2012. október 14., vasárnap

Régi idők homálya

Bizonyára többen ismeritek a blog Facebook oldalát, ahol van egy fotógyűjtemény "Magyarország... ilyen is volt" címen. Ezen fotók legtöbbje általában érdekes indulatokat vált ki az oldal kedvelőinek körében. Vannak, akikben pozitív érzetek keletkeznek, melyhez sokszor romantikus múltbavágyódás is társul, illetve ezen hozzászólások ellentettje is megfogalmazódik, ahol "realista" módon a régi világbéli keserves életet olvassák az elvágyódók szemére. Sokaknak tetszenek e képek, azonban mai "kényelmüket" nem adnák fel. Idéznék egy-kettőt e hozzászólásokból:


"Abban az időben legalább tisztelték a hagyományokat. Ma meg csak a pénzről szól minden."

"honnan veszik , h nem számított a pénz ??? parasztnál , zsidónál , úrnál .. éppen hogy nézték , beszéltek - sőt egyezkedtek rajta , mivel ez volt az életük megalapozásának a legfontosabb tétele !! ....."

"Egy életen át gyűjtötték a kelengyét, a tisztaszobában szépen feltornyozták az ágyat, a kelengye a lládában, a tistaszobában, a gyerek a sutban aludt, a férfi az istállóban, az asszony talán nem is aludt, csak robotolt..."

"Idealizáljuk a nyomort...miért volt az a modás Matyóföldön: Hadd korogjon, csak ragyogjon!?"

"Akinek ilyen kelengyéje volt annak a szülei elég módos parasztemberek lehettek. Sokan idealizálják a régi paraszti életet csak azt nem gondolják végig, hogy az az élet mivel járt. Tisztelem a hagyományokat és ha ilyen képet látok nekem is megdobban a szívem azért. "


"Én a magam részéről ahogy mondtam , én tisztelem és szeretem a régi dolgokat hagyományokat , mindig beöltözök, pl szüreti mulatságkor , stb ha lehetőség nyílik rá , falusi vagyok én is ,voltak , szép dolgok , és voltak amivel nem lehet dicsekedni , sokszor elgondolkozom azon ,hogy jobban szerettem volna akkor fiatal lenni , igaz rengeteg volt a dolog , de lehetett 10 évre előre tervezni , de most 1 napra sem , de viszont ezt a kényelmet ami most van , nem cserélném el a régire"

"folyt.azt képzelik, az valami idilli volt, az árvalányhajas, gyöngyöspártás... Bizony, a kínkeserves paraszti élet árnyoldalairól kevés szó esik... A hajnali felkelés, a sok gond ma is megvan, de annyira más a világ... Sokan majdnem visszamásznának a fára, elfeledve a fejkődés adta lehetőségeket.. hogy más a világ, sem területeket, sem ideológiákat nem lehet visszacsinálni..."


No, itt az ideje, hogy én is hozzászóljak e témához, hiszen a képeken megjelenő értékek átadása a blog és a Fb. oldal egyik legfőbb célja. Észre kell vennünk, hogy általában a hozzászólások mindegyike a mai világ értékrendjén keresztül akarja értelmezni azt a világot, mely ezzel teljes mértékben ellentétes volt... ebből születnek ilyen indulatos vélekedések. Egész egyszerűen nem lehet a mai mércével mérni azt a valóságot. A pénz, a kényelem nem alkalmas fogalmak erre. E hozzászólók egyike sem élhette meg azt a kultúrát, melyről véleményt alkotott. Ráadásul egy-egy képnél minden pozitív hozzászólásra jut kb. 5 negatív, önmeghatározása szerint realista vélemény... melyek legtöbbje erősen torz képet állít valósnak. 



Mivel nem vethetjük le korunk poros köpönyegét, nem várhatom, hogy a jelenünktől függetlenül próbáljuk látni a régiséget, csupán azt kérem, hogy vizsgálja meg ki-ki önmaga véleményalkotói helyzetét. Elégedettek vagytok életetekkel? Kezetekben tartjátok annak irányítását? Van kivel megosztanotok életetek minden örömét és bánatát, van ki hitet és reményt adjon? Értitek mi miért történik a világban? Tudjátok mit kell tennetek, ha tragédia, betegség, szerencsétlenség éri személyeteket, családotokat? Tudtok élni azzal az erővel, melyet emberként az év minden pillanatában kapunk? Szemébe tudnátok mondani dédszüleiteknek, hogy boldogok vagytok? 

