2012. november 20., kedd

Spirituális tévelygés

Ma egy spirituális vezető előadását volt szerencsém végighallgatni. Ahogyan ő fogalmazott, "az igaz tanítás élő szóban, élő emberek között, élő prófétáktól" hallható. Én nem szándékozom tanítani e szöveg olvasóit, csupán úgy érzem, hogy vannak dolgok, amiket a változást váró, remélő és azért tenni akaró emberek talán nem vesznek észre e tanító előadásai kapcsán. Nem nevezem meg, elég azt tudni, hogy egy rendkívül karizmatikus ember, egy fantasztikus előadó, remek humorérzékkel megáldva, akinek előadásait emberek ezrei (talán még többen) hallgatják szájtátva illetve nagyokat nevetve. Így volt ez ma is. Én is nevettem, aztán az előadás vége felé egyre szomorúbb lettem. Szemmel láthatóan talán én voltam az egyetlen, aki ekkor már alig-alig nevetett, mostanra pedig egyszerűen úgy érzem, muszáj elmondanom azt, amit olybá tűnik senki nem vett észre... de ehhez előbb nagyon-nagyon röviden elmondom az előadás üzenetét. 

Az előadás célja az volt, hogy ráébressze a hallgatóságot saját emberi képességünk isteni mivoltára. Arra, hogy rajtunk múlik, hogy mennyi isteni képességgel élünk. Ébresztőt fújt az előadó: Ember ébredj fel, vedd észre, hogy egy vízióban élsz és ha képes vagy felébredni, istenként térhetsz vissza a teremtőhöz. Ezt mutatta meg az emberiség számára Jézus, aki az első volt a "felébredt" emberek között. 

Ezt a célt igaznak és magasztosnak tartom. Csakhogy a logikailag szépen fölépített előadásból kiolvasható az előadó világképe, mely ugyan ki nem mondatott - hiszen nem ez volt a cél - ám az előadás üzenetét végül jelentősen eltorzította. Az előadó a bolygónkat ("a Föld nevű játszóteret" - ahogyan fogalmaz), az ember számára készített isteni játéktérnek tartja. Az isteni nevelés eszközének, ahol az ember nehézségek elé állíttatik, megmérettetik, elbukik majd újra fölkel és ez így megy egészen addig, míg rá nem ébred, hogy az ő valós helye az Isten mellett van, s míg a teremtő magához nem hívja. Az ember, ha felismeri itt a Földön isteni létezését, akkor tudja, hogy számára nincs "vég", számára csak üdvözülés lehetséges, hiszen ő maga "végtelen szabad szellem". Ilyen megvilágosult szellem volt Jézus is, akinek élete és képességei végig példaként állhatnak előttünk.  Paradox módon végső üzenetként a tékozló fiú története állt előttünk, aki visszaélt teremtője hatalmával, és a mocsokból, a disznók közül tért vissza égi apjához, aki a világ urává tette ezért. Nem számít a pusztítás mit a Földön végzett, hiszen minden élő pusztulásra van ítélve, csak az számít, hogy ráébredt gyarlóságára. Végül tehát azzal bocsátottak útra, hogy számoljunk le félelmeinkkel, hiszen csupán egy földi játszótéren vagyunk és állítson bármilyen nehézségek elé is az élet, végül üdvözülni fogunk. Persze volt szó a karmáról, a pozitív energiákról és sok másról, amik mindentől függetlenül valóban sok ember számára pozitív üzenetekként csapódhattak le. De mégis, érzitek ezek után miért voltam szomorú? Talán érzitek, kell, hogy így legyen...

Az ember valóban isteni képességekkel bírhat, ha képes levetni önmaga korlátait... azonban ezt a képességét egy játszótéren valóban csak tékozolni tudja, vagyis tudná, ha egyáltalán ezzel a világképpel valós képességgé válhatna. De nem fog azzá válni. Az ember nem önmagában Isten, hanem a mindenséggel együtt. Az élő bolygó élő sejtje és nem ura... önzetlen szolgája kellene legyen. Nem tékozolhat mondván, hogy mi él az pusztulásra ítéltetett, hanem többek közt dolga, hogy közvetítsen élet és halál között. Ezt tesszük mikor eszünk, hiszen táplálékunk ezzel teljesítette léte célját, feláldozta magát az élet továbbéléséért itt e Földön és lelke, szelleme visszatérhet teremtőjéhez. Ha pedig minden élőnek feladata az életet szolgálni, akkor az embernek miért ne lenne feladata?! Gondozni mit a teremtő reá bízott. Nem elég élvezni, nem elég gyönyörködni benne, nem elég lelkünket a világ szépségével és energiáival táplálni... viszonoznunk kell mindezt. Az ember számára a természeten keresztül érthető meg az isteni üzenet, hogy mikor, az év mely szakában mit kell tennie... nem kellene "szabadon" bolyonganunk a vaksötétben, vagy állandóan világító mesterséges fény alatt. Mindennek ideje és helye van... volna. 

