2012. augusztus 30., csütörtök

Vissza a régi házakhoz

Már rég mutattam olyan képsort, mely egy-egy gyönyörűen megőrzött, felújított öreg házról mesél. Ma egy normandiai ház következik, fantasztikus hangulatú enteriőrökkel. Ezúttal nem az írásé a főszerep, jó nézelődést kívánok! 










Képek forrása
Nos, nektek is tetszett? Szeretnétek ha ismét gyakrabban kerülnének bemutatásra hasonló otthonok?


2012. augusztus 22., szerda

Kétségből egység, egészség

Valami egészen másról terveztem írni a napokban nektek, egész pontosan a nádtető készítésről, azonban a világ mást akar tőlem. Üzenni akar valamit, valami fontosat, ami nem várhat sokáig. Az emberről fogok írni ismét, arról az emberről, aki te vagy s aki én vagyok... s ami kettőnkből lehet.

"Egy ember fél ember, két ember három ember..." - ismeritek ezt a mondást? Sokszor hallottam gyerekként édesapám szájából. Ő is az édesapjától hallotta, s így tovább. Mit jelenthet ez? Egy ember fél ember...

A teremtett világ egy duális világ. Van az anyag és az ellenanyag. Van valami, ami többlet, s ugyanott valami, ami hiány. Az élet abban a pillanatban keletkezik mikor ez a két ellenpólus eggyé válik. Ahogyan korábban írtam az emberben és minden élőlényben benne lakozik Isten és a Sátán is. Az ember képes tudatával egyik vagy másik teremtő/pusztító erő működtetésére. Melyiket válasszuk? Ebben lehet(ne) segítségünkre a kultúra, melyben élünk. Az a kultúra, mely nem is olyan sokkal ezelőtt a falu kultúrája volt, az Istent és az életet választotta, vagyis az egészséget. Az a kultúra mely ma körülvesz bennünket, a pusztítást jelöli ki út gyanánt. Radikális vagyok, miért? Pusztítjuk önmagunkat, pusztítjuk embertárasainkat és a természetet. Nem így van? Nézzen mindenki magába, nem így van? Ha az élet maga Isten, akkor a pusztítás maga a... Egészség helyett kétségek közt élünk. Normális világ az, ahol teljesen elfogadott, sőt divat "szinglinek" lenni?

"Az élet egyszemélyes önmegtapasztalás." - tartja a keleti filozófia. Valóban így van. Helyettem és helyetted senki más nem felehet az életünkért. Boldogtalan vagy? Csakis te tehetsz róla! De... nincs de. Életed a "te kezedben van." A valóságot melyben élsz, végtelen lehetőségek közül te magad választod ki. Úgy ahogyan erről korábban is írtam. Amit adsz, azt kapod vissza. Minél többet adsz, annál többet kapsz. A valóság, melyben élsz, a te valóságod. A ma embere fél az egyedülléttől. Hiába sétál például egyedül az utcán, szemével mindig kutatja, fürkészi a többi embert, gondolatai közt ott sorakoznak a többi emberhez való viszonyának kérdései...s ha már kezd "besokallni", akkor bekapcsolja a rádiót vagy egyéb más társadalompótlékot. Zsebében mindig ott a telefon, már-már az internet is... ez jelenti a biztonságot. Ez a garancia arra, hogy nincs egyedül. Ez az ember nem él. Látod, hogy mi történik körülötted? Észreveszed a teremtett világ csodáit? Ha igen, akkor létezel a valóságban. Amíg elméd nem tiszta, hogy észrevedd a természet üzeneteit és azok szerint élj, addig csupán egy "avatar" vagy, egy robot az épített világban. Ez a robot nem veszi észre a számára felkínált lehetőségeket, sorra szalasztja el a pillanatokat. Ám ha befogadó vagy, akkor a természet megajándékoz a legnagyobb csodával... a másik feleddel. 