Ne nekem válaszoljatok ezekre a kérdésekre, hanem önmagatoknak, azonban egyet ne feledjetek: azon emberek, akik a régi -általatok minősített- világban éltek, ezen kérdések mindegyikére igenlő, pozitív választ adtak volna... ha nem tartották volna ostobaságnak egyáltalán e kérdések jogosságát! Hiszen milyen világ az, ahol az ember nem elégedett életével?! Ahol nem maga irányítja sorsát, ahol nincs kiben higgyen és ki ezért csodákkal segítse?! Milyen világ, ahol nem tudjuk miért beteg az ember és miért beteg a Föld, ahol nem tudja az ember mit tegyen, ha egy kicsit is kibillen a megszokott kényelemből?! Ahol öngyilkosság a válasz erre a kérdésre?! Ahol az ember "depressziós", "túlhajszolt"... stb. Milyen világ az, ahol az ember nem tudna élete bármely pillanatában tiszta szívvel odaállni felmenői elé és azt mondani nekik: szerencsés vagyok, hogy emberként születhettem e világra és létem múltával emberként, méltó módon hagyhatom majd el!



Ha ezzel megvolnánk, akkor beszéljünk egy kicsit arról a világról, amely sokak szerint a "robotról", a "nyomorról" a "keserves munkáról" szólt. Ebben a világban az embernek kerek egész hite volt. Pontosan ismerte a világ keletkezését, ismerte annak működését, jelenét és jövőjét. Mivel ismerte és hitte, ezért biztonságban élt. Világképe teljes volt. Nem félte a gonoszt és nem volt egyetlen percig sem bizonytalan... mert hite biztonságban tartotta. Nem a vallásról beszélek, ne értsétek félre, hanem arról, amit ma életvilágnak, világképnek nevezünk. Az ő világképükben mindennek helye és rendje volt. Befogadták az égnek s a földnek erejét, mely egész lényükből sugárzott. Ma, de még inkább az elmúlt hetven évben le lehetett élni úgy egy életet, hogy az embernek szinte minden napja, minden hete pontosan ugyanúgy zajlott. A régiségben minden áldott napnak helye és szerepe volt az esztendő során!!! És ennek az ember pontosan tudatában volt. Minden áldott napnak tudta a szerepét! El sem lehetett képzelni, hogy egy nap "csak úgy" elment fölötte... hiszen akkor már borult a világ, az ő világának egyensúlya!  Hol vagyunk ma ettől a tudatosságtól?! A régi ember minden napját úgy élte, hogy halálának pillanatában ne legyen adósa senkinek és semminek. A régi ember minden reggel a napba tekintett, hogy erőt, támogatást szerezzen napjának sikeréhez és minden este tükörbe nézett, lelkének tükrébe, hogy megvizsgálja lelkiállapotát mielőtt nyugovóra tér. A régi ember számára a munka, mely sokszor igen nehéz volt, az életet jelentette. A biztonságot és az örömet. A hitetlen ember munkája sokkalta nehezebb, sokkal "keservesebb", "nyomorúságosabb", mint azé az emberé, akinek kerek egész hite van. Ennek számára a munka nem "robot", hanem az üdvözülés útja volt. 



A régi ember alatt azonban ne a két világháború között született embereket értsétek, a régi ember kora az 1800-as évek vége felé már igen-igen letűnőben volt. Ne vetítsétek saját gyerekkori emlékeiteket a régi ember világába, mert ha nyomokban találtok is egyező vonásokat, ezek töredékessége okán könnyen eltéveszthető a régi ember valósága. Mennyit, de mennyit tudnék írni erről a valóságról, talán apránként meg is teszem majd. Most bizonyára többen úgy gondoljátok, hogy én a múltban szeretnék élni, vagy "visszamászni a fára". :-) Ez utóbbiról úgy tartom, hogy annak kellene felmászni rá, aki kitalálta, hogy az ember onnan származik, illetve azoknak, akik elhiszik ezt. Nem, nekem a jelenben van feladatom és élvezem ennek minden pillanatát. Csak a pillanat létezik, melyben itt és most vagyunk, ezért nem mindegy, hogy tudunk felelni a bejegyzésben feltett kérdésekre, ezért nem mindegy, hogy élünk-e eleink ránk hagyott tudásával, vagy hitegetjük magunkat a "civilizált" világ kényelmének mondvacsinált valóságával. Milyen kényelem az, ahol másnap öngyilkosságba taszíthatják az embert?! Géczy Gábor szavaival zárom e bejegyzést:

"Nem az őseinket kell követnünk, hanem azt, amit az ősink követtek."






2012. október 2., kedd

Irányjelző

Különös napokat élünk. Egy filmforgatás van a Faluhelyen, pontosabban egy valóságshow forgatása. Ez egyben azt is jelenti, hogy hetek óta nincs időm bejegyzést írni, másfelől pedig olyan érzeteket kelt bennem, melyre így a nyár múltával nagy szükségem volt. Ezeket osztom meg veletek néhány gondolatban, hátha nektek is ád valamiféle megerősítést utatokhoz, vagy elindulásra ösztökél. 

