallyakat toltam, sebesen araszoltam.
Én, a kis csepp, ki elindultam, erecskévé dagadtam, s megállíthatatlanul folytam, folytam,
mígnem egy erdei patakba torkolltam... s úgy tűnt, megholtam, halva sodródtam. 

 A tetszhalálból hamar föltámadtam, s tán' sosem voltam jobban,
 a sebes vízben boldogsággal telve föloldódtam, s már patakként osontam.
A hegy minden vízcseppjének otthonává váltam, többet már sosem álltam.
Követ görgettem, sziklát koptattam, mi utamba állt, könnyedén elhordtam.

Észre sem vettem, s már egy folyóban voltam, majd egy folyamban sodródtam, 
s mire föleszméltem, már a tenger része voltam. Nem folytam tovább,
 boldogan szétoszlottam, eztán sós tengerrel áramlottam. 

Északon a mélybe fordultam, majd a hidegben délebbre kúsztam, 
itt fejem kidugtam, s a nap melegén süttettem magam.

A napmelegtől emelkedni kezdtem s óceán testemtől ismét búcsút vettem.

A kéklő ég fehér köntösévé lettem, habkönnyű testtel szálltam a fellegekben,
s éreztem, a Teremtő újra életre kelti lelkem.  

Tenger felől csendesen örvénylettem, mígnem szárazföld fölé értem. 
Hegyek felett emelkedtem, síkságokra ereszkedtem, végül a Kárpátok 
karjain is átkeltem, és itt új hazára lelt lelkem.

 Édes esőként a földre estem, milliárdnyi darabra hullott testem. 
Ereszeken szépen csepegtem, minden élőnek éltetője lettem,
mikor az ereszről egy palackba kerültem. Palackból pohárba,
pohárból szájba, s megtörtént, mit álmodni sem mertem... végezetül emberré lettem. 

Én, a kis esőcsepp álmodok most, s csak remélem, hogy ez az Ember,
kiben új életre keltem, nem feled el engem. Tudja, mert tudnia kell, hogy szabadnak születtem!
Tudja, hogy míg emberré lettem, megannyi formát megéltem... s tudom, mit ő még nem,
hogy mi van fenn az égben. Elmondom majd neki, elmondom, mint régen,
ha gyermekké válik és újra kész hinni a mesékben.  

Elmesélem  majd, hogy volt egy esőcsepp, ki e földre leesett...
sziklát koptatott, köveket görgetett... ez a csepp hegyeket mozgatott meg.
Elmesélem, miként lett egyetlen cseppből megállíthatatlan víztömeg, 
mely nem kérdezett, nem tervezett... csupán tette, miért e földre született, táplálta az életet. 
Ember, e csepp ott van benned, s te ott vagy miden cseppben...
 tengerré válhatsz ha fölébreszted a reményt az emberekben!











   
  



   

2012. december 4., kedd

Ember formálódik - hagyjuk, hogy így legyen!

Ismét egy olyan bejegyzés következik, melynek oka egy Facebook-on megosztott kép. Íme a kép és a szöveg hozzá:

Ez a legényke valószínűleg biztosabban áll a világban, mint akinek ma azt mondják: "Gyere onnan, agyontapos!"; "Mit csinálsz, tiszta kosz leszel!?" és a többi naponta hallott okos szülői intelem. Nem a gyerekekkel van a baj...


Szeretem olvasni hozzászólásaitokat. Gyönyörűen példázzák, hogy sosem az számít amit leírunk, vagy mondunk... az számít, ahogyan azt mások értelmezik. Számos dologról írtatok, melyek mind gazdagítják e képpel kapcsolatos beszélgetést, én magam ugyanis egy sokkal egyszerűbb dologra próbáltam célozni. Csak hogy lássátok, kifejtem: 