Egy ember fél ember. A férfi másik fele a nő, a nő másik fele a férfi. Ketten egységet alkotnak. Ketten együtt képesek megsokszorozni a teremtő erőt... két ember három ember. Csak együtt képesek arra, hogy új életet hozzanak a világra. Ha "együtt dobban a szívük", emberfelettinek tartott dolgokra ösztönzik egymást. Együtt egy olyan úton járnak mely fölfelé visz... kettejük lelki temploma felé.



Egy efféle templommal azonban az egyéni életek nagyfokú változása jár. Az "önmegtapasztaló" embert hatások /hullámok, rezgések, energiaáramlások/ érik a teremtett világ felől. Ezeknek nagy részét fizikálisan nem érzékeli, vagy ha érzékeli is, nem szokta meg, hogy tudatosítsa magában azokat. Mikor két ember eggyé válik, akkor megváltoznak az őket ért hatások is, a kettejük közti viszonyhoz alakulnak. Ezzel párhuzamosan az egyén továbbra is "felveszi" a ráható erőket, de keletkezik egy többlet. 



Mikor egy férfi és egy nő egymásra talál, egyszeriben megsokszorozódnak a valóságok is. Két ember három ember... azaz, van a férfi valósága, a nő valósága és kettejük valósága. Három világ, mely egyazon időben és egyazon helyen létezik, ugyanazokkal a tárgyakkal és adottságokkal, mégis egymástól lényegesen különböző módon. Ezért nincs értelme az egyénnek az igazságot keresni, mert nem egy igazság van... hanem két ember között legalább három. És ezek az igazságok, éppen úgy, mint a valóságok, állandó változásban vannak. Ki változtatja őket? Maga az ember. Mindkét ember.

Az egyén valósága folyamat, a család valósága állapot. Az egyén folyamatosan megtapasztalja a világot, a család viszont teremti azt. Az egyén is képes teremteni, de család teremtő készsége sokkal nagyobb és erősebb ennél. Az ő feladatuk, hogy utódokat adjanak a jövőnek, a múlt tudásával úgy, hogy mindez a jelen pillanatiba csempészett észrevétlen valóság lehessen. Az utód, azaz a gyermek választja ki a szüleit, s nem fordítva, nem pusztán a genetika kérdése ez a folyamat. A test talán igen, de mi mozgatja és élettel tölti meg, az bizony nem. Éppen ezért tekintsetek úgy gyermekeitekre, mint a földre, erdőkre, állatokra... melyeket itt e teremtett világban sosem birtokolhattok, hanem legjobb tudásotok szerint segíthetitek ezek önálló kibontakozását.  Az ő valóságuk szintúgy a család valóságát bővíti és éppen ezért, az ő igazságuk a kezdetektől fogva épp annyira jelentős, mint bármely más emberé. De ha ennyi valóság létezhet egyszerre, akkor hogyan haladhat előre az élet? A válasz a szeretet, mely átfogja és működteti a családok világát, ez billenti át az egyéneket a konfliktusokon, nehézségeken. Mert bizony ezekből is akad bővel, hiszen mint írtam, az emberben nem csak Isten lakozik. Nem emlékszem pontosan melyik filmnek volt az alábbi mondat a kulcstétele: "Én bízom az emberben, csak az emberben lakozó ördögben nem."  Én inkább így fogalmaznék zárásként: "Bízom abban, hogy a teremtés örök folyamat, s a pusztítás csak pillanatnyi állapot, s ha ez így van, akkor joggal bízhatom az emberben lakozó Jóistenben."




2012. augusztus 21., kedd

Elindultak hát...