Alapvető ellentmondás tehát a Jézusi utat és a tékozló fiú példáját párhuzamosnak feltételeznünk. Persze az előadó az evangéliumot idézve Jézust, részegesnek tartja, Mária Magdolnát k...nak, a szűznemzést "baromságnak". Nos, mivel keresztény kultúrában nevelkedtünk, gondolom most többen felkapjátok a fejeteket, de én nyitott szívvel meghallgatok mindenkit. Egyébként számomra meglepő módon a jelenlévők arcán semmiféle döbbenet nem látszott az előadás ezen részén. Az előadó célja az volt, hogy bebizonyítsa, Jézus ugyanolyan ember, mint Te vagy én. Azt hiszitek, most vallástörténeti kérdéseket feszegetünk, pedig nem. Az előadó saját elméletét, én pedig a magyar hagyományt, szellemi örökséget. 

Az ember számára a jézusi út a nemesedés útja. Föl kell építenünk saját emberi-isteni mivoltunkat és azt csak azokat az értékeket követve tudjuk megtenni, melyeket számunkra Jézus hozott el. Ez olvasható minden népmesénkben, mondánkban, balladánkban, népdalunkban. Az ember nem egy fizikai test, ami a társadalom által ráaggatott negatív tulajdonságok hordozója... és amire azt mondják, hogy az Egó vezérli, amit ezért le kell bontanunk, hogy visszatalálhassunk az isteni útra. Nos ennek pont az ellenkezőjét kell tennünk, ha meséinket követjük. Az egót, az emberi minőségünket föl kell építenünk. Az igaz, hogy eközben meg kell válnunk bizonyos tulajdonságoktól, de nem lefelé bontjuk emberi valónkat, hanem fölfelé építjük. Ha kerek hittel rendelkezünk, akkor a férfiak valós atyává, az asszonyok boldogasszonnyá  nemesedhetnek. 

Lehetne írni megannyi apróságról, de nem ez a célom. Azt szeretném, ha emberek ezrei, akik most abban az álomban ringatják magukat, hogy már "felébredtek" és nyugodtan élik tovább addigi életüket abban a hitben, hogy immár tudják, hogy ők örök éltű szabad szellemek, sőt istenek, szóval ha ezek az emberek valóban fölébredhetnének, hiszen a vágy ott él bennük... ott él álmaikban. 






2012. november 12., hétfő

A mai világról és jelen napjainkról

Az elmúlt napokban rekord számú hozzászólás érkezett a Facebook oldalon egy fotóhoz, illetve a mellette álló idézethez, melyet Böjte Csabától, Csaba testvértől vettem: 

"Igen, folyamatosan félrevert harangok mellett nem lehet családot alapítani, munkát vállalni, gyereket szülni. Abba kellene hagyjuk az állandó pánikolást, nyafogást, siránkozást és merjük kimondani a gyerekeink, fiataljaink előtt, hogy ennyi cipőnk, ruhánk soha nem volt, és őseinknek sem volt az elmúlt ezer év alatt, és azt is mondjuk el, hogy ilyen mennyiségű élelmiszer, információ, luxuscikk soh
a nem volt még a Kárpát-medencében. Nehéz a magyar ember sorsa? Igen, vagy 10-20 kilóval átlagban valóban nehezebb a kelleténél, és ezért kell fogyókúrázzunk. Ennyi kövér ember, megműveletlen föld, leszüreteletlen almafa, megkapálatlan szőlőtőke soha nem volt itt a Kárpát-medencében!"

/Böjte Csaba/

A fotón egy kisgyaláni öreg jobbágy látható.