Felejtsük el a pendelyes kisgyereket és képzeljünk magunk elé egy mai elvárásoknak megfelelően felöltöztetett gyereket egy városi üzletben. A kisgyerek a nagymamájával vásárol. Kér egy csokit és megkapja. Kér egy cukrot, azt is megkapja, de a mama már a "lelkére köti" - és milyen igaz e kifejezés -, hogy "anyának meg ne mondd!". Mit csinál a mami? A gyermek lelkére a hazugság kényszerét köti. A gyermek észre sem veszi ezt, magáévá teszi a mintát: nem kell anyának mindenről tudnia... nekem pedig jár ez a cukor, mami úgyis megveszi. Ezen felbuzdulva kér egy harmadikat is. Na ez már maminak is sok, szigorúan megtagadja a vásárlást. A gyermek óriási "balhét csap", sír, toporzékol olyannyira, hogy mami ingerülten mégis megveszi a cukrot, és kimondott szavakkal vagy azok nélkül elkönyveli, hogy milyen neveletlen és borzasztó ez a gyerek. (Akit észrevételen az előzőekben tett azzá.)
A boltból kifelé a gyermek megfogja a megrakott kosarat és elkezdi húzni. A mami jó esetben csak finoman, de általában inkább hirtelen elveszi tőle, hogy "Nem bírod te még azt" vagy "Kicsi vagy még, úgysem bírod el" stb... ahelyett, hogy megfogná a kosár másik fülét és nem rombolná le a gyermek önbizalmát. Ő ugyanis bízik magában és ha erőn felüli a dolog, ő önzetlenül akkor is segíteni szeretne. Nem kell adni, mami tudja mit kell csinálni, "jó gyereknek" kell lenni. Ez a gyerek, akitől elvették a kosarat, azonban nem jó gyerek, elkezd szaladgálni a járdán, odafut a fákhoz... "Azonnal gyere vissza!'" Ne szaladj, mert elesel"; "Ne fogd meg a fát mert piszkos leszel!" és még ezernyi varázsmondat hangzik el, míg haza nem érnek. Mert ezek bizony varázsmondatok... csakhogy fekete mágia mind! Mit tesz szóvá a nagymama? "El fogsz esni, piszkos leszel, nekimész valaminek, elüt a biciklis stb." A gyermek mit csinál? Él a pillanatnak. Ő a futás öröméért szalad, nem azért, hogy egy jövőbeli pillanatot kielégítsen (értsd: nem a majdani egészségéért fut, nem időre akar odaérni valahova)... nem, a jelen pillanatért szalad, él szabadságával, azzal a képességével, melyet szép lassan a szülők kinevelnek belőle. Nem más veszi el a szabadságunkat, mi vesszük el azt magunktól, pont így észrevétlenül, de nagyon is következetes módszerekkel, a mai világ elvárásainak megfelelően.

Példánkban a jószándékú mami olyan történéseket vonz a gyermek köré, melyek közül így legalább egy hazáig biztosan bekövetkezik. Ekkor jöhet az elégtétel mami számára: "Ugye megmondtam!" "Mert nem hallgatsz rám sosem!" és a többi efféle bölcselet. De kire nem hallgat e gyermek? Aki egy fél óra leforgása alatt megtanította hazudni, elvette tőle az "elég" megítélésének képességét, segített kifejleszteni akaratosságát, a "jár nekem" érzést, lerombolta az önzetlen segítségnyújtás képességét, elvette az önbizalmát és a saját képességeibe vetett hitét, megfosztotta a pillanat örömének élvezetétől, ráolvasta a kudarcok sorát melyekből most bekövetkezett egy, ahol bölcsességét fitogtatva az okos felnőtt szerepében tetszeleghet. Mondjak valamit? Erre az emberre én se hallgatnék. Most egy nagymama volt a példabéli felnőtt, de lehetett volna az szülő, ismerős, "bébiszitter", ovónéni, tanárnéni, bárki... nem kell a mai világban sokat keresgélni.

Most nézzük meg újra e képet! Egy parányi ember, két mezítelen lábbal állva a földön, két hatalmas jószágot tart egyetlen kezével. Kit érdekel, hogy mennyi bacilus volt akkor és mennyi van most, kit, hogy fel van öltözve "rendesen" vagy nincs, kit érdekel, hogy mennyi szenvedés volt akkor és mennyi van most.... !!! Ez a gyermek EMBER lett, aki ha megállt előttünk, akkor megérezte a világ, hogy most történt valami... most az történt, hogy megállt. 

Ilyen gyermekekre volt szüksége a múltnak, ilyenre van szüksége a jelennek és a jövőnek, akiknek életük és annak minden mozzanata jelentőséggel teljes! De ehhez tudnotok kell: "Nem a gyerekekkel van baj..." 


  

2012. december 1., szombat

Kulturális Kreatívok

Mai bejegyzésem rendhagyó lesz. Ismeritek a Kulturális Kreatívokat? Nem? Pedig jó eséllyel ti is azok vagytok. Ha még nem hallottátok ezt a kifejezést, akkor ajánlok egy honlapot: http://www.kulturaliskreativok.cc/



Ha viszont ismeritek őket, akkor tudjátok, hogy e civil szerveződés hazai kezdeményezője, a napokban befejezte eddigi tevékenységét, levette válláról azt a mázsás terhet, melyet önfeláldozó módon eddig helyettünk cipelt. Ezzel azonban egy több mint tízezer embert számláló közösség virtuális kapcsolathálóját és adatbázisát is megsemmisítette, mely évek alatt a Facebook-on szövődött és halmozódott páratlan gazdagságú anyaggá. 

Nem titkolt szándékom segíteni e Facebook közösség újraépítésében, ezért arra kérlek benneteket, tájékozódjatok, mit is jelent kulturális kreatívnak lenni és ha úgy érzitek készek vagytok a kapcsolatfelvételre, akkor keressétek és jelöljétek be a Fb-on a Kulturális Kreatívokat, valamit Like-oljátok  és osszátok meg ezt a bejegyzést. Csak egymásra számíthatunk.