Emlékeztek még a legelső képekre gyermekkorotokból? Ha legmélyebben keresgélek emlékképeim közt, csupán néhány foszlány villan föl. Dédmamám és a sámli, melyen üldögélt, botok, kövek és egy maréknyi sár a tenyeremben, dédi meleg tejbe áztatott kenyerének illata és egy hatalmas, fehéres madár, mely a szomszéd póznán hallatja hangját... kelepel. Ahogy a későbbi emlékekre tekintek, már tisztán látom dédit, gesztusait, szerető nézését és látom, hallom a gólyánkat is. Igen, ő a mi gólyánk volt. Minden nap újongva fogadtam érkeztét, vártam, hogy leszálljon valamelyik kéményre vagy oszlopra és kelepelni kezdjen. Mikor később az utcabéli gyerekekkel magunk játszhattunk, kiderült, hogy ők is úgy érezték, hogy az a gólyamadár, bizony az ő madaruk... s onnantól együtt vártuk minden tavasszal érkeztét, lestük a fiókákat, vártuk hogy kirepüljenek s ilyen időtájt minden nap félve mentünk a fészek alá, talán már elment, talán már nem láthatjuk ez évben... s ezért minden nap elbúcsúztunk tőle. 

Minden falunak, s a legtöbb kisvárosnak is van gólyája. Egy madár, mely mindenkié, melynek majd mindenki egyformán örülhet, s ha a nagyszülők mást már nem is adnak át unokáiknak, a gólyát még megmutatják. Minden faluban van pár ember, aki különösen odafigyel e féltett madárra. Sok faluban ennyi maradt a régi világból. Abból a világból, ahol mindenhez, ismétlem mindenhez úgy álltak, mint a gólyához... mely egyenként és ami még fontosabb, együtt is... mindenkié, melyet egy közösség szeretete táplál. Egy falu szeretete olyan többlet, mely életet és különleges hatalmat ad a gólyának, mely őrzi a falu békéjét, vigyázza nyugalmát. Sok történetet hallottam arról, hogy volt az elmúlt száz esztendőben két év, mikor hiába várták haza a gólyát... a gólya helyett a háború érkezett. 

A napokban kelnek útra falvainkból e varázslatos madarak, hogy elvigyék jelenünket messzi földre, s zarándok útjukról egy tiszta kezdethez térhessenek vissza, új esélyt adva nekünk az eljövő tavasszal egy szebb életre. 

Az idén először műholdas jeladót kapott néhány nógrádi fehér gólya. Az egyik közülük szinte azonnal útnak eredt és már Egyiptom fölött jár. Mivel Patak községben bújt ki a tojásból, a Patak nevet kapta, egyébként Ludányhalászi határában lett szabadon engedve. Útvonala nyomon követhető az alábbi oldalon, mely óránként frissül: http://satellitetracking.eu/inds/showmap/?check_54=54

Ő is, mint minden magyar gólya, a Boszporusz, s nem a Földközi-tenger fölött repült át, minthogy  a nagytestű madarainknak szükségük van a szárazföldi felszálló meleg légáramlatokra, hogy a magasba emelkedhessenek. Az alábbi rövid videón a világ egyik legnagyobb csodája látható... a Boszporusz felett keringő gólyák seregeiről. Nézzétek úgy e filmet, hogy közben ott érzitek a ti gólyátokat is, ahogyan a Kárpát-medence minden falujának gólyáját... együtt, egységben, egész-ségben. A gólyák nem felejtették ezt el. Most elmennek, de jövőre visszajönnek, hogy adhassanak nekünk is egy új esélyt...

Hálás köszönet Drexler Szilárdnak ezért a videóért és... mindenért. 