A fotó már szerepelt a blogon, akkor is hasonló gondolatokat volt hivatott ébreszteni. Nos ezúttal olyan visszhangot hívott éltre, mely ismét írásra késztetett. Ne lepjen meg benneteket, hogy mai bejegyzésem az előző szerves folytatása lesz. 

Még mindig sokan, nagyon sokan írjátok, hogy miért kellene úgy élnünk mint régen? Miért kellene megszakadnunk, nyomorognunk? Miért ne élnénk a korunk adta kényelmi helyzettel? Miért ne engedhetnénk meg mi is magunknak, hogy "jól éljünk", mint a legtöbb nyugati ország lakói!?

Ez utóbbi mondat szúrja leginkább szememet. Ezek szerint nem is az a baj, ahogyan mi élünk, hanem az, hogy vannak, akik látszólag jobban élnek. "A szomszéd kertje/füve mindig zöldebb" - igaz? Igaz! Zöldebb, mert  évente négyszer műtrágyázza, más-más összetevőjű kemikáliával, 2 hibridből álló, genetikailag manipulált fűmagot használ és öntözőrendszerrel egész évben /télen szerencsére nem tudja/ ugyanazokat az "optimális" értékeket biztosítja számára.  Valóban zöldebb... de tényleg ez számít? Tényleg nekünk is ilyen szép zöld gyep kellene, mert kényelmes és mert mi is megérdemeljük?

A szomorú az ebben a hasonlatban, hogy a legtöbben nem veszik észre, hogy ez nem a kertről szól, hanem a társadalmainkról. 

"Miért kellene úgy élnünk mint régen? Miért kellene megszakadnunk, nyomorognunk? Miért ne élnénk a korunk adta kényelmi helyzettel?"

Először is nem kell, ahogy írtam előző bejegyzésem végén. Én biztosan nem úgy akarok élni, mint dédszüleim... hanem még úgyabbul! Mindenképpen szeretnék élni a korunk adta kényelemmel is. Mi számomra az igazi kényelem? Ha mindig energiával teli, egészséges és boldog életet élhetek és nem kell sem testben sem gondolataimban egy percig sem szenvednem, rosszul éreznem magam. Az egészséges ez esetben annyit jelent, hogy sosem vagyok beteg, szervezetem erőteljes és nyugodt, harmóniában van lelkemmel. A boldogság is magába foglalja ezt, de kiegészül azzal, hogy azt csinálom minden nap, amit szeretek, amit szívvel - lélekkel csinálok, miközben annyi időt töltök családommal szeretetben, amennyi csak lehetséges. Én erre az életre, erre a kényelemre törekszek. Nem kell sem megszakadnunk, sem nyomorognunk... csak másfelől kell megközelítenünk e világot. Ez persze egyáltalán nem könnyű, de megpróbálok segítséget adni hozzá. 

A kommentek legtöbbje a modern életről való lemondást egy negatív fejlődésként ábrázolja - vissza a nyomorba -, miközben szerzője szenved a jelenlegi körülmények közt, nem egészséges - bár próbál -, nem szabad és nem boldog. Mindenki az okokat keresi és általában talál is okokat és okozókat, de saját életét kihagyja a vizsgálódásból, sőt kikéri magának - hiszen áldozat -, de ez még mindig nem elég, fel is háborodik, hogy neki is járna az a jólét, mint más, nyugati embereknek... Szerintem innen, csak pozitív irányba lehet indulni, bármilyen elveket is kövessen ez az indulás. De mielőtt elindulnánk, nézzük meg, hogy miért vagyunk ebben a szörnyű gödörben, hogyan találhatunk valós okokra.