Az emberi szervezet alkalmazkodik környezetéhez. Alkalmazkodik, megszokja és él abban az épített környezetben, ahová beleneveljük. Ez azonban nem az a környezet, ahol egészségben működhet, hanem az, ahol erejét és ellenálló képességét az életben maradásért való küzdelemre fecsérli. Mi történik ezzel a szervezettel, ha kilép a teremtett világba? Azt hinnénk, hogy egy csapásra megváltozik a jó levegőn és képes befogadni e világ minden ajándékát... de nem ez történik. Szenvedni fog. Szenvedni a levegőtől, a naptól, a széltől, a növényektől, az állatoktól, de még a víztől is. Azért ez elég ijesztő, nem? Pedig még csupán a test hagyta el az épített világot, a lélek nem. Hihetetlennek tűnik, de ezek a lelkek nem képesek kilépni a saját világukból, annak a törvényeit próbálják ráhúzni a teremtett világra, háborgatva annak nyugalmát. Emlékeztek mit írtam arról, hogy két ember már képes teremteni? Két ember az egész épített világot képes újrateremteni a teremtett világ bölcsőjében is. Újrateremti és mikor fulladozik a működésképtelenségben, akkor sem veszi észre, hogy valami nem működik, hogy rossz úton jár, hanem próbálja túlharsogni saját kudarcát, elnyomni a teremtett világ győzelmét.

Öt fiatal "sztár" lakik nálunk a majorban, akiknek feladatuk, hogy részt vállaljanak a gazdaság működtetésében, hogy tanuljanak a vidéki életből. Öt kedves, rendes, tisztelettudó városi fiatal, akik próbálkoznak. Hogy mit fognak tanulni, azt nem tudhatom, hogy én mit tanulok e napokban azt annál inkább.  Közvetlen tapasztalatom eddig csak elvétve akadt a (fő)városi ember jelen állapotáról. Igazából nem is az emberről kellene szóljak, hanem a társadalomról, csakhogy ilyen nem létezik. Az ember nem mennyiségi, hanem minőségi egység. Tehát inkább emberi és egyéb környezetéről kell írnom, hogy nagyon nagy bajban van. Nem csak azért van bajban, mert egészsége látja kárát jelen életformájának, hanem azért is, mert idegenné vált a teremtett világ számára. Az eddig azért távolabbinak tűnő "amerikai" minta itt van közöttünk, itt van gyermekeink előtt, sőt már föl is nevelődött benne egy nemzedék, aki most neveli bele gyermekét. És ez bizony nagyon ijesztő. S ami még inkább az, hogy ezek jó szándékú és ártatlan emberek... akiknek jó így. Mondhatnátok, hogy ha jó nekik, akkor mit törődök én mindezzel. Elmondom mindjárt.

A Föld és a világmindenség egy élő rendszer, írtam már. Minden élő szervezetnek szüksége van minden alkotójára, minden kis sejtjére. Ha valamely szerv nem működik, az egység sérül. Ha nem képes meggyógyítani önagát, akkor akár el is pusztulhat. Vagyis ha az ember kilép ebből az életközösségből, kilép ebből a szövetségből, akkor beteggé teszi a Földet. Ezt látjuk most. Ha pedig beteg a Föld, akkor beteg lesz az ember is... ezt éljük most. Fizikálisan és lelkileg is. A Föld jelez, már nem csupán emberek milliónak betegségei révén, hanem a természeti "katasztrófák" révén is. Mit csinál a Föld? Próbál védekezni, le akarja rázni magáról az élősködővé vált embert, földrengéssel; tisztára akarja mosni magát, árvizekkel, elégetni a szemetet, vulkánkitörésekkel és így tovább. Vegyük már észre, hogy nem az amerikaiak miatt, nem is a kínaiak miatt történik mindez, hanem miattunk! Nem az elmúlt szocialista rendszer miatt és nem is a kamatozó hitelpénzrendszer miatt... csakis miattunk, akik várunk, akik tétovázunk, ahelyett, hogy leülnénk a természetben, elcsendesednénk és meghallgatnánk annak kérését, hogy mit vár tőlünk. Nincs már időnk arra várni, hogy majd a gyerekeink... az épített világ szennye már itt van és gyerekeinknek ebben kell felnőni ha nem mutatunk nekik más utat. 

A teremtett világnak segítségre van szüksége. Működtetni kell annak a maroknyi embernek, akinek kultúrájában még benne van az üzenet, hogy hogyan lehet! Igen, mi vagyunk ezek az emberek, akiknek élni kell ezzel a tudással! Nem beszélni kell róla, nem dicsekedni kell vele és nem eladni kell! Élni kell vele és az élet magától szaporodik tova. Ez a mi feladatunk, amit nem holnap kell elkezdenünk, hanem az egyetlen létező pillanatban, az örökkönvaló "most"-ban. 

A továbbiakban olyan videókat is láthattok a blogon, melyek erről szólnak, erről a megőrzött tudásról, amik útmutatók lehetnek számunkra. Íme az első, talán legfontosabb üzenet számunkra. Nagyon hosszú az előadás, de hallgassátok végig. Két és fél órát vesz életünkből, de egyszer hallanunk kell. Minél előbb, annál jobb... ugyanis élnünk is eszerint kell, s ha így élünk, nem két és fél órával lesz hosszabb életünk.