2012. augusztus 13., hétfő

Út a teremtett világba

Világokról írtam nemrég, melyet itt elolvashattok. A napokban olyan hatások értek, melyek arra ösztönöznek, hogy folytassam gondolataimat, mielőtt elhalad fölöttünk az idő, a változás ideje és végképp félresiklanak a "világmegváltó" törekvések. Mind több és több helyen látok, hallok párbeszédeket a változásról. Egyik szemem sír, másik nevet. Örülök, hogy szó esik róla, de szomorú vagyok, mert akik nap-nap után erről beszélnek, azok valószínűleg csak beszélnek... tenni ugyanis aligha marad idő. Már korábban is írtam, hogy nem tudni kell a "megoldást", hanem tenni. Kérdeztétek tőlem, hogy miként lehet közelebb kerülnünk a vágyott világunkhoz, mikét lehet kiszakadni a minket ezer lánccal fogva tartó jelen valóságából. A válaszom ez: nem tudhatom. Nem tudhatom helyetted és nem tehetem helyetted. Mindenkinek a saját útját kell megtalálnia, s ha lassan is, de halad ezen az úton, akkor megtalálja mit keresett, megtalálja mit a világ kíván tőle. Már korábban is írtam, hogy ne azon gondolkozzunk, miként döntjük romba a kamatozó hitelpénzrendszert, hanem azon, hogyan tudjunk örülni mindenkor, mindennek, mit a teremtett világ küld elénk, hogyan éljünk a lehetőséggel a megfelelő pillanatban. 

"A teremtett világot belül kell keresni, s kívül megtalálni." - írtam múltkor. Mit jelent ez? Hogyan találhatjátok meg saját utatokat? Talán ebben adhatok tanácsot, melyet érzéseiteknek megfelelően szabadon alkalmazhattok.

Balogh Zoltán fotója
A ma embere fél egyedül lenni a teremtett világban, de még az építettben is. Pedig a magány lesz az első, amire szüksége lehet annak, aki része akar lenni a változásnak. Vajon mertek emberként viselkedni, le tudjátok győzni félelmeiteket? Lakjatok a világnak bármely pontján is, biztos vagyok benne, hogy van a környezetetekben olyan hely, amely vár benneteket. Várja, hogy odaérjetek, hogy átadhassa nektek azt, melyre szükségetek van az elinduláshoz. Menjetek ki otthonotok elé, és induljatok el a természetbe, csak úgy cél nélkül. Engedjétek, hogy "vigyen a lábatok", ne akarjatok valahová jutni, csak menni akarjatok. Akarjátok elhagyni ezt a valóságot, melyet "ismertek". Fontos, hogy egyedül legyetek, azaz telefon, zene és minden egyéb mesterséges társadalompótlék nélkül. Ahogyan lépdeltek, próbáljátok elhagyni az épített világotokat, ne engedjétek, hogy gondolataitok otthon maradjanak, hanem mutassátok meg neki, azaz önmagatoknak a pillanatot, melyben éppen léteztek. Figyeljétek a környezeteteket és ha leragadnátok egy-egy régi gondolatnál, hessegessétek el, mutassatok számára újabb valóságelemet.  Ha már elég messze érzitek magatokat mind testileg, mind lelkileg az épített világtól, akkor próbáljatok meg befelé figyelni. Ez bizony már a próba része, ahol igenis meg kell küzdenetek félelmeitekkel. Csak akkor tudtok befelé figyelni, ha nem próbáljátok hátrahagyott nyomvonalatok emlékét görcsösen őrizni, ha nem rettegtek az eltévedés rémétől, ha nem féltek a teremtett világ élőlényeitől és erőitől. Higgyétek meg nekem, ezek egyikétől sem kell félni, hinni kell benne, hogy lesz elég erőtök elengedni minden "tanult" emberi szorongást. A természet minden pillanatban, mindenhol hat az emberre. Ha képesek vagytok befelé figyelni, érezni fogjátok, hogy mely helyek vannak rátok nagyobb hatással a többinél. Válasszatok ki egy ilyen helyet és üljetek le. Nézzétek némán a környezetet, figyeljétek meg minden apró részletét. Figyeljétek addig, míg már csukott szemmel is képesek lesztek látni e helyet. Próbáljátok így csukott szemmel megfesteni e helyet, de immár úgy, hogy önmagatokat is látjátok benne, éppen úgy, ahogyan ültök. Eltávolodtatok már az épített világtól? Van még bennetek szorongás? Mindjárt megmutatom, hogy van... 