A mai világban él egy fiatal család, férfi és nő. Teljesen átlagos, mai életet élnek, "káros szenvedélyektől mentesen". Azt a neveltetést és oktatást kapták, mint te vagy én, emellett adottak a modern világ ismeretei, a hozzájuk rendelt szakemberekkel. Gyermeket szeretnének. Tudják, amit ehhez tudni kell... -gondolják - és  ma már azt kell írjam "szerencsés esetben" a fogantatás megtörténik. Nagy a boldogság, az édesanya örömmel teli izgatottsággal bújja a szakirodalmat, ha szerencsés odafigyel valamiféle wellness, selfness, ki tudja milyen nesz által javasolt táplálkozási és tornagyakorlatokra - teljesen a véletlenen múlik, hogy azt csinálja , amit csinál és nem épp az ellenkezőjét, mert másik könyvben, másik magazinban épp azt írták.                                 A gyermek vitaminbombák mellett fejlődik (bár ez nem jó szó, mert ez a megpumpált fejlődés szinte robbanásszerű, aminek következtében az óriási babák nagy része természetes úton csak keservesen születhetne meg). Az "egészséges" gyermek aztán a kórházban megszületik. (Erről, illetve az otthonszülésről szándékosan nem írok, mivel a mai babák közül sok egyszerűen nem tudna meg sem születni otthon... mivel a fogantatás előtt(!), alatt és után nem kapta meg azokat a lelki, szellemi és testi impulzusokat, amire szüksége lenne ehhez.) Tehát a gyermek megszületik, a kórházban megkapja a "szükséges" vitaminokat, gyógyszereket, stb. majd hazakerül. Otthon már jól felszerelt gyerekszoba várja, és látogatók, ajándékhozók folyamatos sora, akkor, amikor neki a legnagyobb szeretetre és a legnagyobb csendre (külső és belső) volna szüksége. (Minden gyermeknek három hónapig csak az édesanyjára és az édesapjára van szüksége. A szülőknek viszont a nagyszülőre, vagy -ha lenne ilyen - a komasszonyra, akik a háztartásbeli feladatokban segítenek, s MEGFELELŐ étellel táplálják az anyukát és gyermekét.) 

A gyermek jó esetben édesanyja tejével táplálkozik, s ha az édesanya azon szerencsések közé tartozik, hogy a lelki nyugalma engedi, akkor ez egészen addig mehet így, amíg valamilyen külső információ hatására (védőnő, gyermekorvos, szülők, barátnők, olvasott anyag) abba nem hagyja. Mellette egy átlagos baba már tápszert is kap, amikor pedig megtörténik a hozzátáplálás, akkor már legalább tucatnyi gyártó termékét alkalmazhatjuk. (A mai kor kényelme.) Lassan-lassan becsúsznak az étrendbe a déli gyümölcsök és csokik, rudik és egyéb édességek is a bébiételek mellé. 

Ahhoz, hogy minden babaholmi, műanyag pelenka, tápszerek, játéktenger, babafoglalkozások stb. - ismét a mai kor kényelme - biztosítva lehessen, a mai viszonyok között általában arra van szükség, hogy apuka végig dolgozza az összes túlórát, anyuka pedig amint teheti szintén visszaálljon dolgozni. A gyermek a nagyszülőkre, barátokra majd a bölcsire marad és  előbb-utóbb a villanypásztor (vagy ahogyan általában nevezik, Tv) előtt köt ki. Az udvaron (ha van ilyen) nem annyira játszik, a játszótérre kerül ki, mert játszani ott kell. A természetbe vagy természetes közegbe alig kerül, hiszen ott bármit "összeszedhet". 

Nem akarok végigmenni az összes elkövethető hibán, de vegyük észre, hogy ez a gyermek, a fogantatása előttől  fogva a szülőknek és külső tényezőknek a döntései szerint él, anélkül, hogy a saját szükségleteiről bármit is tudnánk. A szülő dönt (információk milliárdjainak hatása alatt) élete és egészsége felől... hibásan. 

A gyermek aztán bekerül azokba az állami intézményekbe, melyek vállalták, hogy átveszik az oktatás szerepét  - és nevelés egy részét - a szülőtől. Csakhogy a gyermekek nagy része ekkorra már kezelhetetlen, de legalábbis "furcsa". Persze a szülők ezt nem veszik észre... hiszen velük is pont ezt csinálták annak idején. Az oktatás aztán megkezdődik. Az információáradat zúdítása kezdetét veszi... megfűszerezve a számonkérés , fegyelmezés, regulaviselés megannyi újszerű "élményével" és remek hatásával. A gyermek még ezt is elviseli, majd egyszer csak kamaszként váratlanul mindent-mindent visszazúdít a világra. De most a példabeli gyermek legyen egy kivételes kamasz, egy példamutató magaviseletű, jól tanuló, életcélokkal teli kamasz. (Megjegyzem, hogy ez nem jelenti azt, hogy a felszín alatt teljes és egészséges lelkülettel bírna.) Milyen információkat kapott 18 éves koráig? Elméleti tudományok megannyi ágából vizsgázott egyszerre és mit tud a világ gyakorlati működéséről? Semmit. Még az épített világ működéséről sem tud, a teremtett világot pedig egyáltalán nem ismeri. Bekerül egy felsőoktatási intézménybe, ahol elmélyedhet az addig tanult elméleti tudományok valamelyikében... ahol minél mélyebbre ás, annál inkább látja, hogy a legtöbb törvényszerűség, szabály, norma, valamiféle emberi konszenzus eredménye és (beismerten) nem a valóság, hanem az ahhoz eddig legjobban közelítő feltételezés. Tehát amit éveken át tanítottak neki a világról az lényegében csak feltételezés.  Ha képes ezt felismerni, akkor vagy megundorodik az egésztől, vagy kitűzi célként az ezen az úton való eljutást a valósághoz. Utóbbi esetben szembe találja magát az intézményrendszer valóságával és mai erkölcsvilágával, a "személyközi kapcsolatok" fontosságával és ha még mindig nem undorodott meg az egésztől, akkor elindulhat az úton. 