Fordítsátok arcotokat a nap felé, /illetve kik készek éjjel tenni mindezt, a hold felé/ és engedjétek, hogy a fény behatoljon testetekbe. Lélegezzetek lassan, nyugodtan, lehetőleg hasi légzésre törekedve. Ne várjatok semmit, ne akarjatok semmit. Ha kellő ideig így ültök, érezni fogjátok, hogy minden légzéssel egyre telítettebbek lesztek a befogadott energia által. Már elengedtétek az épített világot-igaz? Akkor vegyétek le minden ruhátokat és üljetek így tovább! Őrültség igaz? Könnyebb ennek tekinteni, mint megtenni! Könnyebb azt gondolni, hogy én, e cikk írója beteges dolgokat ajánlok, könnyebb, mint szembenézni félelmeinkkel, gátlásainkkal. El tudod-e engedni a kis világocskádat, vagy csak beszélsz róla? Mitől félsz, nem tudni kell, hanem tenni, bizonyíts!  Képes vagy rá? Képes vagy a meztelen emberi valódat felajánlani a természetnek? Ugye milyen gyenge az ember álarca nélkül? Ezernyi furcsa gondolat kavaroghat közben az ember fejében, és nem ritka az sem, ha az így okozott feszültség, a felgyülemlett lelki teher, könnyek formájában jön a felszínre. Ha megteszitek, akkor a teremtett világ oltárán áldoztok és ezen oltár elé immár tiszta lélekkel léphettek.

Csukjátok be ismét szemeteket, és idézzétek föl újra e hely képét és lássátok önmagatokat benne, de már nem egy önálló élőlényként, hanem egy kapocsként, egy élő folyosóként, mely összeköti a földet az éggel. Ha képesek vagytok ezt látni, akkor immár a teremtett világot látjátok. Figyeljétek e képet, az ülő embert, ki világok közt közvetít. Közben mindvégig a nap felé fordítsátok orcátokat, s figyeljétek milyen színűre festik a nap sugarai ezen önmagatok számára vetített képet. Csak erre figyeljetek, ne gondoljatok semmi egyébre, próbáljatok azonosulni e képpel. Ha ezt teszitek, különleges élményekben lehet részetek, de erről nem írhatok, csak magatok vagytok képesek ezek megtapasztalására. Érezni fogjátok meddig maradjatok így, majd ruhában vagy ahogyan jólesik, feküdjetek le pár percre, és csukott szemmel csak a fizikai testetekre figyeljetek. Ne várjatok semmit, csak figyeljétek, milyen érzetek keletkeznek testetekben.

Ha képesek vagytok elengedni előítéleteiket,  és a tanult minták alapján nem hülyéztek le gondoljátok őrültségnek soraimat, akkor visszafelé már egészen másnak fogjátok látni a világot és benne önmagatokat. Látni és tudni fogjátok emberi létetek valóságát és készek lesztek elindulni az úton, elindulni egy egészséges világba. Mindez csupán egy lehetőég, számtalan más út létezik, nem ezek hiányától kell félni. Attól kell félni, hogy amikor eljön a ti pillanatotok, képesek lesztek-e élni vele?

Mi várhat rátok, ha erőt gyűjtötök és megpróbáljátok lerázni magatokról az épített világ láncát? Ne én feleljek erre a kérdésre...


"Lesznek, akik majd kinevetnek.
Ti ne hallgassatok azokra.


Olyanok ők, mint a cserepes
Urasági kastély gyermekei:
Nevetik a durvaorrú parasztot,
Mikor trágyás szekerén elindul,
Hogy kenyérré kovászolja a földet.