Jó esetbe e fiatal pályakezdő máris állást talál. Sőt mi több, találkozik azzal az emberrel, akiben felismeri másik felét, élete szerelmét. Számolnak, mérlegelnek, vajon van-e pénzük közös életet kezdeni... Aztán belevágnak! Hitelek, számlák, rabszolgamunka, örökös kiszolgáltatottság, idegi leterheltség, állandó feszültség, veszekedések vagy csendes keserűség... lassú, láthatatlan öngyilkosság. 

Ne haragudjatok, de nincs kedvem tovább írni. Forog a gyomrom. ÍGY ÉLÜNK MA!!! VEGYÜK MÁR ÉSZRE!  Ez a mai ember kényelme. Aztán jönnek a problémák, a válás, a betegségek stb. Ebben élünk és ezen nem akarunk változtatni. Változzon a világ! - mondják. De ne úgy változzon, hogy a gyermekből minden valós képességgel bíró embert neveljünk, nem, ne úgy... legyen több pénzünk, ingyenes oktatás, ingyenes egészségügy, olcsó, jó minőségű élelmiszerek - nagy választékban, több szabadidő... ez kell! HÁT NINCS ELÉG BAJ MÉG? Miért akarunk még többet a nyakunkba? Miért akarunk még betegebbek lenni? Miért akarjuk elérni a nyugati ember szintjét? Az a zöld fű mesterségesen fenntartott állapot, ami ha egy kicsit is meginog a rendszer elpusztul! Önállóan életképtelen!!! A Föld nem fogja sokáig a hátán hordani ezt az élettelen terhet! Mert ez valós teher számára... nem pedig élő sejt, mely éltetné, működését szolgálná. 

Nem kiabálok tovább, elcsendesedem. Elcsendesedik a valóság is. Nézzetek ki az ablakon. A növények eldobják leveleiket, az állatok fényes szőre csúf téli csuklya mögé rejtőzik... pont az történik, amire Csaba testvér felhívta a figyelmet. Minden mi él, megszabadul a feleslegtől. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy nem kell várnunk holnapig, ha változtatni szeretnénk a világon. Pont most, és mától kezdve karácsonyig minden napon át megtehetjük. Vegyünk le mindent mi fölösleges... adjuk oda, ahova jónak érezzük. Tisztítsunk ki magunkból mindent mi fölösleges és ne vegyünk magunkhoz étkekből többet, mint amire szükségünk van. Az ember is tudta ezt egykor. Márton naptól kezdve böjtölt karácsonyig. Ha végre egyszer igazán magunkra is figyelni fogunk, akkor észrevesszük, hogy amit eddig valóságnak hittünk, az egy ránk rakott mázsás teher, amit lassan-lassan megtanulhatunk letenni vállunkról. Most, ezekben a napokban tudjuk legkönnyebben elkezdeni, mikor minden teremtett lélek ezt teszi. Menjünk ki a természetbe, hagyjuk, hogy megkeressen egy növény, egy kő, egy hely és mondjunk, mondjunk el neki mindent, ami szívünket nyomja. Kérjük segítségét megszabadulnunk e nehezéktől és adjunk hálát, amiért meghallgat. S ha lelkünk lassan fölszabadul, akkor szabaduljunk meg anyagi feleslegeinktől is... ha így cselekszetek meglátjátok, ez a karácsony más lesz, mint a többi. Kívánom, hogy így legyen!