És lesznek, akik elszörnyülködvén
Ilyesféléket beszélnek egymásnak:
Miket össze nem fecseg ez az ember!
Hisz ez bolond, zárjuk el hamar,
Lázas hitét lehűti majd a magányosság.


Erre pedig csak azt mondhatom,
Az én akarásom nem bolondság,
Hanem tövigkalászos táblája a tibennetek
Még csak csirázó búzaszemeknek.
Az én hitem a földnek melegsége
És miként a föld szétosztja melegét
Gyenge füveknek, rengeteg erdőknek egyaránt,
Az én hitemet úgy osztom szét közöttetek.


Ti mégse hallgassatok a szörnyülködőkre
És meg ne vessétek őket:
Mindannyian és egyformán
Testvéreim vagytok."

                                                        József Attila





2012. augusztus 9., csütörtök

Egy kis munka

Immár hónapok óta szinte minden nap barkácsolok, falazok, vakolok, burkolok, egy szó mint száz, építek. Az igazság az, hogy imádom az efféle munkát és úgy gondoltam, közelebb hozom most hozzátok is. Egyelőre még nem mutatom meg, min dolgozom, de hamarosan eljön annak is az ideje. Ellenben mutatok egy olyan kültéri falburkolatot, amelyen elsőre bizony meghökkentem. Íme:


Gondolnátok, hogy ez a hatalmas kőház valójában nem is kőház? Bizony, ez az épület téglablokkból készült és bár több száz évesnek tűnik, az igazság az, hogy még pár éves sincs. De lássuk a részleteket:


Egész természetes hatású ez a műkő, ha nem tudnám, hogy mű, azt mondanám, hogy mészkőből faragták.


Mindenre van megoldás, így valóban olyan, mintha jókora kődarabokból volna az ablaknyílás kirakva.





Az ablakpárkány gyönyörűen illik a falhoz.





Normál esetben azt  mondanám, hogy a szép kőfalhoz nem kell vízimérték, ahhoz szem kell és végtelen türelem. Ez esetben azonban megértem ezen eszköz használatát. 


A homokszínű fugát visszakaparják a régies és természetes hatás végett. 



Ez a szintezés azért mégis túlzás... 


Íme a végeredmény. Megmondanátok róla, hogy nem eredeti?

Képek forrása
 Mutatok két ellenpéldát, amivel tele vannak falvaink:


Ne vessetek meg érte, de számomra az ilyen burkolat egy falusi házon egyszerűen jellegtelen. Hiába igazi kő, de természetességét ezzel az össze-vissza forgatással teljesen elveszti. Valahol olvastam, hogy ma már nem is "divat". Erről nekem mindig az volt a véleményem, hogy ami természetesen szép, ami jólesik a szemnek az örök divat. Ez nem az. Most egy másfajta kőburkolat a "divat":


Ez bizonyos helyeken még tetszik is, azonban öreg házak lábazataként, vagy kőfal imitálására nem alkalmas. Egyszerűen mesterkélt, nincs benne semmi természetesség. Egy régi kőfal így néz ki:


Ezzel a képpel zárom bejegyzésem, úgy vélem erre a hatásra és minőségre kellene törekednünk, hogy felül tudjunk emelkedni a divat kérdésén. A fal túlfelén lévő öreg almafa kettérepesztette, talán ettől olyan csodás, olyan élő. Nyugtatja az emberi szemet, hiszen tudat alatt talán érzi mindenki e fa láttán az élet erejét, mely kőfalakat szakíthat szét, ha hagyjuk...  


2012. augusztus 3., péntek

A titok - The secret

Egy olyan témáról írok most, mely első olvasatra talán nem tartozik szervesen a faluhoz, sokkal inkább tűnik valamiféle spirituális elmélkedésnek. Remélem a bejegyzés végére mégis sikerül bebizonyítanom, hogy sokkal több köze van a saját, természetközeli életünkhöz, mint valamiféle metafizikai elmélethez.



Lassan három éve, hogy kezembe került egy könyv: A titok (The secret). Talán sokan ismeritek, az ugyanezen című filmet pedig még többen, éppen ezért fontosnak tartom, hogy beszéljünk róla. Ha nem ismernétek a könyv és a film tartalmát, itt megnézhetitek:

Már akkor furcsának találtam a "titkot", mikor a könyvet olvastam. Olyan információkat tartalmazott, melyeknek már birtokában voltam, sőt használtam azokat... noha nem súgták fülembe azt egyiptomi papok, sem a szabadkőművesek. Akkor honnan tudtam, ismertem e dolgok működését? Egyszerű a válasz: a saját kultúránkból, gyermekkoromból. Na de ne szaladjunk ennyire előre.
A filmet csak tegnap láttam először. Bevallom, ha előbb ezzel, s nem a könyvvel találkozom, talán a 10. perc után abbahagytam volna a vele való ismerkedést. Nem a fölösleges mítoszteremtés és a hatásvadász effektek zavartak igazán, még csak nem is a pénzorientáltság (megszoktuk már az efféle nyugati spirituális filmektől), pedig akad rá példa bőven:
"Milyen házban akar lakni? Milliomos akar lenni? Nagyobb sikert szeretne?"- "Mi az amit tényleg akar?" - már itt a szánkba adták a lehetőségeket, tessék ezek közül választani! Ugyanarra a manipulációra épül ez a film is, mint az épített világ médiájának nagy része. Mint ilyen, pénz és sikerorientált, avagy azokat az értékeket helyezi előtérbe, melyek napjaink világrendjének leginstabilabb, legtörékenyebb pillérei.
Mégsem ez zavart leginkább, hanem az az alapvető félreértelmezése a teremtett világ működésének, melyet mintegy csodát kínálnak "megvételre" az életüket és világukat jobbá tenni akaró emberek számára. A nyugati világ efféle filmes trükkjeit már jól ismerjük, azonban a film üzenete kultúránkban (a magyar kultúrában) meglehetősen termékeny talajra hullik. Egyre többen és többen szeretnének kilépni a mai magyar, európai, globális valóságból és e film/könyv erre kínál megoldást. Méghozzá olyan megoldást, melyben érzünk valamit, érezzük, hogy van valamiféle többlet ebben az információban, valami, ami ismerős, amihez kötődünk. Ha így éreztétek, el kell hogy szomorítsalak benneteket: e film készítői csak a felszínt kapirgálják, ám eközben is súlyos hibákat vétenek. Kemény szavak ezek, engedjétek meg, hogy kifejtsem őket.
Mi a titok? A titok a vonzás törvénye. "Mindent ami megjelenik az életünkben, bizony mi vonzunk oda..."  - mondja az egyik szereplő.  Elég csupán gondolatainkat vágyainkra hangolni s magunkhoz vonzzuk a
természettől vágyunk tárgyát. S a természet kimeríthetetlen gazdagsággal rendelkezik, elég csupán hálásnak lennünk... Valahogy így lehetne összefoglalni az információk lényegét. A film szerint tehát gondolatainkkal és érzéseinkkel működtetjük a teremtett világot. Csakhogy ez alapvető tévedés.
A világ mi vagyunk. Az ember nem a gondolatai által létezik. Az embert ellepik a gondolatai, s hajlamosak vagyunk azonosulni velük. Törvényeket, szabályokat hozunk elménk számára és igyekszünk  tudatosan ezek keretei közt maradni... s ha nem sikerül, a gyenge ember összetörik. Ne gondolj semmire és meglátod a valóságot, mely sokkal több, mint amit gondolataink sémái közt megérthetnénk! Próbálj csak öt percig leülni a természetben, s csukott szemmel a nap felé fordulni, miközben nem gondolsz semmire. Meglátod, csodák történhetnek! A szerzők a gondolatot a vonzás képességével ruházzák fel, azonban az ember nem vonzza a világot, hanem teremti, formálja. 
A folyamat, melynek működését, mint egy "titkot" ezúttal ránk kívánnak bízni, nem más mint a teremtő ember készsége. Most menjünk vissza a kultúránkhoz, s menjünk vissza egészen gyermekkorunkig. 
Gyermekként tapasztaljuk meg először a teremtés csodáját... gondoljuk csak el. Az évnek mely szakaszát várják legjobban a gyermekek? Azokat az alkalmakat, azokat az ünnepeket, mikor álmaik valóra válhatnak. A gyerekek pontosan ugyanazt teszik, mint amit a "titok" szerzői javasolnak. Elképzelik a vágyott játékot, szinte azonosulnak a gondolattal, hogy már birtokukban van... s íme, gondolataik beteljesülnek. Csakhogy ez a folyamat nem ilyen egyszerű. Ezeknek az ünnepeknek a kultúránkban pontos rendje van/volt, melybe a gyermekek a család részeként nevelődtek bele. Az ünnepet mindig egy felkészülés előzi meg, ahol az ember áldozatot mutat be az Ég s a Föld javára, a benne lakozó Isten megszólítására. Az ember számot vet addigi cselekedeteivel, feloldozást kér. Az embernek mindig adnia kell előbb... nem kevesebbet, önmagát kell átadnia a természet egészének, s ha ez megtörtént, megtisztult, feloldozást nyert, képességet kap a teremtéshez. Mennél többet képes adni, annál többet fog kapni is.
"Megkaphat és megvalósíthat mindent, amit csak akar", "Akármit megkaphatunk amit kiválasztunk, akármekkora is." - mondják a filmben. Csakhogy a természet mindig egyensúlyra törekszik. Minél többet, nagyobbat kérünk, annál többet kell adnunk. A hála nem elég. Ha a teremtés nem a fent leírt módon zajlik, akkor utólag kell adnunk... adnunk abból, melyet a természet mindenki számára egyenlően biztosít: szabadságunkból (az elme szabadságából), egészségünkből (lelkünk és testünk egészségéből), stb. Hogy hogyan? Hogyan veszítjük el az elme szabadságát, lelkünk egészségét?
"Képzelje el, hogy bőségben él és ezt fogja vonzani" - csakhogy addig, míg nem kapja meg, addig nem él. Az ember csak a jelenben létezik. Nincs jövő, csak a jelen van. Nem a cél a fontos, hanem az út... az élet egy út, melynek minden pillanatában boldogok lehetünk. Miért akarnánk várni egy eljövő pillanatot? S ha megkapjuk amit akartunk, boldogok leszünk? Nem, máris tudunk egy újabb anyagi kérést, melyre újra várhatunk és ez így megy eztán mindig... az elme egy újabb rendszer függésébe kerül.
Nem mindegy az sem, milyen világot teremtünk magunk számára. Ki a gazdag s ki a szegény? Szegény az, akinek sosem múló vágyai vannak, aki folyton a jövőre vágyakozik, miközben átsiklik a jelen fölött. Szegény, aki a jelen pillanatban nem elégítheti ki vágyait. Gazdag az, aki a jelen minden pillanatában boldog. Ne holnaptól legyél boldog, hanem most, most rögtön. Örülj a holdnak, örülj az esti szélnek, örülj, hogy lélegezhetsz... és gazdag leszel. Ha tudsz örülni a pillanatnak, akkor szabad, egészséges és boldog maradsz... hiszen a pillanat te magad vagy. Értitek, érzitek a különbséget? Az a folyamat melyről "titok" gyanánt szó van, a mi kultúránknak szerves része, ám működése korántsem egyoldalú, hanem része a teremtett világ egészének... melyben mindannyian élünk, élhetünk. Ne csak tudjátok ezeket, hanem tegyétek. Szeretettel...